Nyár van!

2024.07.05. 20:01

Ahol a nyugalom és az izgalom találkozik – a berettyóújfalui strandon jártunk

A nyári szünidőben szétnézünk Hajdú-Bihar vármegye strandjain. Helyszíni riportunkat a berettyóújfalui strand kültéri részén készítettük péntek délután.

Kosztin Éva

Mindenféle vízi sportot ki lehet próbálni a berettyóújfalui strandon

Forrás: Molnár Péter

Felhőtlen napsütésben gördültünk be a berettyóújfalui strand, hivatalos nevén Bihar Termálliget Gyógy- és Strandfürdő, ingyenes parkolójába. Elsőként a gyerekmedencét vettük célba, ahova a beépített, megmászható teknősökön kívül 3 csúszdát is telepítettek. Itt találkoztunk Barbival, vagy ahogyan a gyerekek hívják, Barbi nénivel, a berettyóújfalui Bajnóca Néptánc Egyesület nyári napközis táborának a vezetőjével, aki aznap 11 óvodással érkezett. – A strandolás hagyományosan a táborunk záró programja. A fürdő helyben van, közel az egyesület székházához, és a gyerekek is szeretik. A csúszdát élvezik a legjobban, amikor pedig fázni kezdenek, a meleg vizes medencét – osztotta meg velünk Barbi, aki elmondása szerint privátban is szívesen látogatja a fürdőt, mert nagyon nyugodtnak találja.

berettyóújfalui strand, strand, helyszíni riport, fürdő, termálliget
Az aktív élménymedence nem madár-, hanem riportertávlatból
Forrás:  Molnár Péter

Pár méterrel arrébb a felhasználóbarát átmérőjű jacuzziban fiatalok lazultak, míg a közvetlen szomszédságukban lévő aktív élménymedence nem hazudtolta meg a nevét, szinte megállás nélkül zajlottak benne az akciók a vízilabdától kezdve a harci búvárkodásig. Az éppen vízi birkózást bemutató srácokat András kísérte, akitől megtudtuk, mind helyiek, az aktív a kedvenc medencéjük. Aznap fél órával azelőtt érkeztek, hogy megszólítottuk őket, de amikor ebédidőben is ott vannak, szívesen ott is ebédelnek. – A tipikus strandkajákat, a lángost és a gyros tálat szeretjük a legjobban – tette hozzá.

Ezért jó a berettyóújfalui strand 

A meleg vizes medencében, vagyis a lazító medencében egészen más dinamika fogadott, a legnagyobb nyugalomban pihentek és beszélgettek a fürdőzők a vízben, ahol több hátdögönyöző is támogatja a relaxált kikapcsolódást. Egy érettebb korosztályba tartozó négyest szólítottunk meg, akikről kiderült, nagyváradiak. – Több éve járunk ide, mert közel van, tiszta a víz, kellemes a zene. Bérletesek vagyunk, kétszer egy héten jövünk. Általában nyitástól itt vagyunk délután 5-ig, de ma a spanyol-német foci-eb negyeddöntő miatt kicsit hamarabb indulunk – mondta Ella, Kázmér, Gyula és Géza bácsi. Hangsúlyozták, a berettyóújfalui strand előnyének főként a 100 százalékos gyógyvizet és a lombos fákkal teli, természetes környezetet tartják. Nem szaladt fel ettől a kijelentéstől a szemöldökünk a meglepetéstől, nekünk is feltűnt, hogy az egyébként tisztán és rendben tartott fürdő milyen szép zöld, és rengeteg helyet kínál a napozni és az árnyékba húzódni vágyóknak egyaránt. A nagyváradi csapat a kedvencének a bejárat melletti úszómedencét nevezte meg, ahol ottjártunkkor éppen nem csobbant senki, úgyhogy megnéztük inkább, mit és mennyiért lehet enni.

berettyóújfalui strand, strand, helyszíni riport, fürdő, termálliget
A berettyóújfalui strand bérletesei a határon túlról érkeztek
Forrás:  Molnár Péter

Ilyenek az árak a büfében és a jegypénztárban

A berettyóújfalui strandon két büfé van, egységesen ugyanazzal a kínálattal és árakkal dolgoznak. A street foodok közül a legolcsóbb a dínó menü 1390 forintért, a legdrágább a gyros tál a 2890 forintért. Egy főételt átlagosan 2500 forintért lehet venni, a legolcsóbb a grill kolbász 1690 forintért, a legdrágább pedig a babgulyás 2790 forintért. A főételekhez mindenféle kiegészítő is beszerezhető, egy szelet kenyér 150 forintba, 10 deka savanyúság 450 forintba kerül. 

A látogatók hétféle fröccsbe való bor közül válogathatnak, amiknek egységesen 400 forint a decije. Egy fél literes dobozos sörért átlagosan 800 forintot kérnek, a legkisebb elérhető kiszerelés és ár 3 deci Soproni 600 forintért, a legmagasabb kategóriájú pedig a 4 decis meggyes Mort Subite 1600 forintért. Egy gömb fagyit 500 forintért mérnek, amire lehet kérni külön öntetet is plusz 120 forintért. A lángossütő össze van építve az egyik büfével, itt egy alap lángos 600 forintba, egy sajtos-tejfölös 1550 forintba, egy sajtos-tejfölös-lilahagymás pedig 1800 forintba kerül. 

És hogy mennyiért lehet bejutni?

A strandfürdőbe egy teljes árú felnőtt belépőért 2800 forintot, egy gyerek és diákjegyért, valamint a 65 év felettiektől 2000 forintot kérnek. Csoportos jegyeket nem értékesítenek, de minden korcsoport számára elérhető a kedvezőbb belépést kínáló bérlet. 

Egy hete egyébként a Kerekestelepi fürdőben jártunk, debreceni élményeinkről az alábbi cikkben olvashat:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában