Labdarúgás

2024.09.02. 21:42

Újabb csapatnév a kalapban: Blagojevics egy világszerte ismert együttesnél köthet ki?

Korábban már írtunk róla, hogy a DVSC-től múlt héten távozó szerb tréner iránt a Győr és a Zalaegerszeg is érdeklődhet. A legfrissebb szerb sajtóhírek szerint azonban Szrdjan Blagojevics jelölt az FK Vojvodina kispadjára.

Tóth Huba Elemér

Egy hét alatt nagy változás történt a Lokinál. Mint ismert, a Debreceni VSC egy hete közölte, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Szrdjan Blagojevics vezetőedzővel. Azóta kiderült, hogy Máté Csaba veszi át a gárda irányítását, de a Zalaegerszeg ellen még ideiglenesen Dombi Tibor vezette sikerre a Vasutast.

Blagojevic, DVSC
Szrdjan Blagojevics szerb sajtóhírek szerint hamarosan egy másik piros-fehér csapatot irányíthat
Forrás: Napló-archív

Az NB I.-es klubok mellett egy szerb csapat is érdeklődik Blagojevics iránt?

Szrdjan Blagojevcs azonban valószínűleg nem marad sokáig munka nélkül. Mint korábban már írtunk róla, információink szerint az ETO FC Győr és a ZTE FC is érdeklődik az 51 éves szakember iránt. A Loki történelmében a 7. legsikeresebbé váló edző információink jelenleg Belgrádban piheni ki az elmúlt esztendők fáradalmait, a mozzartsport.com pedig arról ír, hogy múlt vasárnap a helyszínen tekintette meg a Partizan Belgrád–Vojvodina (0–0) találkozót.

A legfrissebb szerb sajtóhírek szerint Szrdjan Blagojevics hosszabb ideig maradhat a hazájában, ugyanis az FK Vojvodina kispadjára a legesélyesebb jelölt, hamarosan ki is nevezhetik vezetőedzőnek. 

A Vojvodina rosszul kezdett, az együttest már egy ideiglenes edző irányította legutóbb

A világszerte is ismert, az 1967-ben BEK-negyeddöntős FK Vojvodina – magyarul a Vajdaság szerb nevét takarja – egy vajdasági labdarúgócsapat, székhelye Újvidék városában található. A kétszeres jugoszláv bajnok és kétszeres szerb kupagyőztes nagymúltú együttes nem kezdte jól a 2024/2025-ös szezont, mivel hat mérkőzésen öt pontot tudott gyűjteni – jelenleg csupán a 14. helyet foglalja el a 16 csapatos szerb Szuperligában. A piros-fehér gárda a nemzetközi porondon az Európa-liga selejtezőjének második körében a holland Ajax, a Konferencia Liga selejtezőjének harmadik körében pedig a szlovén Maribor ellen esett ki. A Vojvodinánál a múlt hét elején menesztették Bozidar Bandovicsot, a hétvégén Nemanja Krtolica asszisztensedző ült ideiglenesen a kispadon.

Több szempontból is nagy presztízzsel bír, ha valaki az FK Vojvodina vezetőedzője lehet

  • Hosszú és gazdag történelem: Az FK Vojvodina 1914-ben alakult, így egyike Szerbia legrégebbi futballklubjainak. Az évtizedek során a klub jelentős eredményeket ért el, a szerb, és korábban a jugoszláv bajnokságok állandó résztvevője volt. 
  • Szurkolói bázis és tradíciók: Az FK Vojvodina Szerbiában a Crvena Zvezda és a Partizan Beograd után az egyik legnagyobb szurkolói bázissal rendelkezik. Az elkötelezett rajongók és a klub hagyományai hozzájárulnak ahhoz, hogy a Vojvodina egy megbecsült név legyen a futball világában.
  • Sikerek a hazai és nemzetközi porondon: A klub két alkalommal nyerte meg a jugoszláv első osztályt (1966, 1989), és számos alkalommal szerepelt a nemzetközi kupákban, mint például a Bajnokok Ligája elődjében, a BEK-ben (Bajnokcsapatok Európa-kupája), valamint az UEFA Kupában. Bár a klub a legjelentősebb eredményeit az 60'-as években érte el, a szurkolóknak az aranykorszak után is volt mire büszkének lenniük. A csapat az utóbbi években a 2010-es évektől ismét visszakapaszkodott a szerb élmezőnyhöz, és rendre számolni kellett velük. Az együttes az utóbbi szezonokban ugyan szerényebb eredményeket ért el, a jelenleg leginkább szerbek alkotta csapatot most sem lehet leírni.
  • Sztárokat neveltek ki: Az FK Vojvodina híres akadémiája számos tehetséges futballistát adott a világnak, akik később európai és nemzetközi szinten is sikereket értek el. Ilyen például Dušan Tadić, a jelenlegi szerb válogatott egyik legnagyobb sztárja, az Ajax Amszterdam egykori csapatkapitánya, aki most a Fenerbahcéban játszik. Ide sorolhatjuk Sergej Milinkovic-Savicot is, aki a Genk után a Lazioban játszott, immáron pedig az Al-Hilalban igyeksik segítségére lenni csapatának. Olyan neveket említhetünk még meg, mint Aleksandar Katai (korábban Alaves és LA Galaxy), Milos Krasic (korábban CSZKA Moszkva és Juventus), Gojko Kacar (korábban Hertha és Hamburger SV) és Matija Nastasic (korábban Man. City és Schalke).

Szrdjan Blagojevics korábban az FK Indija együttesét irányította Szerbiában. A tréner iránt néhány hónapja minden bizonnyal Oroszországból és az Egyesült Arab Emírségekből is érdeklődtek. Az edzőt sokan ismerik Kazahsztánban is, ugyanis korábban ott a Kaspiy és az Asztana kispadján is ült.

A hivatalos bejelentésig természetesen érdemes minden információt fenntartással kezelni, de nem lenne meglepő, ha Szrdjan Blagojevicset hamarosan már egy új csapat élén látnánk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában