Salakmotor

2024.08.19. 14:28

A címvédő Iversen skalpjára pályáznak sokan a Debrecen Nagydíjon

A hagyomány folytatódik, államalapításunk ünnepén újra felbőgnek a motorok a Gázvezeték utcán. Utolsó pillanatos esélylatolgatás a Debrecen Nagydíj előtt.

Boros Norbert

Nem maradhat salakmotorverseny nélkül augusztus 20-án a cívisváros: a virágkarneváli forgatag legrangosabb sporteseményét, a 49. Debrecen Nagydíjat kedden 16 órától rendezik a Perényi Pál Salakmotor Stadionban. A kontinens egyik legnagyobb tradíciójával rendelkező meghívásos viadalán kilenc nemzet – Dánia, Lengyelország, Németország, Szlovénia, Ausztria, Olaszország, Csehország, Svédország és Magyarország – 16 versenyzője méri össze tudását. A Debrecen Nagydíj versenykiírása értelmében a 20 alapfutamot követően az első helyezett egyenes ágon bejut a döntőbe, míg a másodiktól a kilencedik helyezettig elődöntőt vívnak, ahonnan a két-két legjobb csatlakozik a finálé mezőnyéhez. Így végül a legjobb öt pilóta méri össze erejét a futamok futamában, hogy eldöntsék, ki lesz Debrecen bajnoka 2024-ben.

Legyőzi-e valaki Niels Kristian Iversent (elöl) az idei Debrecen Nagydíjon?
Legyőzi-e valaki Niels Kristian Iversent (elöl) az idei Debrecen Nagydíjon?
Forrás: Boros Norbert

Kié lehet a dicső cím a Debrecen Nagydíjon?

A verseny szervezője, a SpeedWolf Debrecen nyilvánosságra hozta a startlistát, így rögtön megkezdődtek a spekulációk, találgatások, ki állhat majd a dobogó legfelső fokára a megmérettetés végén. Az egyik legnagyobb favorit egyértelműen Niels Kristian Iversen, aki címvédőként érkezik vissza a cívisvárosba, ráadásul tavalyelőtt is a dán vihette haza a győztesnek járó Zsolnay porcelánt. Az ötszörös GP-győztes és négyszeres Világkupa-aranyérmes dánnak az egyik legfőbb riválisa honfitársa, Mads Hansen lehet. A 24 esztendős motoros tavaly bejutott a dán Grand Prix elődöntőjébe, idén pedig remek idényt futott a lengyel Ekstraligában a Czestochowa színeiben. A dánok számításait a lengyel Jakub Jamróg húzhatja keresztbe. A kétszeres páros Európa-bajnoki aranyérmes polák jól ismeri a cívis ovált, amin gyors tempót tud diktálni, hiszen júniusig ő tartotta a pályacsúcsot a Perényi Pál Salakmotor Stadionban. Újra megpróbál dobogóra állni a szintén lengyel Viktor Trofimov, aki tavaly bejutott a nagydíj döntőjébe, ám ott nem volt szerencséje, s végül 5. lett. A krosnói csapat szolgálataiban álló Patryk Wojdylo produkcióját is érdemes lesz figyelemmel követni, hiszen látványos stílusban motorozik, ráadásul az utolsó méterekig küzd. A verseny egyik titkos favoritja Paco Castagna lehet. Ha a négyszeres olasz egyéni bajnok jó napot fog ki, meglepheti az erősebbnek vélt ellenfeleit is. A hajdúsági közönség az egyik nagy kedvencét köszöntheti ismét: Celina Liebmann is megtalálható a startlistán. Izgalmas lesz figyelni, hogy a német hölgy, aki idén a brit ligában edződött, illetve megnyerte a nők nem hivatalos világbajnokságát, a Women’s Speedway Gold Trophyt, hogyan teljesít azon az oválon, amiről többször elmondta, hogy az egyik kedvenc pályája.

Mads Hansen lesz az, aki legyőzi Niels Kristian Iversent a Debrecen Nagydíjon?
Mads Hansen
Forrás: Boros Norbert

Érdemes megjegyezni, hogy változás történt az előzetesen kiadott startlistán, az ausztrál Rohan Tungate sérülés miatt mondta le a versenyt, míg az ukrán Sztaniszlav Melnicsuk indoklás nélkül lépett vissza. A szervezők gyorsan pótolták a hiányzókat, a lengyel Hubert Legowik, valamint a svéd Anton Karlsson kapott meghívást.

Egyetlen legény a salakon

Magosi Norbert, a honi salakmotorsport nagy doyenje a közelmúltban lábtörést szenvedett, így az augusztus 20-ai megmérettetésen egyetlen honfitársunknak szurkolhatunk, aki nem mást, mint Füzesi Richárd. A SpeedWolf Debrecen 20 esztendős vaspapucsosa a Salakszórók podcastjában ekképpen nyilatkozott a Debrecen Nagydíjról. 

Tudom, hogy erős a startlista, de nem igazán foglalkozom az ellenfelekkel, csakis egyetlen cél lebeg a szemem előtt, amikor felveszem a sisakot, teljes mértékben a versenyre fókuszálok, és azon vagyok, hogy a startszalag felcsapódásakor elöl legyek. Mindegy, hogy ki van mellettem, mindig megpróbálom magamból kihozni a maximumot. Szeretnék pontokat szerezni a versenyen

– mondta Füzesi Richárd.

Füzesi Richárd
Füzesi Richárd
Forrás: Boros Norbert

Kiegészítő programok

A Perényi Pál Salakmotor Stadionban kialakított szurkolói zónában több kísérőprogrammal várják a közönséget, többek között 15 órától lesz hivatalos autogramosztás, illetve a szponzorok ajándékai is gazdára várnak. A nagydíj napján, augusztus 20-án déltől lehet jegyet vásárolni a stadion pénztáraiban, 14 órától nyílnak a létesítmény kapui a közönség számára, a viadal pedig 16 órától kezdődik.

Startlista

  1. Celina Liebmann (Németország)
  2. Adrian Gala (Lengyelország)
  3. Mads Hansen (Dánia)
  4. Matic Ivacic (Szlovénia)
  5. Sebastian Kössler (Ausztria)
  6. Viktor Trofimov (Lengyelország)
  7. Paco Castagna (Olaszország)
  8. Jan Macek (Csehország)
  9. Daniel Klima (Csehország)
  10. Jakub Jamróg (Lengyelország)
  11. Niels Kristian Iversen (Dánia)
  12. Hubert Legowik (Lengyelország)
  13. Anton Karlsson (Svédország)
  14. Sandro Wassermann (Németország)
  15. Patryk Wojdylo (Lengyelország)
  16. Füzesi Richárd (Magyarország)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában