Korrupciós botrány

2024.08.14. 10:39

Hivatali vesztegetéssel gyanúsítják Óbuda polgármesterét

Az ügyészség kezdeményezte Kiss László letartóztatását.

MW

Kiss László óbudai polgármester

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Véget ért Kiss László kihallgatása, az óbudai polgármestert hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják – tudta meg a Magyar Nemzet Zamecsnik Pétertől, Kiss ügyvédjétől. Az ügyvéd lapnak azt is elmondta, hogy az ügyészség kezdeményezte a politikus letartóztatását, aki abszurdnak tartja a gyanúsítást.  A lap információi szerint a hatóság a polgármesteren kívül több személyt is gyanúsítottként hallgatott ki ma.

Kissről az egyik vallomásban úgy beszéltek, hogy ő a „főnök“, neki is vissza kellett osztani a korrupciós pénzből. Kissel kapcsolatban korábban az is napvilágra került, hogy felesége révén is érintett lehet a botrányban, ugyanis a hölgynek és az ügy egyik szereplőjének közös cége volt a vizsgált időszakban. 

A teljes cikk a további részletekkel IDE KATTINTVA olvasható!

Korábban írtuk:

A nyomozó főügyészség nemrég közölte, összehangolt akciót hajt végre szerdán az úgynevezett óbudai korrupciós ügyben több helyszínen, köztük Óbuda–Békásmegyer Önkormányzatánál. Ennek apropóján úgy tűnik, magát Kiss Lászlót, Óbuda polgármesterét is őrizetbe vették – írja a Magyar Nemzet.

Erről Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció vezetője közölt információkat a Facebook-oldalán.

A baloldal vezetője közösségi oldalán nyilvánvaló politikai provokációnak és aljasságnak nevezte az őrizetbe vételt.

A lap emlékeztet, szeptemberig börtönben marad az óbudai korrupciós botrány kulcsfigurája, a baloldal fontos háttérembere, P. Gábor.

A III. kerületi kenőpénzes ügynek eddig tíz gyanúsítottja van, köztük az óbudai alpolgármester, akit százmilliós korrupcióval gyanúsít az ügyészség.

Az ügyről részletesebb tájékoztatást az elsődleges nyomozati cselekmények elvégzését követően, várhatóan csütörtökön ad a Központi Nyomozó Főügyészség.

Az Óbuda–Békásmegyer Önkormányzat kommunikációs osztálya azt közölte szerdán délelőtt az MTI-vel, hogy négy nyomozó tartózkodik a hivatal épületében, akikkel mindenben együttműködnek, a kért szkennelt iratokat hiánytalanul átadják.

Hozzátették, hogy

a kora reggeli órákban Kiss László polgármesternél is házkutatás volt, de ezzel kapcsolatban további információ nem áll rendelkezésükre.

Azt írták, hogy a mostani „nyomozati cselekmények” a márciusban, az önkormányzati választási kampányban zajlott kutatások folytatásai, amelyek egy 2022-es, az akkori országgyűlési kampányban indított ügyhöz kötődtek.

Ismét megerősítjük, hogy az önkormányzat valamennyi szerződése szabályos és valós teljesítésen alapul, ami kizárja a jogszerűtlenséget vagy a fiktivitást

– fogalmaztak.

További részletekért kattintson.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában