Kötélmászásban osztályelső volt, a salsát megszállottként táncolta a debreceni kötődésű primadonna

A Civil a pályán rovatunkban közismert emberek sporthoz való viszonyát tekintjük át. Ezúttal Kiss Diána, a Budapesti Operettszínház primadonnája volt a beszélgetőpartnerünk, aki diákévei alatt tíz évet töltött Debrecenben: zongoristaként érettségizett a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Debreceni Egyetemen végzett klasszikus ének alapszakon. A Zeneakadémián megszerzett opera-énekművész mesterdiplomával rendelkező tehetséget az új generáció primadonnájának aposztrofálják, több főszerepben láthatta a nagyközönség, például a Csárdáskirálynőben, A mosoly országában és Az Orfeum mágusában, illetve a Mária főhadnagy címszerepében csodálhatja meg a nagyérdemű.

A beszélgetésünkből kiderült, Diána gyermekként nagyon tehetséges volt a labdajátékokban, a testnevelésórákat kifejezetten szerette, de végül a zongora más irányba terelte. Lehet, meglepő, de a nagyon érzéki és rendkívüli módon dekoratív énekesnő lelkesen rúgta a labdát gyermekkorában, illetve kötélmászásban is ő volt a legjobb az osztályban. A primadonnáról kiderült, hosszú évekig a salsa rabja volt, megesik, hogy kollégáival a színházi próbák alatt titokban sportközvetítéseket néznek, valamint szereti a kivetítős focimeccsek hangulatát. A Marsallbot-díjjal kitüntetett, 2021-ben az Évad Operettszínészének választott Kiss Diána azt is elárulta, a Budapesti Operettszínházban van konditerem, ahol ő is sokszor megfordul.

Kezdjük egy aktuális kérdéssel: nézi az olimpiai közvetítéseket?

Sajnos eddig nem volt rá időm és lehetőségem, viszont az interneten „szembejönnek” velem a sokkoló hírek, reakciók. Nem tudom hova tenni, hogy a magyarok egy része nem örült Milák Kristóf ezüstérmének. Egyrészről ez egy fantasztikus eredmény, másrészről szerintem nekünk, nézőknek az lenne a dolgunk, hogy szurkoljunk a mieinknek. Kristóf azóta aranyérmet is nyert, de bármilyen színűt akasztanak a nyakába, számomra örökre az olimpiák és a magyar úszósport állócsillaga lesz. Aztán a bokszoló Hámori Lucának egy interszexuális lánnyal kellett megmérkőznie. Nem jelentene talán ekkora problémát, ha mondjuk futásról lenne szó, de itt egymást ütik az ellenfelek, s szerintem ez így nem fair. Emellett volt még a megnyitóünnepség, ami szintén nagy port kavart. Ezek a botrányok beárnyékolják az olimpiát, azt érzem, ez az egész nem arról szól, amiről kellene. Egyesek világformáló reformoknak tartják a megnyitó műsorát, de szerintem nem ebben a mederben kellene folynia az eseményeknek egy olimpián.

Vannak olyan sportágak, melynek az eredményeire különösképpen figyel?

Nagyon szeretem az úszást és a vízilabdát, ráadásul ezekben a sportágakban mindig jeleskednek a magyarok. De minden sportág „be tud szippantani”, „magával tud rántani”, gyorsan szurkolóvá válok. Talán azért, mert azt érzem, hogy az én szakmám is olyan, mint a sport, azaz a teljesítmény számít. De van más párhuzam is, hiszen az olimpián a nemzetek között szintén megy a versengés, mindenki a hazájáért is küzd. Hasonló a helyzet, mint a Mária főhadnagy című operettben, ahol a nemzeti érzés ugyanilyen kiemelten fontos hangsúlyt kap.

Gyerekként milyen volt a viszonya a sportolással?

A családunkról tudni kell, hogy a bátyámnak két húga van, s közülünk én vagyok az idősebb. A bátyám – mint minden kisfiú – vágyott volna egy fiútestvérre, de másként alakult, ezért engem vitt magával mindenhova. Így kipróbáltam és megszerettem a focit, rengeteget rúgtuk a labdát. Hétéves korom után Pap községben éltünk, ahol a görögkatolikus papunk, Pásztor István atya nagyon sok sporteseményre elvitt bennünket. Emlékszem, Hajdúdorogon játszottunk kosárlabdameccset, ahol egy ütést követően megsérült az ujjam. Lementem a pályáról, lefagyasztották a kezem, s annyira akartam folytatni a játékot, hogy nem érdekelt a fájdalom, visszamentem a pályára. Később újra megütötték ugyanazt az ujjam, de ilyenkor az adrenalin dolgozik az emberben, mint ahogyan a színpadon is.

Ezek után azt gondolom, hogy – ellentétben sok lánnyal – szerette a testnevelésórákat az iskolában.

