Labdarúgás

2024.09.01. 10:05

Dzsudzsák Balázs: „Egy reményekkel teli út elején vagyunk"

A DVSC csapatkapitánya a Zalaegerszeg elleni meccs után értékelt. Többek között az is kiderült, hogy Dzsudzsák Balázs a héten „szinkrontolmácsként” is besegített az edzéseken, valamint elárulta, milyen a viszonya a Loki új trénerével, Máté Csabával.

Tóth Huba Elemér

A DVSC Zalaegerszeg elleni sikerében Dzsudzsák Balázs főszereplőnek bizonyult, hiszen a büntetőből szerzett gólja mellett két gólpasszt is kiosztott – előbb Ferenczi János, majd a hajrában Brandon Domingues volt eredményes. A csapatkapitány a mérkőzés után az M4 Sportnak értékelt.

Dzsudzsák Balázs
Dzsudzsák Balázsék a meccs után a szurkolókkal közösen ünnepeltek
Fotó: Molnár Péter

Elégedett a csapatkapitány

A Loki 10-ese kiemelte, hogy a vezetőség és az ultrák az egész hét folyamán korrektül álltak hozzájuk. – A szurkolók hátrányban is bizonyították, hogy a debreceni közösség tényleg összetart. Mindenki érezte ennek a meccsnek a súlyát. Az első félidőben akadozott az élvezet a játékból, a támadások kevésbé működtek. Mégsem lett ideges a csapat, a térfélcsere után sikerült is megfordítanunk a mérkőzést. A második félidő mindenképpen a szív diadala volt, a csapat mindent kiadott magából, nagyszerűen küzdöttünk. Csupaszív játékosok voltak a pályán, ugyanolyan mint a meccsen az edzőnk, Dombi Tibor volt. Nagyon nagy hálával tartozunk a Kicsinek, aki ismét bizonyította, hogy az ő tudásával és az őszinte egyszerűségével, mire lehetnek képesek a játékosok és a csapat. 

Nagyon örülök, hogy ezt a bajnokit a válogatott szünet előtt így fejeztük be. Egy kis nyugalom azért ráfér most az együttesre. Egy reményekkel teli útnak az elején vagyunk, amely biztos vagyok, hogy fölfelé vezet

– hangoztatta Dzsudzsák Balázs.

20240831_DVSC-Zalaegreszeg_MP_HBN-23
Dzsudzsák Balázs góllal és gólpasszokkal hívta fel magára a figyelmet
Fotó: Molnár Péter

Dzsudzsák Balázs az edzéseken még fordított is

A csapatkapitány arról is beszélt, milyen volt Dombi Tiborral a héten együtt dolgozni. Mint kiderült, a DVSC ideiglenes edzőjét Dzsudzsák Balázs „szinkrontolmácsként” is segítette. – Amit a Kicsi beszél, azt élvezet hallgatni. Igyekeztem a légiósoknak abban a fordításban, ugyanolyan hangsúllyal átadni az edző kérését. 

Látszott, hogy a csapat mennyire küzdött, nem volt túlbonyolítva a játék, a célnak megfelelően játszottunk. Tudta mindenki, hogy a három pont megszerzése a legfontosabb. Tökéletes brigádot állítottak össze a hétre a vezetők, a csapat nagyon jól válaszolt a múlt heti kudarcra

– mondta az M4 sport kamerájába Dzsudzsák Balázs.

Labdarúgó NB I., 6. forduló

  • Augusztus 30., péntek
    Fehérvár FC–MTK Budapest 1–0
  • Augusztus 31., szombat
    DVSC–ZTE FC 3–1
    DVTK–ETO FC Győr 0–0
  • szeptember 1., vasárnap
    15.00: Kecskeméti TE–Újpest FC (Tv: M4 Sport+)
    17.30: Paksi FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
    19.45: Ferencvárosi TC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport)

Ez kell a sikerességhez Dzsudzsák Balázs szerint

Mint olvashatták, Dzsudzsák Balázs a héten kendőzetlenül őszintén reagált azokra a hírekre, amelyekben Szrdjan Blagojevics menesztését vele kötötték össze. A csapatkapitány szerint nevetséges, hogy ő döntene a Lokinál az edzők sorsáról.

Azóta hivatalossá vált, hogy a DVSC irányítását Máté Csaba veszi át, a szakember már a ZTE elleni meccset is a helyszínen tekintette meg. Dzsudzsák Balázs ezúttal megfogalmazta, milyen új impulzusokat vár a következő időszaktól. – Hasonlóakat várok, mint amit most leginkább a második félidőben bemutatott a csapat. Az akarat és alázat a minimum. Lehet közhely, de szurkolóinkon is látszódik, mennyire élvezik, mennyire a meccsel együtt tudnak élni, hogyha a játékosok csúsznak-másznak és minden labdáért megküzdenek. 

Máté Csabát régóta ismerem, hiszen korábban már dolgoztunk együtt. Mindenképpen örömteli, hogy magyar vezetőedzője lesz a klubnak.

A ZTE ellen a magyar játékosok is bizonyították, ha baj van, akkor mindenki elő tud magából venni valamit, és hozzá tud tenni a csapat sikerességéhez. Továbbiakban is erre kell építeni, ezt kell mindenkinek átéreznie, mert akkor nagyon erős lehet a Debrecen a jövőben – zárta mondandóját bizakodóan.

A DVSC-ZTE meccs összefoglalója itt nézhető vissza:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában