DVSC

2 órája

Még a sok is kevés? – ennyit ér most a DVSC kerete

Bár az utóbbi időszakban kulcsjátékosok igazoltak el, a keret a Transfermarkt becslései szerint továbbra is jól tartja magát a bajnokságban. Az már egy másik kérdés, hogy ez mégsem látszik meg a Debreceni VSC eredménysorán.

Molnár Szilárd

Javában készül a Debreceni VSC a Fehérvár elleni szombat délutáni bajnokira. Nyugodtan írható, hogy létfontosságú összecsapás előtt áll a Loki, hiszen például maga a vezetőség deklarálta az október 21-i, hétfői közleményében, hogy például Máté Csaba és a szakmai stáb munkáját a fehérvári bajnoki, és a jövő keddi, mezőkövesdi kupameccs után értékelik majd. A szakvezető portálunknak elmondta, a héten a szakmai stáb és a játékosok között volt egy rendkívül kritikus hangvételű megbeszélés, „amelynek a hozadékát már látták a tréningeken.” Rá is férne az előrelépés a DVSC együttesére, hiszen jelenleg utolsó előtti a táblázaton, és a múlt heti, Paks elleni 0-5 után a szurkolók levetették a mezt a játékosokkal, melyeket azóta el is árvereztek. A szurkolókat valamennyire megosztó mezlevételről Halmosi Péter, a Loki korábbi kiválósága mondta el a véleményét portálunknak, aki a nyilatkozatában annak is hangot adott, nem igazán érti a visszaesést, mert szerinte annyira nem változott, gyengült a DVSC kerete. A kommentelők jó része ebben nem értett egyet Cucu-val, így magunk is kíváncsiak voltunk, vajon a tavalyi játékosállomány értékesebb volt-e a mostaninál. Segítségül a Transfermarkt (TM) oldalt hívtuk – némi korrekcióval –, ahol minden játékoshoz rendelnek egy piaci értéket (transfer value).

debreceni vsc, dvsc, loki, transfermarkt, érték, debrecen, játékos, dvsc értéke
Megnéztük, mennyire kóstolja most a Debreceni VSC keretét a Transfermarkt.
Forrás:  Napló-archív

Nőtt a Debreceni VSC játékosainak átlagértéke

A tavalyi szezonból azokkal a játékosokkal számoltunk, akik minimum epizódszereplők voltak, míg a mostaninál azokat vettük figyelembe, akik pályára léptek tétmeccsen a csapatban: ennek alapján a 2023/24-es szezonban 27 játékos, míg az ideiben 22 focista volt figyelembe vehető.

A tavalyi keret összértéke így 11 millió 375 ezer euró, ami átlagban 421 ezer eurót jelent, míg a mostaninak 9 millió 900 ezer az értéke a TM adatai alapján, ez 450 ezer eurós átlagértéket jelent. 

Az előző szezon legértékesebb játékosa – a sors furcsa fintora – az az Andrija Majdevac volt, aki sok sót nem evett meg a Lokiban, és azóta már nincs is a klubnál. Őt követi Thor Úlfarsson a maha 1 millió 500 ezre akkori értékével. Ebből a két számból is látszik, hogy azért valamennyire torz ez a kép, mert ketten elvitték a keretérték szűk egyharmadát, de túl sok hasznukat nem látta a DVSC. Hozzá kell tenni, hogy 2023 nyarán két gólerős csatár, Dorian Babunszki és Antonio Mance is elhagyta a Lokit, de értük szép summát kapott a klub. 
A mostani szezon előtt is nagy volt a jövés-menés: a fontosabb játékosok közül már nem tagja már a Debreceni VSC keretének Hamzat Ojediran, Baranyai Nimród, Stefan Loncsar, Christian Manrique, Olekszandr Romancsuk és Bódi Ádám, de közülük kifejezetten kulcsember csak Baranyai és Ojediran volt. A nyáron érkezett Szűcs Tamás, Batik Bence, Yacouba Silue, Arandje Sztojkovics, Kocsis Gergő, Neven Djurasek, Victor Braga, Naoaki Senga és Zhirayr Shaghoyan. Senaga még egy percet sem kapott az edzőktől, így őt nem vettük figyelembe.

Jelenleg a Partizanból érkezett Sztojkovics a legértékesebb, letaszította Thort a képzeletbeli dobogó legtetejéről. Két másik nyári szerzemény, Djurasek és Silue osztozik a harmadik helyen. A keret pillanatnyilag legmagasabbra taksált magyar játékosa Szuhodovszki Soma,aki az ötödik helyen áll a házi rangsorban.

Top 5-ös keret

A TM szerint Loki teljes állománya jeleneg az ötödik legértékesebb az NB I.-ben, ami összecseng azzal, hogy idény előtt a vezetők is top 5-ös keretnek lőtték be a csapatot, remélhetőleg hamarosan az eredmények is alátámasztják majd ezt.

Íme a az értékek
 

2023/24:

  • 1.    Andrija Majdevac 1 700 ezer euró
  • 2.    Thor Úlfarsson 1 millió 500 ezer euró
  • 3.    Szuhodovszki Soma 500 ezer euró
  • 4.    Stefan Loncsar 500 ezer euró
  • 5.    Olekszandr Romancsuk 500 ezer euró
  • 6.    Jorgo Pellumbi 500 ezer euró
  • 7.    Joao Oliveira 475 ezer euró
  • 8.    Alexander Mojzis 400 ezer euró
  • 9.    Megyeri Balázs 400 ezer euró
  • 10.    Ferenczi János 400 ezer euró
  • 11.    Brandon Dominguès 350 ezer euró
  • 12.    Kusnyir Erik 350 ezer euró
  • 13.    Szécsi Márk 350 ezer euró
  • 14.    Meldin Dreskovics 325 ezer euró
  • 15.    Dusan Lagator 300 ezer euró
  • 16.    Bárány Donát 300 ezer euró
  • 17.    Kocsis Dominik 300 ezer euró
  • 18.    Bódi Ádám 300 ezer euró
  • 19.    Christian Manrique 275 ezer euró
  • 20.    Hamzat Ojediran 250 ezer euró
  • 21.    Marko Milosevics 250 ezer euró
  • 22.    Alekszandrosz Kiziridisz 250 ezer euró
  • 23.    Dzsudzsák Balázs 250 ezer euró
  • 24.    Bévárdi Zsombor 200 ezer euró
  • 25.    Tuboly Máté 200 ezer euró
  • 26.    Baranyai Nimród 150 ezer euró
  • 27.    Vajda Botond 100 ezer euró
  • Összérték: 11 millió 375 ezer euró
  • Átlag: 421 ezer euró

2024/25 (zárójelben a játékos TM-értékének változása az előző szezonhoz képest):

  • 1.    Arandjel Sztkojkovics 1 300 ezer euró
  • 2.    Thor Úlfarsson  900 ezer euró (-600 ezer)
  • 3.    Yacouba Silue 800 ezer euró
  • 4.    Neven Djurasek 800 ezer euró
  • 5.    Szuhodovszki Soma 600 ezer euró (+100 ezer)
  • 6.    Brandon Dominguès 500 ezer euró (+150 ezer)
  • 7.    Dusan Lagator 500 ezer euró (+200 ezer)
  • 8.    Meldin Dreskovics 450 ezer euró (+125 ezer)
  • 9.    Bárány Donát 450 ezer euró (+150 ezer)
  • 10.    Jorgo Pellumbi 400 ezer euró (-100 ezer)
  • 11.    Megyeri Balázs 350 ezer euró (-50 ezer)
  • 12.    Kusnyir Erik 350 ezer euró
  • 13.    Vajda Botond 350 ezer euró (+250 ezer)
  • 14.    Kocsis Dominik 300 ezer euró
  • 15.    Ferenczi János 300 ezer euró (-100 ezer)
  • 16.    Batik Bence 300 ezer euró
  • 17.    Kocsis Gergő 300 ezer euró
  • 18.    Victor Braga 300 ezer euró
  • 19.    Szécsi Márk 300 ezer euró (-50 ezer)
  • 20.    Zhirayr Shaghoyan 250 ezer euró
  • 21.    Dzsudzsák Balázs 100 ezer euró (-150 ezer)
  • 22.    Szűcs Tamás (nincs értéke a Transfermarkton)
  • Összérték: 9 millió 900 ezer euró
  • Átlag: 450 ezer euró

Az NB I. állása

  1. Ferencvárosi TC    8    7    –    1    15–5    21 
  2. Puskás Akadémia    9    7    –    2    16–8    21 
  3. Paksi FC    9    6    1    2    20–12    19 
  4. MTK Budapest    9    6    –    3    15–9    18 
  5. Újpest FC    10    5    2    3    15–7    17 
  6. Diósgyőri VTK    10    4    3    3    9–10    15 
  7. ETO FC Győr    9    3    2    4    10–12    11 
  8. Nyíregyháza Spartacus    10    3    1    6    13–19    10 
  9. Fehérvár FC    10    2    3    5    11–19    9 
  10. Zalaegerszegi TE    9    2    1    6    10–15    7 
  11. Debreceni VSC    9    2    1    6    11–18    7
  12. Kecskeméti TE    10    1    2    7    6–17    5

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában