Marozsán Fábián interjú: A szüleinek nagyon sokat köszönhet, az Australian Open megnyerése pedig…

Immár másfél esztendeje, hogy bejelentették, Marozsán Fábián a HSE-ben folytatja pályafutását. Sokan már akkor is felszólaltak, „Fábiból” remek játékos lehet. Talán a szakemberek sem gondolták volna, hogy ilyen gyorsan bekövetkezik ez, hiszen az egész világon nincs olyan játékos, aki ennyit lépett volna előre az ATP-ranglistán. A negyvenkilencedikként teniszező már több top 20-as riválisát is felülmúlta, legnagyobb sikere pedig egyértelműen az élő világranglistán első, hivataloson még „csak” második Carlos Alcaraz legyőzése. Marozsán Fábian karrierje mellett a Haonnak adott interjújában beszélt többek között a gyermekkoráról, szülei szerepéről, hobbijairól, további terveiről, s arról is szót ejtett, a jövőben mi lehet az egyik legnagyobb célja. 

Marozsán Fábián: nagy céljai vannak a sportágban

Hogyan került Marozsán Fábián kezébe először teniszütő? Mik az első emlékeid a sportágról? 

Négy és fél éves voltam, amikor elkezdtem teniszezni, Édesapám amatőr szinten játszott, plusz van három féltestvérem, akik idősebbek és tudtak teniszezni, mondhatni családi sport a tenisz nálunk. Már kiskoromban is jártam velük, még akkor is, amikor csak a labdát tudtam nekik szedni. Mondtam nekik mindig, ki szeretném próbálni, látták, hogy valamelyest értek hozzá, apukám pedig segített. Az első évben csak kispályán játszottam, de idővel szépen lassan elkezdtem fejlődni. 

Hogyan nézett ki akkor és most egy napod? Feltételezem elég feszített a menetrended... 

Amikor kicsi voltam, heti egyszer játszottam, de ahogy nőttem, úgy növeltük az időt. Csak teniszeztem, nem volt konditermi tréning. 15-16 esztendősen minden nap edzettem, de 14 éves koromtól kezdtem el erőnléti edzéseket végezni, heti kétszer vagy háromszor külön edző is foglalkozott velem. Ez mára úgy alakult át, hogyha nem versenyzek, napi két foglalkozás, közte egy kondi, este pedig egy gyógytorna vagy kezelés, attól függ. 

Van olyan pont vagy siker, amikor azt érezted, ebből komolyabb karrier lehet? 

Konkrét élményem nincs, mikor fordult komolyabbra a karrierem. Az mindig célként lebegett a szemem előtt, hogy szeretnék top 100-as lenni az ATP-ranglistán, de szerintem ez minden profinak a vágya. Folyamatosan csináltam a dolgomat, minden edzésen ott voltam, a sikerek pedig jöttek. Azonban, ha egy konkrét példát kellene kiemelnem, azt mondanám, fordulópont volt, amikor nem mentem el Amerikába egyetemre, ekkor mondtam azt, hogy bármi van, meg is szeretnék élni a sportból. Szerencsére sikerült úgy menedzselnem a karrierem, hogy ez összejött, de hiszem, hogy kemény munkával feljebb is lehet érni. 

Ilyen sűrű menetrend mellett mennyi időd maradt az iskolára? Akartál egyetemre jelentkezni? 

Tanulni nem igazán szerettem, pedig sokat bejártam, de gimiben kilencediktől egyre kevesebbet voltam az iskolában a versenyek miatt, az utolsó évben pedig szinte egyáltalán nem. Szerencsére minden papíromat meg tudtam szerezni, de a továbbtanulás nem volt opció, mindent a teniszre tettem fel. 

Más sportot is próbáltál? Mi lett volna belőled, ha nem világklasszis teniszező? 

Arra nem tudom a választ, mivel foglalkoztam volna, más sportágat nem próbáltam. Édesapám egyébként építész, de nem tartom valószínűnek, hogy én is ebben dolgoztam volna. 

Ugyan még nagyon fiatal vagy, mégis szerencsére fantasztikus eredményeket értél el. Melyik sikeredre vagy a legbüszkébb? Ha egyet tippelhetnék, szerintem tudod a választ… 

Ha meccset kéne mondani, akkor nyilván Carlos Alcaraz legyőzését mondanám. Két külön részre bontom egyébként a sikert, amikor egy klasszist verek meg, plusz van egy olyan saját ranglistám is, amelyben azt nézem, mikor tudtam kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, sorra aratni a sikereket. Itt inkább Miamit és Sanghajt mondom, hiszen több világklasszist is felül tudtam múlni. Nagyon örülök neki, hogy például voltam elsőszámú versenyző a Davis-kupán, olimpián szerepeltem és szerencsére még sorolhatnám. Annak is nagyon örülök, amikor azt látom, hogy akár miattam is kezdenek el sportolni a fiatalok, vagy egy-egy gyerek ütőt ragad és kilátogat akár egy nyílt edzésre. 

Alig lehetne felsorolni, mennyi helyen, hány földrészen jártál az elmúlt 8 hónapban. Ilyenkor van időd szétnézni egy-egy világvárosban, vagy csak a felkészülésre koncentrálsz?

Kevés időm van várost nézni, inkább akkor tudunk, amikor valahol már az utolsó versenyünk van. Persze, ha van tenger például, igyekszünk kikapcsolódni a parton, vagy egy-egy estét belvárosban eltölteni. Nem ez a prioritás, de van olyan, amikor jut rá idő. 

Azért biztosan szükséged van neked is a pihenésre, de milyen az, amikor Marozsán Fábián csak „lógatja a lábát”?

Kevés szabadidőm van, szeretek szó szerint pihenni. Amikor van néhány napom, vannak elintéznivalóim, egy interjú, egy aláírás, fotózás vagy nyílt edzés, sűrű ilyenkor is a programom. Ha ténylegesen van szabadidőm, a családdal töltöm a legtöbb időmet, barátokkal vacsorázunk vagy például nagyon szeretek vezetni, autókkal foglalkozni. 

A mai rohanó világban óriási áldozat a szülőktől, ha ennyi mindent megtesznek a gyermekükért, időt és pénzt sem sajnáva. Feltételezem, melletted is mindig ott voltak. Hogyan emlékszel vissza azokra az időkre? 

Apukámmal kezdtem a sportot, anyagilag és időben is rengeteget rakott ebbe a dologba, amiért nagyon hálás vagyok. Édesanyukám persze nem tudott szakmai tanácsokat adni, de minden másban segített. Nem azért szeretett, mert éppen nyertem vagy veszítettem, apukám sem egyébként, de anya szerepe más volt az én fejlődésemben. Sokat sarkallt a tanulásra, mentálisan is segített, a szüleimnek nagyon sokat köszönhetek, ezt mindig észben fogom tartani. A tenisz egyébként akkor is sokat ad, ha valaki nem top 100-as játékos. 

Szokták mondani, „álmodjunk merészet”, mit szólsz, ha azt mondom, öt-tíz év múlva megnyered az Australian Opent vagy a Roland Garrost?

Nehezen lehet elképzelni, persze nagy célokat kell kitűzni magunk elé, életem legnagyobb sikere lenne, ezért fogok dolgozni.