DVSC

5 órája

„Állítólag a tetkó és a Louis Vuitton-neszesszer a legfontosabb” – kemény szavak az exlokistától

Rudolf Gergely egy interjúban a Loki jelenlegi problémáiról is beszélt. Úgy hallotta, mentalitásbeli problémák is előfordulnak a DVSC néhány fiatal játékosánál.

Haon.hu

Hosszabb interjút adott nemrég Rudolf Gergely a Csakfocinak, a DVSC és a magyar válogatott egykori labdarúgója nagyon sok mindent érintett a beszélgetésben, többek között a Loki jelenlegi helyzetére is kitért.

Rudolf Gergely 52 bajnokin lépett pályára a DVSC-ben
Rudolf Gergely 52 bajnokin lépett pályára a DVSC-ben
Forrás: Nemzeti Sport-archív

Mint ismert, a Debreceni VSC Máté Csaba vezetőedző kinevezése után sem talált magára, bár a másodosztályú Békéscsaba ellen simán továbbmentek a Magyar Kupában, a Nyíregyháza és az MTK ellen is kínos vereséget szenvedtek bajnokin. A csapat idei gyenge szereplésével kapcsolatban Rudolf emlékeztetett, az elmúlt években elég sok minden történt a Lokinál: megjárták az NB II.-t, új tulajdonos jött, edzőváltások voltak, és ilyen változások után nem könnyű rövid idő alatt kialakítani egy olyan csapatot, amely folyamatosan jól teljesít.

Ráadásul azt hallom, hogy mentalitásbeli problémák is előfordulnak, vannak olyan fiatalok, akiknek állítólag a tetkó és a Louis Vuitton-neszesszer a legfontosabb jelenleg

– tette hozzá az egykori csatár.

Rudolf Gergely: a DVSC nehezen akart elengedni

Rudolf arról is beszélt, hogy amikor Debrecenben jól ment neki a játék, több komoly klub is megkereste, de a Loki nehezen akarta elengedni, és mint mondta, az akkori menedzsere sem feltétlenül az ő érdekeit tartotta a legfontosabbnak. Később derült ki számomra, hogy hívott a Fiorentina, komolyan érdeklődött a Liverpool. – Más irányt vett azonban a karrierem, de összességében nem volt ez azért egy rossz pályafutás – mondta.

A Nagyerdei Stadionban épp az MTK elleni meccs előtt köszöntötték a 15 évvel ezelőtt BL-ben induló csapatot, azon az ünnepségen Rudolf is ott volt. Azt mondta, jó volt találkozni a többi exjátékossal, de egyébként majdnem minden csapatára jó szívvel gondol vissza.

A teljes interjút a Csakfocinál lehet elolvasni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában