A salakmotorozást választaná az angoltanári pálya helyett a debreceni Füzesi Richárd

Füzesi Richárd a nagyon kevés versenyzői licenccel rendelkező magyar salakmotorosok egyike, ennek ellenére túl sokat nem tud róla a szurkolók többsége. A debreceni vaspapucsos 20 esztendős, ennek ellenére jövőre már tíz éve, hogy elköteleződött a salakmotorozás iránt. A sportág alapjait a Debrecen Speedway csapatánál sajátította el, majd 2019-ben az Arena Moto Hungary színeiben indult versenyen – 125 köbcentis motorral. Ezt követően 500-as kategóriára váltott, egészen az idei évig a vasadi klubban motorozott, ám a 2024-es idénytől visszatért a cívisvárosba, a SpeedWolf Debrecen csapatához. Az ifjú versenyző a Salakszórók podcastjában mesélt a kezdetekről, a lengyelországi Speedway Ekstraliga Campen szerzett tapasztalatairól, valamint arról, milyen érzés volt még juniorként olyan világsztárok ellen starthoz állni, mint például Jason Doyle, Niels Kristian Iversen, vagy éppen Chris Harris. Füzesi azért különleges tagja a sportágnak, mert vélhetően nincs még egy olyan magyar salakos, aki a versenyzés mellett egyetemre járt volna. A hajdúsági fiatalember a Debreceni Egyetem angol-földrajztanári szak másodéves hallgatója.

Bár évek óta látunk az oválpályákon, mégis keveset tudnak rólad a szurkolók. Hogyan indult a salakos karriered?

Még 2015-ben láttunk egy facebookos hirdetést, amin toborzóra hívta a gyerekeket a Debrecen Speedway SE. Előtte, 5-6 éves korom óta már rendszeresen motoroztam, ezért úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk. Eléggé bevált a salakozás, kint ragadtam a pályán, beleszerelmesedtem a sportba.

Nem véletlen, hogy többször is többes számot használtál, ugyanis téged csak apukáddal lehet látni a stadionokban.

Valóban, mindent közösen csinálunk, ami a salakmotorozással kapcsolatos.

Ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy ki akar jobban salakozni? Ő szeretné, ha megvalósítanád az egykor álmát, vagy ez a te „szerelemprojekted”?

Ezt egyértelműen én akartam! A motorozást már a salakozás előtt is szerettem: a második szülinapomra kaptam egy motort, s igazából hamarabb tanultam meg motorozni, mint biciklizni. Így kezdődött az egész, és a folytatásban sem ő akarta, hogy salakmotorozzak, egyszerűen csak megmutatta a sportágat.

Emlékszel még az első versenyre, amin kint voltál?

Nem tudom pontosan felidézni, hogy milyen verseny volt, de vélhetően egy augusztus 20-ai Debrecen Nagydíj. Nagyjából 5-6 éves lehettem, készült egy kép is erről, Tabaka Józsival vagyok lefotózva, akkor a derekáig értem.

Most fordított a helyzet, te vagy a magasabb.

Igen. Anno Józsi tanította meg nekem a salakmotorozás alapjait. Legelőször egy 125 köbcentis ETZ-re ültem fel, azzal mentem körülbelül két évet. Megvolt a szokásos heti egy-két edzés, és eleinte a depó felőli kanyarnál kialakított kis pályán mentem, majd utána már nagyon örültem, amikor a nagy oválon is körözhettem. Három év múlva, 2019-ben jött a lehetőség, hogy elindulhattam a 125-ös Európa-bajnokságon a lengyelországi Torunban. A vasadi klub váltott nekem licencet, és kaptam egy Shupát. Szinte feldolgozhatatlan volt, hogy elindulhattam egy versenyen, ami rögtön egy Eb-döntő volt. Nagyon-nagyon jól éreztem magam abban a közegben. Ráadásul nem mindennapi volt az utazás, ugyanis repülővel mehettem ki a versenyre. Az indulás előtt két napot edzettem Vasadon, majd a klub vezetőjével, Szilvási Petivel elrepültünk Varsóba, ahol felvettek apáék a busszal, s úgy mentünk Torunba.

Ez elég vagány indítás volt, de hogy folytatódott a karriered?

Igazából, ahogy letudtam azt a toruni versenyt, a következő edzésen már egy 500-ason ültem, ugyanis megvettünk egy GM-et. Onnantól kezdve csak és kizárólag az 500-assal közlekedek. Teljesen más, sokkal gyorsabb, sokkal erősebb a motor. Sajnos, vagy nem sajnos, ehhez a géphez sokkal több technikai háttértudásra van szükség, és el kell ismernem, hogy ez nálam és apánál is hiányos. De természetesen szoktunk segítséget kapni versenyeken és edzéseken is.

Számomra úgy tűnt, nagy lökést adott számodra, hogy két alkalommal is résztvevője lehettél a lengyelországi Speedway Ekstraliga Campnek, ahol nemzetközileg is elismert szakemberek voltak melletted, odafigyeltek rád, tanácsokkal láttak el.

Igazából a legjobban annak örültem, hogy mindkétszer folyamatos, négynapos motorozásra volt lehetőségem. Ezeken a toruni eseményeken abszolút csak rólunk, sportolókról szólt minden, a szervezők azon voltak, hogy csak és kizárólag a motorozásra tudjunk fókuszálni. Elbeszélgettek velünk többek között arról, hogy mentálisan és fizikálisan miképp kell felfogni egy versenyt, egy edzést, de arról szintén felvilágosítottak bennünket, hogyan dolgozzunk fel egy sérülést, vagy miként éljük a hétköznapokat sportolóként. Ezek óriási pluszt adtak nekem. S ha már itt tartunk, egy másik dolog, ami sokat jelent a karrierem szempontjából: nagyon örülök, hogy idén Tabaka Józsi lett az edzőm, aki anno a nagy kedvencem volt. Rengeteg hasznos tanáccsal lát el, s emellett nagyon jó azt látni, hogy már nem motorozik, viszont ettől függetlenül mindennap edz, azaz sportoló maradt. Szerintem ez az a mentalitás, ami szükséges egy sportolónak, mert sohasem szabad feladni!

Kívülről úgy tűnik, a csapatotok két főből, a két Füzesi Richárdból áll. Lényegében sosem láthattunk melletted mondjuk egy régi motorost, szerelőt, menedzsert, vagy bárkit, aki hosszabb ideig segítette volna a pályafutásodat.

Igazából jó a meglátás. Bár sokan segítettek nekünk, de olyan ember, aki állandóan ott lett volna mellettem, nem akadt. Azt tudni kell, ehhez a sporthoz rengeteg pénz szükséges, a technikára állandóan költeni kell, s az, hogy egy rutinos, tapasztalt szerelőt megfizessünk, amiért az edzéseken, valamint a versenyeken is nekünk dolgozik, nagyon sokba kerül. Erre már nem volt lehetőségünk.

Szponzorokat sikerült találnotok?

Önerőből oldottunk meg eddig szinte mindent. Így borzasztóan nehéz eredményt elérni. De a legnagyobb nehézségnek továbbra is az edzéshiányt látom.

Mint minden sportágban, a salakmotorozásban is a rutinszerzés kiemelten fontos feladat. De nálad nem volt meg az, hogy szintről szintre lépkedj egyre feljebb, hanem a képességeidhez, eredményeidhez képest sokkal magasabb színvonalú világversenyeken indultál.

Ez teljes mértékben így van! Bevallom, én is jobban örültem volna, hogyha mondjuk nem egy Niels Kristian Iversen, Chris Harris, vagy éppen Jason Doyle mellett állok a startszalagnál, hanem mondjuk a korombeliekkel, mint például a Speedway Ekstraliga Campen. Torunban azért is tudtam jobban fejlődni, mivel nagyobb magabiztosságom volt, hiszen úgymond egyenlő esélyekkel tudtam startszalaghoz állni a riválisaimmal.

Szeretném leszögezni, hogy mindenféle bántó szándék nélkül teszem fel a következő kérdést. Egykori sportolóként tudom, hogy a sikerélmény nagyon sokat lendít egy-egy karrieren. Viszont nálad azt láttam, hogy nincsenek olyan eredmények, amik után boldogan térhettél volna haza, de gyorsan hozzáteszem, a világversenyeken valóban nagyon erős riválisokkal szemben kellett volna bizonyítanod. Hogyan élted meg ezeket a teljesítményeket? Egyáltalán volt olyan verseny, ami után azt mondtad, hogy igen, ez nagyon kellett, ilyen sikert szeretnék még elérni?

Ilyen nem volt még, dobogón nem álltam eddig, sőt a közelében sem voltam. De muszáj voltam azokkal a lehetőségekkel élni, amik ezek a világversenyek voltak, s itt próbáltam minél jobb eredményt elérni. Így sajnos az a válaszom, hogy eddig nem örültem még egy verseny után sem.

Éppen ezért gondolom azt, hogy elismerésre méltó az, amit csináltok, azaz nem adjátok fel, minden évben belevágtok az új szezonba.

Az a baj, hogy sajnálom a szurkolókat, akik kijönnek megnézni a rangos versenyeket, amik amúgy izgalmasak szoktak lenni, de biztosan örülnének már egy magyar győzelemnek.

