Kiderült, mennyit kell kihagynia

2019.05.13. 17:08

DVSC: Nagy Sándor izomszakadást szenvedett, hiányozni fog a hétvégén

Beszakadt a közelítőizma a DVSC kapusának a Ferencváros elleni mérkőzésen, pihenő vár rá.

Fotó: Kovács Péter

A Ferencváros ellen a fővárosban elszenvedett 2–1-es vereségen túl hozott még más fájdalmas momentumot a DVSC hétvégi vendégjátéka, ugyanis a kapus Nagy Sándor megsérült, és le kellett cserélni.

10-12 nap pihenő

A 72. percben az ellenfél támadója, Böde Dániel gondolt egy merészet és távolról kapura ívelte a labdát, látván, hogy Nagy kissé kint áll. A lövés célt tévesztett és mellészállt, azonban a hátrafelé igyekvő cerberus a mozdulatba belesérült, és helyére Tomas Kosicky állt. A hálóőrön látszott, hogy nagyobb lehet a baj, be kellett kísérni az öltözőbe a bicegő játékost, akinek láthatóan a combja fájt. A cívisvárosiak tehát a meccs után azért is aggódhattak, hogy el ne veszítsék az utolsó fordulóra az eddig sok bravúrt bemutató Nagy Sándort.

Sajnos a hajdúsági félelmek beigazolódtak, ugyanis Nagy Sándor hétfőn kórházban járt kivizsgáláson, ahol nem biztatták sok jóval a vasárnapi, Paks elleni mérkőzéssel kapcsolatban.

„Most jöttem az orvostól, megvizsgáltak, és kiderült, egy kisebb szakadás keletkezett a közelítőizmomban”

– mondta el a Napló megkeresésére a kapuvédő. – 10-12 napot kell vele pihennem, úgyhogy sajnos nem tudok védeni a tolnaiak ellen. Azonban bízom benne, hogy a srácok nélkülem is megnyerik a találkozót és megszerezzük a bronzérmet! – fogalmazott a labdarúgó.

A DVSC–Paks bajnokit az OTP Bank Liga 33. fordulójában vasárnap 17 órakor rendezik a Nagyerdei Stadionban.

TN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában