Egyszerű, arányos

2023.01.02. 07:33

Már tizenegy éve segíti a gyermekeseket a családi adórendszer

A magyar családi adórendszer Európa harmadik legalacsonyabb személyi jövedelemadó (szja) kulcsa mellett biztosít jelentős adókedvezményeket, így megbecsülve a munka mellett gyermeket nevelőket. Ezzel, az utolsó lezárt adóévi adatok szerint, együttesen több mint 310 milliárd forint maradt a családoknál, a családi adókedvezményeket 900 ezer szülő érvényesítette – mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Tállai András azt mondta, a 2010-ig működő baloldali adórendszer a jövedelmek eltitkolására és a segélyekből való megélhetésre ösztönzött, a gyermekesektől pedig elvette az első Orbán-kormány alatt bevezetett kedvezményeket. A kormányváltás után elindult a családi adórendszer, amely már 11 éve segíti a dolgozó szülőket – emelte ki Tállai András.

Magyarországon 2011. január 1-jén lépett életbe az új, egyszerű, arányos családi adórendszer, amely két alapvető értéket ismer el: a munkát és a munka melletti gyermeknevelést. Az új adórendszer az elmúlt húsz év legnagyobb adócsökkentésével jelentős pénzügyi támogatást biztosít a munkát vállaló, egy vagy több gyermeket nevelő szülők, családok számára.

Emlékeztetett arra, a családi adórendszer az elmúlt 11 évben bővült és szélesebb lett. Mind több embernek egyre jelentősebb kedvezményt biztosít. 2014. január 1-től úgy módosították a jogszabályt, hogy ha a kedvezmény az szja-ból bármely okból nem érvényesíthető, akkor az a magánszemély által fizetendő járulékból is igénybe vehető. A kedvezmény ezen kiterjesztésével pedig jelentős mértékben javult az alacsonyabb munkajövedelemmel rendelkező, több gyermeket nevelő családok helyzete – hangsúlyozta Tállai András.

Mint mondta, 2016 és 2019 között négy egyenlő lépésben a 2015. évi duplájára emelkedett a kétgyermekesek családi kedvezménye. A jelenlegi kedvezmények összege adóban kifejezve gyermekenként egygyermekes családok esetén 10 ezer forint, kétgyermekes családok esetén 20 ezer forint, három vagy többgyermekes családok esetén 33 ezer forint – emelte ki az államtitkár.

Elmondta, 2015. január 1-jétől új adóalap-kedvezményként vezették be az első házasok kedvezményét, amelyet 2016-tól a családi kedvezménnyel együtt is igénybe lehet venni. A kedvezmény a házasságkötést követő 24 hónapon át érvényesíthető, mértéke adóban kifejezve havi 5000 forint. Azaz a család nettó jövedelme ez idő alatt 120 ezer forinttal nő.

Tállai András szólt arról, hogy 2020. január 1-jétől vehető igénybe a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, amelynek eredményeként az életük során legalább négy gyermeket nevelő nők munkával szerzett jövedelme teljes egészében mentesül az szja megfizetése alól.

A tavalyi évtől vehető igénybe a 25 év alatti fiatalok kedvezménye. Ha egy 25 év alatti fiatal, aki havonta bruttó 500 ezer forintot keres átlagosan, 2023-ban havonta 9939 forinttal, évente pedig 119 268 forinttal többet vihet haza az adókedvezménynek köszönhetően. Az idei évtől a kormány 30 éves korig kiterjeszti az szja-mentességet azoknak a nőnek, akik gyermeket vállalnak – tette hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett: a járvány miatti családvédelmi intézkedések részeként a gyermeket nevelő családok tavaly visszakapták az általuk 2021-ben megfizetett személyi jövedelemadó, egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, kisadózó vállalkozások tételes adója meghatározott részét is. A családi adóvisszatérítés legfeljebb 809 ezer forint lehetett, ezt mindkét szülő megkaphatta – közölte Tállai András.

Kitért arra, hogy a családi adó- és járulékkedvezményeknek köszönhetően 2021-ben, az utolsó lezárt adóévi adatok szerint, együttesen több mint 310 milliárd forint maradt a családoknál, a kedvezményeket 830 ezer családban 900 ezer szülő érvényesítette.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tavaly februárban előlegként 1,4 millió embernek több mint 611,3 milliárd forint összegben utalta ki az adóvisszatérítést, majd az adóbevallások benyújtását követően a gyermeket nevelő magánszemélyek részére további 64,9 milliárd forint kiutalása történt meg - ismertette.

Tállai András felhívta a figyelmet arra: a kormány – egyrészt gazdaságélénkítő, másrészt a családok otthonteremtését is tovább segítendő intézkedésként – az új lakások értékesítésére vonatkozó 5 százalékos áfakulcsot két évvel, 2024. december 31-éig meghosszabbította. Ezen intézkedés keretében átmeneti szabály biztosítja azt is, hogy a folyamatban lévő, elhúzódó lakásépítkezések esetén ez a kedvezményes kulcs 2028. december 31-ig is alkalmazható legyen.

Az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciós politika mára gyökeresen megváltoztatták a gazdasági folyamatokat. A kormány célja ebben a nehéz helyzetben egyértelmű és világos: megvédeni a családtámogatásokat – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium államtitkára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában