Ilyen nincs! Vagy mégis?

2024.09.01. 18:46

Te jó ég! Bódi Ádámék továbbra is szárnyalnak, ezúttal hétgólos győzelmet arattak!

Az ex-debreceniek megállíthatatlanok az NB II.-ben, egyértelműen vezéreik a Kazincbarcikának. Bódi Ádám ezúttal egy gólt szerzett, Lucas pedig kétszer is betalált, és a Tatabányát totálisan megsemmisítették.

Tóth Huba Elemér

A DVSC egykori játékosai, Bódi Ádám és Varga József a második virágzásukat élik Kazincbarcikán. Mint arról beszámoltunk, két héttel ezelőtt az NB II.-es KBSC 5–0-ra nyert a Budafok otthonában – Varga egy gólt, Bódi pedig két asszisztot jegyzett. A Loki újkori legendáinak számító futballisták múlt héten pedig a Gyirmót ellen brillíroztak, és egy-egy góllal és gólpasszal vezették győzelemre csapatukat. A jó sorozatot pedig vasárnap folytatták, nem is akárhogy!

Bódi Ádám
Bódi Ádámék ezúttal a Tatabányát ütötték ki
Forrás: Facebook/KBSC-archív

Bódi Ádám ismét gólt lőtt és egy gólpasszt is adott Lucasnak

A borsodiak ezúttal Tatabányára látogattak, arra minden bizonnyal senki sem számított, hogy a meccs végére hétgólos különbség lesz a felek között. Az egykor szintén Debrecenben játszó, Kisvárdán kiteljesedő Lucas Marcolini a 9., majd a 12. percben is gólpasszt adott, majd a 15. minutumban Bódi beadása után ő értékesítette a helyzetet. 

A 18 . percben már 4–0-re vezettek a vendégek, a korábban a szintén a Lokit erősítő Pintér Ádám megvillanása után a labda Bódihoz került, aki a boon.hu beszámolója alapján 13 méterről a bal felsőbe tekert. Azonban a félidő előtt Lucas még egy újabb találattal örvendeztette meg a KBSC szurkolóit, így a szünetben már 0–5 állt az eredményjelzőn, tehát a "bányászok" már csak a becsületükért küzdöttek.

Azonban a fordulást követően még tovább nyílt az olló, Szabó Máté az 54., Debreceni Ákos pedig a 85. percben volt eredményes. A barcikaiak mikor a Budafokot öt góllal szórták meg, a vereséget elszenvedő csapat menesztette edzőjét. Bármi is legyen a tatabányai tréner, Gyürki Gergely sorsa, bizonyára most ő is bosszús a csapatára. Az ismét kiválóan futballozó Bódi Ádám és Pintér Ádám ezúttal hatvan percet játszott, míg Lucas Marcolini és az országos szakportáloknál hétről hétre a másodosztály legjobbjai közé beválasztott csapatkapitány, Varga József hetven percet töltött a pályán. 

Folytatás a DVTK elleni borsodi rangadón

Jó látni, ahogyan az ex-debreceni labdarúgók szárnyalnak, és ha így folytatják, a szeptember 16-ai DVTK elleni kupameccsen is okozhatnak kellemetlen pillanatokat ellenfelüknek.

Labdarúgó NB II., 6. forduló

Tatabánya–Kazincbarcika 0–7 (0–5)
Tatabánya, 1500 néző. V.: Bana (Király Zs., Kulman).
Tatabánya: Lóth – Jagodics M., Kiprich D., Buna (Letenyei, 16.) – Szegleti, Katona, Csernik (Német, 76.), Vida (Székely, 46.) – Árvai (Varga D., 61.), Eördögh, Jelena (Soltész, 16.). Vezetőedző: Gyürki Gergely.
Kazincbarcika: Fadgyas – Polgár K., Debreceni Á., Demeter – Csatári, Lucas (Ádám F., 70.), Varga J. (Szamosi, 70.) – Ternován (Ferencsik B., 46.), Szabó M., Bódi Á. (Herjeczki, 60.) – Pintér Á. (Balázsi, 60.). Vezetőedző: Erős Gábor.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában