Hirdetés

2 órája

Lelki feltöltődés az adventi debreceni koncertekkel

Kuriózumok, világpremier, és egy új koncertsorozat is lesz a GAG produkciós iroda őszi-téli debreceni koncertjeinek sorában – derült ki pénteken, a programokat beharangozó sajtótájékoztatón a Kölcsey Központ kávézójában. Az eseményeket 3 „csomagban” kínálják a szervezők: október-novemberben 3 nagykoncert lesz a Kölcsey Központban és egy a Lovardában; decemberben az adventi koncerteket fogadja a Református Nagytemplom, majd a Zenekarácsony érkezik december 26. és 29. közt szintén a Kölcseybe.

PR cikk

Balról: Szabó Béla, Dobos Zita és Oláh István a pénteki sajtótájékoztatón

Forrás: Czinege Melinda

Számítunk arra, hogy az év végéig hátralévő időszakban megtöltjük a Kölcsey Központot; célunk, hogy aki részt vesz valamely rendezvényen, kiszakadjon a hétköznapokból és jó élménnyel távozzon.

– mondta Dobos Zita, a Főnix Rendezvényszervező vezetője.

Dobos Zita, a Főnix Rendezvényszervező vezetője
Forrás: Czinege Melinda

Mint a tájékoztatón elhangzott, „nagykorúvá vált” a nagytemplomi adventi eseménysor: éppen 18 éve tartották meg először. S habár Oláh István, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség elnök-lelkipásztora szerint volt némi „gyomorgörcs”, hogyan alakul majd az egyedülálló kezdeményezés, miszerint világi fellépőket engednek be a szakrális térbe, úgy tűnik, megérte nyitottnak lenni, hiszen 18 éve tart a program népszerűsége. Hozzátette, a szervezők mindig ügyelnek arra, hogy templomi környezetben vállalható, az egyház értékrendjével összeegyeztethető koncertek valósuljanak meg.

Hogy miért engedjük be ezeket a koncerteket, arra maga az advent a válasz: ilyenkor az emberek többet foglalkoznak a lelkük ápolásával, és a mai, szörnyűségekkel teli világban óriási szükség van arra, hogy tudjanak feltöltődni, elcsendesedni, letenni terheiket. A templomba lépéssel éppen az a cél, hogy kapjanak lelki támogatást, amivel felvérteződve folytathatják életüket, és a koncertek is ebben segítenek

– mutatott rá Oláh István.

Az őszi-téli adventi időszak 14 koncertjéről Szabó Béla, a GAG produkciós iroda ügyvezetője beszélt részletesen, kiemelve néhány eseményt a kínálatból.

Mint Peter Sramek október 7-i fellépéséről elmondta, az része annak az építkezésnek, mely során a fiatalabb előadókból utánpótlást alakítanak ki arra az időre, amikor a nagy generáció tagjai – mint például a november 11-én koncertező Zorán – majd visszavonulnak. Rúzsa Magdi november 25-ei programját „szobakoncertnek” nevezte, ami a rockszínpadinál sokkal intimebb hangulatú, színházi jellegű produkció. Az egész színpad egy szalon lesz, az ő nappaliját ábrázolva, ajtaja kinyitva, Rúzsa Magdi pedig beengedi a közönséget; beszélget és énekel is. Ebből az eseményből évente csak négyet szervez a GAG.

Másodvirágzását éli Hobo, aki november 29-én a tavalyinál zúzósabb koncertet ad, éppen ezért nem is a Kölcseyben tartja, hanem a Lovardát veretjük szét vele

– fogalmazta meg a produkció jellegét Szabó Béla.

A nagytemplomi adventi koncertek sorában több kuriózumot is említett. Egyik a jövőre 80 éves Soltész Rezső fellépése, aki szimfonikus zenekari háttérrel készült karácsonyi lemezét itt mutatja majd be december 2-án. Szekeres Tamás, aki az elmúlt 25 évben az Omegával háttérembereként dolgozott, akusztikus gitárkoncertet ad, megszólaltatva a legendás együttes legnagyobb slágereinek feldolgozását. Szintén különleges az Amici (Barátok) formáció: négy operaénekes (Dolhai Attila, Klein Otokár, Molnár Levente és Vadász Dániel) összeállt egy produkcióra, hogy igazi zenei csemegét szolgáltasson a közönségnek, az operaslágerek mellett kitekintéssel a könnyebb műfajokra is.

Ez az első fellépésük, tehát Debrecenben világpremier lesz. Lázasan készülnek, nagyon lelkesek, a hírük pedig megelőzte őket, már formálódik egy tavaszi, kanadai turné is

– árulta el Szabó Béla.

Szabó Béla, a GAG produkciós iroda ügyvezetője
Forrás: Czinege Melinda

Egy teljesen új koncertsorozat keletkezésébe is beavatott. 

A naptárt nézegetve láttam, hogy a munkanapok áthelyezésével 2024 végén 6 munkaszüneti nap követi egymást. Ezekre kínálunk négy napon át négy különböző műfajban, de minden korosztálynak elfoglaltságot; a koncertjegyet akár a karácsonyfa alá is odatehetjük. A legkülönösebb program közülük a TV2-vel történt megállapodásunknak köszönhetően a most futó Megasztár döntőseinek, zsűritagjainak koncertje. A karácsonyi gálaturnéjuk első állomása Debrecenben lesz

– hangsúlyozta Szabó Béla.

A Csík zenekar, Presser Gábor és Karácsony János közös produkciója három éve már volt Debrecenben, olyan nagy sikerrel és elvárásokkal, hogy azóta készültek új dalok, így a december 28-ai koncertjük egy 2.0-ás, »újratöltve« előadás lesz

– tudatta a szervező.

(Az említetteken túl december 23-án a Cotton Club Singers az ABBA Jazz lemezzel lép fel, december 26-án az Alma együttes gyerekműsorát, december 27-én Charlie-t, aznap még a 100 Folk Celsiust láthatja a közönség, és december 29-én musical és operett csillagok énekelnek Debrecenben.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában