Olvasói levél: Kopjafa a mérnökök dicséretére

Debrecen - Már közel negyed százada, hogy minden év nyárelején, a pünkösdi búcsút követően összegyűlnek a világ különböző pontjáról érkező magyar építész-, építő- és gépészmérnökök Csíksomlyón, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság által szervezett Nemzetközi Építéstudományi Konferencián.

Idén a megnyitót követő plenáris ülés indító előadásai közül Józsa Jánosnak, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektorának élvezetes (Vízi és víz melléki mérnöki létesítmények: a numerikus áramlástan szerepe napjaink tervezési gyakorlatában című), és Hajtó Ödönnek, a Magyar Mérnöki Kamara alapító elnökének bölcs hangvételű, kérdéseket megformáló (Mérnöki tevékenységünk szakrális aspektusai című) előadási adták meg az alaphangot.

A találkozó kiemelkedő eseménye volt egy győri és egy debreceni mérnökiroda által kezdeményezett kopjafaállítás. A magyar mérnökök a kopjafaállítással kívántak köszönetet mondani az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaságnak az Építéstudományi Konferencia rendszeres (immár 22. alkalommal történt) megrendezéséért, tisztelegni Székelyföldnek, a határokon átívelő magyar mérnöki tudományoknak, a magyar mérnököknek. Reményüket fejezték ki, hogy az immár huszonéves ÉPKO-történet megállíthatatlanul folytatódik, s az egymást követő generációk a kopjafát látva évente megemlékeznek és hírét viszik a magyar összetartás nagyszerű mérnöki példájának! Nem véletlen, hogy épp a fenti két cég kezdeményezte és állította a kopjafát, hiszen ők azok, akik évről-évre számos fiatal mérnökkel képviseltetik magukat Csíksomlyón és más konferenciákon, illetve mérnöki rendezvényen, példát mutatva a hazai vállalkozásoknak és szervezeteknek az aktív fiatalítás szükségességéről és gyakorlati megvalósításáról.

A kopjafa kifaragásához a hargitai Szentegyházán élő Sándor Attila fafaragó szobrászmester kapott felkérést, melyet örömmel elfogadott. Az ő honlapján olvashatóak az alábbi gondolatok.

„Az ember legnagyobb vágya a megmaradás, a magunk átmentése. Ha ez nem is sikerül úgy, ahogy szeretnénk, próbálunk nyomot hagyni magunk után a tovapörgő időben, ami majd ránk emlékezteti az utókort. És nem mindegy, hogy miként emlékeznek ránk. Nem mindegy, hogy milyen nyomot hagyunk az utánunk jövőknek. A megmaradásnak, a magunk átmentésének jó néhány módozata, formája van. Az egyik eszköz erre az értékteremtő művészet.”

A kopjafaállítással is ilyen nyomot hagyva kívántak üzenni mérnökeink az utánunk jövőknek, a jövő mérnökeinek.

A csíksomlyói kegytemplom szomszédságában álló Jakab Antal Tanulmányi Ház udvarán felállított kopjafa mellett Köllő Gábornak, a kolozsvári egyetem professzorának üdvözlő szavait követően, Kovács István a győri cég részéről mesélt a kopjafa alapját adó tiszafa történetéről, a kopjafaállításról, az ötlettől a megvalósításig. Ezt követően Dezső Zsigmond, a debreceni mérnökiroda részéről – mint a kopjafa tervezője – ismertette a kopjafa szimbólumainak jelentését, illetve ezek üzenetét és azt a gondolatot, melyet a kopjafa hivatott emlékül állítani. A kopjafát Székelyföldön használt ősi szimbólumok alkotják, s míg a fa felületei tönkre is mehetnek, e faragott szimbólumok jelentése maradandó részei maradnak az ­univerzumnak. Így az utókornak is megőrizve, a kopjafa hirdeti hát Csíksomlyón „kőbe”, pontosabban keményfába vésve, évszázadokon át a magyar, nemkülönben a debreceni mérnökök dicséretét.

- dr. Karvaly Elemér, Debrecen -