Igen, ideje lenne, de sajnos még ott tartunk, hogy már annak is örülünk, hogyha magyar salakszórót látunk a mezőnyben. Említetted Tabaka Józsikát, akire példaképként tekintettél, és idén átvette a SpeedWolf Juniors irányítását, ő lett az edző, s ezeken a tréningeken te is rendszeresen részt vettél. Mennyit segítettek számodra ezek a gyakorlások?

Többen is mondták, hogy sokat fejlődtem Józsi kezei alatt. Számomra a legfontosabb, hogy sikerült leküzdenem azt, amivel már két éve szenvedek: most már gázzal fordulok be a kanyarokba! Amivel több éve küszködök, azt neki sikerült két hónap alatt eltüntetni belőlem. És azóta már sokkal jobban érzem magam a pályán, hogy Józsi is ott van. Mindig odafigyelek arra, amit mond, és próbálom megcsinálni azt, amit kér.

Veled kapcsolatban azért azt nem szabad elfelejteni, hogy bár lassan már 10 éve motorozol, de még mindig csak 20 éves, azaz junior korú vagy. Milyen terveid, céljaid vannak a sportkarrieredet illetően?

Nem szeretek óriási célokat kitűzni magam elé, mindig csak lépésenként akarok haladni. Először szeretném azt a formát elérni, amivel azt mondhatom, hogy most már teljes mértékben magabiztosan állok oda a startszalaghoz. Nem azt mondom, hogy bárki ellen, de saját korosztályom versenyzőivel szemben mindenképpen. Ha ez megvan, illetve egy normális technikai háttér, utána már olyan helyezést akarok begyűjteni, amire valóban büszke lehetek. És az szinte teljesen mindegy, hogy milyen versenyen, de minimum egy dobogós helyezés nagyon kellene, mert az hatalmas magabiztosságot adna. Ezt követően pedig már tényleg bárki ellen oda mernék állni a starthoz. Amúgy most is oda merek állni, csak kevés eséllyel.

Mennyire tervezel komolyan a salakmotorsporttal? Ezt a kérdést azért teszem fel, mert igazi kuriózumnak számítasz a sportágon belül, ugyanis a sportolás mellett egyetemista vagy.

A Debreceni Egyetemre járok, másodéves hallgató vagyok angol és földrajztanári szakon. Az angolt azért választottam, mert arra gondoltam, ha külföldre megyek versenyezni, akkor ne álljak ott kukán a depóban, meg tudjak szólalni, ha kell.

Akkor ezzel már nincs problémád manapság. Sőt, tudtommal Lovas Zoltánt is tanítod az angol nyelv elsajátítására.

Igen, Zolit is szoktam tanítani. Bevallom, számomra az első számú prioritás mindenféleképpen a salakmotorozás, mert azzal szeretnék eredményeket elérni. Az egyetem csak azért kell, hogy úgymond be legyek biztosítva, ha a salakozás nem jönne össze, akkor megvan a B-tervem.

Megmondom őszintén, továbbra is lenyűgöz az, hogy mennyire hiszel ebben az egészben.

Igazából úgy vagyunk vele, hogy mindent egy lapra teszünk fel. Azt érzem, innen már nincs visszaút, nagyon sok évet, illetve pénzt tettünk már bele a motorozásba.

Volt már komolyabb sérülésed? Erről azért érdeklődöm, mert ebben a sportágban ez kulcsfontosságú kérdés.

Komolyabb még nem volt, például csontom nem tört. Mondjuk az első gyulai edzésem elég emlékezetesre sikerült: másfél kört tudtam menni, aztán hirtelen tönkrement a motorom, hatalmasat estem, de ott sem sérültem meg nagyon. Természetesen akadtak bukásaim, de nem voltak vészesek. Amúgy a bukásoktól nem tartok, mert vannak ismerőseim a kórházban. (nevet)

A salakmotorozás mint sportág mennyire foglalkoztat? Nézel versenyeket, szurkolsz valakinek?

Leginkább a Grand Prix-t és a lengyel ekstraligát nézem. A kedvenc versenyzőm Bartosz Zmarzlik, egyszerűen hihetetlen az a stílus, ahogy motorozik. A lengyelen kívül még Tai Woffinden a mindenkori kedvencem. A brit versenyzőnek leginkább a személyisége tetszik, de a világbajnoki címeik is önmagukért beszélnek.

A sportág berkein belül egyértelmű, hogy a fejlődés szempontjából csakis egyetlen út van: Lengyelországban motorozni. Ha adódna egy olyan lehetőség, hogy ki tudsz menni a lengyelekhez, viszont az a feltétel, hogy oda kell költöznöd, akkor vállalnád a kihívást? Felhagynál az egyetemi tanulmányaiddal?

Ha megfelelő feltételeket biztosítanának, akkor rögtön rávágnám, hogy csináljuk!