Valóban így van. Elég ügyes voltam a különböző sportágakban, a focin kívül kifejezetten jól ment a kézilabda és a kosárlabda is. A tesiórákat imádtam, mindig volt bennem plusz intenzitás, kitartás. Sosem felejtem el, hogy az osztályból én voltam az első, akinek sikerült felmásznia a kötél legtetejére.

Ha ennyire tehetséges volt, miért nem sportolt versenyszerűen?

Akkoriban talán helyileg erre nem volt igazán lehetőség. Közben a harmadik osztályban elkezdtem zongorázni, s onnantól a zene került az életem középpontjába, így „megpecsételődött” a sorsom.

Amennyiben egy nagyobb városban élnek, ahol működnek sportklubok, szakosztályok, akkor lehet, hogy nem a zene, hanem a sportolás felé veszi az irányt?

Ezen még nem gondolkoztam, de nagyon érdekes felvetés. Bevallom, lehet, hogy elkanyarodtam volna a zenétől. A bátyám jó példa volt számomra, az egyházi sportrendezvényekre is miatta jártam. A testvérem nagyon tehetséges, igazolt focista volt, de sajnos egy sérülés miatt véget kellett vetnie a sportkarrierjének. Visszatérve az alapkérdésre: biztosan nehéz választás lett volna, s bárhogy döntök, fájt volna a szívem.

A középiskolás, valamint az egyetemi évek alatt mit sportolt?

A debreceni éveim során hobbiszinten kosárlabdáztam, baráti társasággal rendszeresen jártunk pattogtatni. Amikor Budapestre költöztem, akkor a salsa rabja lettem, volt olyan hét, amiből hat napon is táncoltam. A tánc, ha van egy partner, aki jól vezet, akkor nagyon intenzív mozgás, felér egy kardió edzéssel. Megszállottként csináltam.

Miért a múlt idő?

A színház miatt le kellett mondanom róla. Annyi a munkám és a feladatom, hogy otthon tornázom. Illetve a Budapesti Operettszínházban kialakítottak egy konditermet, ott szoktam még edzeni, néha a szabadban futni. Szeretek jógázni, s van egy balettművész barátom, aki reggeli jógákat tart a színházban, ezekre örömmel járok, ha adódik rá lehetőségem.

Mit jelent a sport az ön számára?

Ha sportolok, az teljesen kikapcsol, illetve általa levezethetem a felesleges energiáimat.

Mennyire fontos az állóképesség egy énekesnő számára?

Szerintem a megfelelő fizikai állóképesség az előadásokhoz elengedhetetlen. Jó példa volt erre a covidos időszak. A négy fal közé szorultam, minimálisra csökkent a rendszeres mozgás az életemben, csak otthon tornáztam időnként. Aztán amikor vissza lehetett térni a színpadra, az rendkívül megterhelő volt fizikailag a számomra. Sok energiát emészt fel, ha az éneklés mellett táncolni kell, vagy mondjuk lépcsőn szaladgálni, de ez nem látszódhat az előadáson.

Mennyire rajongó típus? Van kedvenc sportolója, klubja?

Ismét a bátyámat kell „előcitálnom”, ugyanis, a labdarúgó-világbajnokságok idején mindig annak a csapatnak szurkoltam, amelyik neki a kedvence volt. Egy-egy ilyen torna nagyon magával ragad. Anno Debrecenben sokat jártam vízilabda-mérkőzésre, bár azt szörnyű volt nézni, amikor a játékosok agresszívak voltak a medencében. Érdeklődve nézem a műkorcsolyázást, a sportág teljesen elvarázsol, ott viszont féltem a versenyzőket az esésektől. Fanatikus nem voltam soha, de szeretem a felfokozott energiákat egy jó meccs közben.

Szokott mérkőzésekre járni?

Idejét nem tudom, mikor voltam utoljára sportrendezvényen. Viszont imádom kivetítőn nézni a focimeccseket: egy jó társaságban, remek hangulatban különleges érzés szurkolni a csapatodnak. Elárulok egy titkot: megesik, hogy a színházban közvetítéseket nézünk a próbák alatt, de csak akkor, ha nincs jelenésünk. Van két Veszprém-rajongó kollégám, akik telefonon követik a kézilabdameccseket, s ilyenkor nekem is szólnak, együtt izgulunk, hogy vajon ki nyer.

Most már egyre több sporteseményen az a szokás, hogy egyfajta felvezetésként, ismert előadó elénekli a magyar himnuszt, mint például tette azt legutóbb Dér Heni a Forma–1 Magyar Nagydíj előtt a Hungaroringen. Ön mit szólna egy ilyen felkéréshez?

Rendkívül boldog lennék! Szerintem ez egy nagyon megtisztelő feladat, adja a Jóisten, hogy egyszer nekem is legyen részem benne!