A jelenlegi DVSC-ről is beszélt!

4 órája

Planéta az első lengyel benyomásairól: Hatalmas show-t csinálnak, a gólomnál a „Hungary, Hungary"-t skandálták

A 67-szeres válogatott kézilabdázó elárulta, szerinte még van-e visszaút számára a nemzeti csapatba. Az immáron az MKS Lublinnál edződő Planéta Szimonetta a jelenlegi DVSC-vel kapcsolatban is elmondta gondolatait, és kiderült az is, hogy októberben rövid időre visszatér Debrecenbe.

Tóth Huba Elemér

Planéta Szimonetta idén nyáron a DVSC Schaefflertől a lengyel MKS Lublin csapatához igazolt. A Debrecenben három szezon alatt 106 tétmeccsen 314 góllal záró kézilabdázó harmadjára állt légiósnak – korábban a német Thüringerben és a francia Chambray Touraineban is megfordult –, új alakulatával pedig hibátlan mérleggel zárta a felkészülést. A Szimó becenévre hallgató jobbátlövő a bajnokságban is két győzelemmel mutatkozott be: előbb a Kalisz együttesét idegenben múlták felül 34–17-re, majd hazai pályán a Piotrcovia ellen 31–23-ra diadalmaskodtak. Planéta Szimonetta a Haonnal megosztotta, milyen a mindennapi élete Lengyelországban, milyenek az első benyomásai a Lublinnál, továbbá milyen céljai vannak az idei szezonra. Arról is szó esett, hogy szerinte játszhat-e még a válogatottban, mit gondol a Loki jelenlegi csapatáról, és még a kézilabda debreceni megszállottjainak is üzent.

Planéta Szimonetta, kézilabda, Lublin, magyar válogatott
Planéta Szimonetta jól érzi magát Lengyelországban
Forrás: Facebook/MKS Lublin-archív

Sok időt tölt a pályán, eddig mindennel elégedett

Planéta Szimonetta elmondta, nagyon tetszik neki az ország, a több mint 300 ezer fős lélekszámú Lublin városában komfortosan érzi magát, új csapatába pedig hamar beilleszkedett. – Nagyon jól érzem magam Lengyelországban. A váltással a napi rutinom nem változott, ahogyan Debrecenben, úgy most is általában napi két alkalommal edzünk. Amikor nem a csapattal vagyok, hétköznapjaimon a kutyámat sétáltatom, szeretek olvasni és a többiekkel elmenni kávézni. Hosszú volt a felkészülésünk, elég későn kezdődött el a bajnokság. 

Jó formában érzem magam, és pozitív vagyok, az első két fordulóban nagyon jól játszottunk. Azonban van még hova fejlődnünk, a rangadókon majd még jobban kirajzolódnak az erőviszonyok.

Az eddigiek alapján saját magammal elégedett vagyok, védekezésben nagy szerep hárul rám, de a támadásokat is sokat segítem, félidőnként nagyjából negyedórát játszok – fogalmazott a 30 esztendős sportolónő.

Planéta Szimonetta meghatódott az első gólja után Lenegyelországban
Forrás: Facebook/MKS Lublin-archív

Mi a Lublin kézilabdacsapatának a célja?

  • Planéta Szimonetta elárulta, úgy vágtak neki a szezonnak, hogy a bajnokság megnyerése mellett 
  • a lengyel kupát is el akarják hódítani. 
  • Ami a nemzetközi kupaporondot illeti, novemberben a Benfica (portugál)–Bera Bera (spanyol) párharc nyertesével játszanak majd az Európa-liga főtáblájáért. Kitűzött cél, hogy ezt teljesítsék, hiszen amennyiben összejön, a csoportkörből tovább szeretnének jutni.

– Lengyelországban is sokan szeretik a kézilabdát. A legtöbben két férfi csapat a Wisla Plock és a Kielce meccseit látogatják, de szerencsére a női együttesek is egyre népszerűbbek. 

Eddig egy bajnokink volt hazai pályán, akkor nagyon jó volt a körítés is, a klubnál hatalmas show-t csinálnak. Az első gólomnál a „Hungary, Hungary"-t skandálta a B-közép, ami elmondhatatlanul jólesett.

A tv-ben fordulónként általában egy meccset közvetítenek, de online minden találkozó követhető. Nagyon jó ultráink vannak, már csak emiatt is komfortosan érzem magam az új csapatomnál – számolt be.

220419_0022_fi
Planéta Szimonettát vajon láthatjuk még a válogatottban?
Forrás: NS-archív

Vajon láthatjuk még a válogatottnál?

Planéta Szimonetta szerint ugyan gyengébb a lengyel bajnokság a magyarhoz képest, de csak a szezon végén szeretné értékelni, milyen is a liga. A 67-szeres válogatott kézilabdázót arról is megkérdeztük, szerinte kaphat-e még a nemzeti csapatba meghívót. – Őszintén szólva nem tudom. Az, hogy eljöttem otthonról, nem segít, viszont, ha a nemzetközi kupában játszhatnánk, bizonyára jobban szem előtt lennék. Egyelőre a Lublinban sok lehetőséget kapok, amiatt nagyon boldog vagyok

Nyitott vagyok mindenre, ha meghívnának a válogatottba, természetesen igent mondanék

 – fogalmazott.

CM20240421_DVSC Schaeffler-Motherson Mosonmagyaróvári KC_kézi_HAON (31)
Planéta Szimonetta ugyan már nem viseli a DVSC mezét, továbbra is tartja a kapcsolatot a lokistákkal
Forrás: Napló-archív

Planéta Szimonetta továbbra is tartja a kapcsolatot a debreceniekkel

A játékos továbbra is követi a magyar bajnokságot, szerinte az előző szezonhoz képest a liga még erősödött is. – A barátságok megmaradtak, gyakran beszélek a volt csapattársaimmal. A Debreceni VSC-nek két sima meccs mellett ugyan volt egy érdekes mérkőzése – gondolt az Esztergom elleni vereségre –, de szerintem nagyon erős az idei Loki. Mivel az olimpia után nem sok idejük volt együtt készülni, véleményem szerint az újonnan érkezőknek még kell egy kis idő. Biztos vagyok abban, hogy a csapat rendkívül eredményes lesz idén – gondolt a debreceni gárdára.

Mint kiderült, Planéta Szimonetta októberben rövid időre vissza is tér a cívisvárosba. – Mostanában sokat tanulok, mivel az iskolát, amit elkezdtem Debrecenben, szeretném befejezni. Hamarosan lesz is egy vizsgám, ha belefér az időmbe, meglátogatom majd a csapatot is – ecsetelte.

Szimó végül a Loki-szurkolóknak is üzent: 

Nagyon jólesik, hogy a debreceni drukkerek továbbra is követik a pályafutásom, sok kedves üzenetet kapok tőlük. Mint már mondtam, idén is nagyon jó csapata van a Lokinak. Kívánom, hogy szurkoljanak ugyanúgy a lányoknak, mint tették azt az előző években

 – zárta pozitívan.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában