Végigkalapálta az életét

Pocsaj - Régi, mondhatni kihalóban lévő mesterséget folytat még ma is Diószegi Lajos, lakatos- és kovácsmester.

Az 1933-ban született Lajos bácsit már gyermekkorában a szintén kovács édesapja maga mellé vette műhelyébe, más munka híján ezt tanította fiával. Így 12 évesen már „ütnie kellett a vasat”, kalapács volt a kezében, apja nyomdokaiba lépett.

Iskola után a munkába

Az idős mestertől tudjuk, hogy a szakmunkás vizsgáját Hajdúböszörményben, a mestervizsgáját Berettyóújfaluban tette le. Pocsajban ekkor, a forradalom előtt, több kovács is tevékenykedett, és mindegyikőjük megélt a mesterségéből. Munka volt bőven, nem úgy, mint a manapság. Évtizedekkel ezelőtt nagyon szegény világban éltek, küzdeni kellett az 50-es években a kenyérért. Először Budapestre ment karbantartó lakatosnak, fűtőnek a kenyérgyárba, innen vitték katonának egy évre.

– A katonaság, családalapítás után nem sokkal munkába kellett állnom, a kovács szakmát folytattam. Édesapám hamar meghalt, 1954-ben, így a katonaságtól a leszerelésemet kellett kérvényezzem, hogy fiatalon családfenntartó legyek – emlékezett vissza.

A megélhetést biztosítani kellett, ez a mesterség adott kenyeret a nehéz időkben."

– Dolgoztam kovácsként egy helyi KTSZ-ben két évet, majd a forradalom közbeszólt, a KTSZ megszűnt, munkahelyet kellett változtatni. Abban az időben az iparos engedélyt hiába kérvényeztem, nem kaptam meg, mondván, a községben annyi kovács, lakatos volt, hogy az a falut ellátta. 56’-ban megnősültem, négy gyermeket neveltem fel feleségemmel.

– Ismét Budapestre kerültem, a növényolajgyárban karbantartó lakatosnak. Ám azokban a nehéz időkben a négy gyermeket felnevelni nem volt egyszerű dolog. Aztán, mivel pénzszűkében voltunk, mindenféle lakatos-kovács munkát elvállaltam, gépállomáson traktoros voltam, majd a téeszbe kerültem, és ott dolgoztam 16 évig, Voltam traktoros is. Ekkor már másodállásban is munkálkodtam, hiszen ki tudtam váltani az iparengedélyt. A téeszből mentem nyugdíjba.

Lóvasalás, gépjavítás is volt

Nagyon sok éve már Pocsajban egyedül végzi a kovács tevékenységet Diószegi Lajos, minden szaktudását, fortélyát belevetve. Öt termelőszövetkezetnek a lovai patkóit tartotta karban, azon kívül a gazdák, fuvarosok lovaiét is. A lóvasalás mellett a mezőgazdasági gépek, felszerelések, javítások is szerepeltek a munkái között. Mindemellett sok lakatosmunkát, kerítést, kaput készített, és elvégzett mindenféle vasipari munkát. A Debreceni Temetkezési Vállalat gyászkocsijait is ő tartotta karban, mert akkor még lovaskocsik szolgáltak a temetéseken.

A kezdet kezdetén a munkájához szükséges összes szerszámot saját maga készítette el. Később aztán, mikor már egy kicsit jobban „futotta”, tudott vásárolni újabb felszereléseket.

Elvállalt minden munkát

Diószegi Lajos ma is köztiszteletnek örvend, hiszen a jó munkát mindenhol megbecsülik, sokszor visszatérő „kuncsafjai” vannak. Ezt bizonyítja az is, hogy a szomszéd falvakból, Hencidáról, Kismarjáról, Konyárról, Gáborjánból, Hosszúpályiból, Nagykerekiből és Monostorpályiból is járnak hozzá, illetve hívták régebben másfelé is dolgozni. Ő Pocsajhoz ragaszkodva maradt, családjával itt telepedtek le, és itt élik az életüket.

– Sok idősebb azt mondta, hogy azért van annyi dolgom, mert én minden munkát elvállalok, legyen az bármilyen vasipari munkát. Igaz, nem is válogattam soha. Mostanára már kiöregedtem, vállalni nem sokat tudok, nincs is építkezés, munka is kevesebb, és az egészségem sem a régi már. Azért még a kisebb munkákat elvállalom, pedig 85 éves vagyok – mondta Lajos bácsi. – Sajnos a mesterségemet a családból nem vitte senki tovább, így ha én nem csinálom tovább, a családban ez befejeződik – tette hozzá Diószegi Lajos.

- Nagyné Kelemen Mónika -

[related-post post_id="4022892"]