Helyi bulvár, celeb

2024.08.30. 20:00

„Ez kettőnkre tartozik” – kiakadt Megyeri Csilla, hogy a magánéletükben vájkálnak

A hajdú-bihari származású tévés nemrég szakított Molnár Zsolttal, azóta viszont, úgy néz ki, újra rátalált a szerelem. Megyeri Csilla az Instagramján arra kérte az újságírókat, ne túrják fel a magánéletét.

Haon.hu

Sokakat meglepett Megyeri Csilla és párja, Molnár Zsolt két héttel ezelőtti szakítása – hiszen az év elején költöztek új lakásba, és már a családalapítást tervezték –, a döntés okával kapcsolatban viszont egyre tisztul a kép, emlékezetett a Ripost, amely felidézte: a debreceni kötődésű influenszer összejött bokszedzőjével, Nicola Sarciá egykori profi sportolóval, a kapcsolatról pedig árulkodó jeleket is lehetett találni a közösségi oldalán.

Megyeri Csilla két hete szakított  Molnár Zsolttal
Megyeri Csilla két hete szakított  Molnár Zsolttal
Forrás: MW-archív

Ezt kéri Megyeri Csilla az újságíróktól

A lap ezután elővette Csilla hétfő esti hosszú Instagram-storyját, amelyben a tévés megosztotta a nemtetszését azzal kapcsolatban, hogy az újságírók miért foglalkoznak a magánéletével, holott ő és Zsolti csendben szerették volna lezárni a mögöttük hagyott szép éveket.

 

Megyeri Csilla Instagram-storyja
Megyeri Csilla Instagram-storyja
Forrás: Ripost

A Ripost a story kapcsán azt írta, hogy Megyeri Csilla két hónapja semmilyen telefonhívásra nem reagál, az újságírók így csak abból tudnak dolgozni, amit a hivatalos közösségi oldalakon látnak, vagyis abból a tartalomból, amelyet maga a főszereplő szeretne megmutatni a világnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában