Kézilabda

2 órája

Újabb DVSC-játékos került be a kézilabda-válogatottba

Hárman pihenőt kaptak, a szövetségi kapitány két embert hívott be a helyükre. Füzi-Tóvizi Petra mellett így már Grosch Vivien is ott van a keretben a DVSC Schaefflerből.

Haon.hu

Hárman pihenőt kaptak a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott keretéből, helyükre két másik játékost hívott be Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a franciák ellen a sorra kerülő két felkészülési mérkőzésre, írja az MTI. A hazai szövetség honlapján olvasható keddi hír szerint Győri-Lukács Viktória, Janurik Kinga és Klujber Katrin a három kimaradó, ugyanakkor meghívót kapott Bukovszky Anna és a DVSC Schaeffler játékosa, Grosch Vivien is.

Grosch Vivient is behívták a magyar női kézilabda-válogatottba
Grosch Vivient is behívták a magyar női kézilabda-válogatottba
Forrás: Napló-archív

Győri-Lukács Viktóriával, Janurik Kingával és Klujber Katrinnal abban állapodtunk meg, hogy ezúttal pihenőt kapnak” - nyilatkozta Golovin Vlagyimir. „A legfőbb célunk a hazai Európa-bajnokság, ezt is szem előtt tartottuk a játékosokkal történő megbeszéléseken, hiszen a lényeg, hogy az alapembereink mindenképpen jó állapotban legyenek az év végi tornára, ezen a héten pedig a stábbal megnézhetünk olyan játékosokat is, akik a keretben szóba jöhetnek akár most, akár a jövőben”.

Az olimpiai hatodik helyezett magyarok csütörtökön Toulonban, szombaton pedig a Párizs melletti Tremblay-en-France-ban játszanak az olimpiai ezüstérmes, világbajnok franciákkal.

Az idei lesz az ötödik - részben - magyarországi rendezésű női kézilabda világverseny. Az 1982-es és az 1995-ös világbajnokságon ezüstérmes, a 2004-es kontinenstornán bronzérmes, a 2014-es Eb-n pedig hatodik lett a magyar együttes.

Az idei kontinenstornát november 28-tól december 15-ig rendezik, a magyarok a csoportkört és továbbjutás esetén a középdöntőt is Debrecenben játsszák.

A magyar női válogatott októberi kerete

kapusok: Böde-Bíró Blanka (Ferencváros), Szemerey Zsófia (Metz HB, francia), Bukovszky Anna (Vác)

jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (HB Ludwigsburg, német), Grosch Vivien (Debrecen)

jobbátlövők: Papp Nikolett (SCM Gloria Buzau, román), Albek Anna (Mosonmagyaróvár)

irányítók: Vámos Petra (Metz HB), Simon Petra (Ferencváros)

beállók: Füzi-Tóvizi Petra (Debrecen), Bordás Réka (Ferencváros), Pásztor Noémi (CSM Bucuresti, román)

balátlövők: Kuczora Csenge (Thüringer HC, német), Kácsor Gréta (Gloria Bistrita, román), Juhász Gréta (Vác)

balszélsők: Szöllősi-Schatzl Nadine (Budaörs), Márton Gréta (Ferencváros)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában