DEAC

2024.09.13. 21:37

Bajnokveréssel kezdték a szezont a debreceni hokisok

A Debreceni Egyetem hokicsapata 7–4-re verte az FTC-t péntek este. A DEAC három harmadból kettőt megnyert.

Haon.hu

Rangadóval kezdődött az Erste Liga 2024/2025-ös szezonja a DEAC jégkorongozói számára, ugyanis pénteken este a magyar bajnoki cím védője, az FTC-Telekom látogatott a Debreceni Jégcsarnokba. A zöld-fehérek bombaerős kerettel érkeztek, ám a házigazdák is jónak tűnő igazolásokat hajtottak végre a nyáron. Nehéz feladat előtt állt a cívisváros az alapszakasz első fordulójában, ennek ellenére a csapat és a szép számú szurkolótábor bízott benne, hogy meglephetik a Fradit, írja a deac.hu.

Nyert a DEAC az Erste Liga első körében
Nyert a DEAC az Erste Liga első körében
Forrás: Derencsényi István / deac.hu

A két kapu előterét két kiváló cerberus, Hetényi Zoltán és Nagy Kristóf foglalta el a mérkőzés kezdetén, amely remek hangulatban indult. És még frenetikusabb miliőben folytatódott, hisz mindössze 34 másodperc elteltével megszerezte a vezetést a DEAC. A Dobmayer Dominiktől kapott korongot Anton Senfeld vágta a vendégek hálójába. Micsoda kezdés! Lendületben maradt az egyetemi alakulat, és a 3:11-nél újabb találattal sokkolta a zöld-fehéreket, ezúttal Nyikita Usztyinenko volt az előkészítő, Jevgenyij Mozer pedig a végrehajtó. Tizenöt perc elteltével már hárommal ment a Debrecen, Mozer ugyanis duplázott. Az FTC edzője le is cserélte kapusát, helyére Arany Gergely állt be. Ezt követően őrület vette kezdetét, alig több mint három minutum alatt egalizált a Fradi. Ám erre is volt válasza a DEAC-nak, 18:03-nál Alexander Stensson ütött gólt, ismét náluk volt a vezetés. Ezt követően Vojtech Klozt küldték ki két percre.

Hét gólig meg sem állt a DEAC

A második játékrész első percei hasonlóan nagy küzdelmet hoztak, lehetetlen volt megjósolni, melyik gárda örülhet majd a végén. Kettős kiállítás következett durva játékért, a házigazdáktól Galoha, míg a fővárosiaktól Razumnyak ült ki pihenni. Gólokban szűkölködtek a felek, azonban amiért testre ütött, Kestila is lement a jégről a Fradiból 32:08-nál. Sorjáztak a DEAC-emberelőnyök, mert Payne is padra kényszerült, abban bízott a DEAC, hogy az egyik fórból gólt tudnak ütni. Így is lett! A remekül játszó Mozer az ugyancsak agilis Senfeldnek adott gólpasszt, ezzel lett 5–3. Sajnos nem tartott sokáig a hajdúsági publikum öröme, ugyanis Vidoli hamar szépített. Még mindig nem dőlt el semmi.

Az utolsó harmad elején nagy elánnal támadott a Fradi, és mivel Stenssont fogásért két perc erejéig leküldték a jégről, fenyegető volt a veszély, hogy egyenlít. Sikerült azonban kibekkelni a zöld-fehérek előnyét, majd bevitt a DEAC egy újabb találatot: Mozer asszisztjából Kirils Galoha volt eredményes, ennek köszönhetően kettővel mentek bő tíz perccel a vége előtt. Ezt követően Bucskin és két ferencvárosi – majdnem egy időben – állt ki, de ezekből újabb találat nem született. Mire mindenki visszatérhetett, a fradista Payne is megkapta a maga büntetését, a percek pedig csordogáltak lefelé. Elszánt küzdelem zajlott a jégen a hajrában is, 58:10-nél időt kértek a budapestiek, és levitték a kapusukat. Ezzel azonban sokra nem mentek, fél perccel a vége előtt Galoha bevágta a hetediket is!

A tények

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz

DEAC–FTC-Telekom 7–4 (4–3, 1–1, 2–0)

Gól: Senfeld 2, Mozer 2, Stensson, Galoha 2, illetve Brady, Heino, Mattyasovszky, Vidoli.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában