Zamat Fesztivál

2024.09.13. 21:00

Eső ide, hűvös oda, beindult a buli a debreceni Zamaton – fotókkal

Az első napon az eső ellenére is már a fél hatos kapunyitás előtt többen várták, hogy kezdetét vegye a háromnapos rendezvény. Miközben a sorban ácsorogtam, arról kérdeztem a Zamat Fesztivál látogatóit, mi hozta őket ide a Nagyerdő szívébe az 1-es villamoson kívül.

Kosztin Éva

Egy rádiós nyereményjátékban mosolygott Fortuna nagyasszonya Katalinra és Évire, akik Téglásról és Debrecenből jöttek. Elmondták, hogy ez az első Zamat Fesztiváljuk, és főként a Kowalsky meg a Vega-koncert csábította őket. – Nagyon régen láttuk már őket a színpadon, most úgy gondoltuk, minden követ megmozgatunk, hogy jó helyünk legyen, már fél 5 óta itt állunk – osztották meg olyan kedélyesen, mintha egy homokos, napsütötte parton lennénk, és nem a megállás nélkül zuhogó esőben. Később bent is találkoztunk velük, és megnyugodva láttuk, hogy sikerült bebiztosítani Kowáékhoz az első sort.

Évi és Katalin főként Kowáék miatt jött a Zamat Fesztiválra
Évi és Katalin főként Kowáék miatt jött a Zamat Fesztiválra
Forrás: Molnár Péter

Róbert Debrecenből érkezett, a barátait várta, akikkel itt fognak szülinapozni. – Voltam már korábban többször is a Zamaton, most a bulin lesz a hangsúly. Azért ünnepelünk most itt, mert egy helyen van a kaja és a pia is – avatott be a 20 fős baráti társaság hatékonyságának a titkába.

Szintén születésnapozni jött egy házaspár Dunaszerdahelyről, a férjnek ugyanis vasárnap kerek számú gyertya díszíti majd a tortáját. 

Most vagyunk harmadjára Debrecenben, és direkt a Zamat Fesztivállal egy időben időzítettük az utazást. Alapból szeretjük a gasztronómiai eseményeket, otthon is sokat sütünk-főzünk, főleg kemencés ételeket, de ma leginkább Kowáékra vagyunk kíváncsiak

– mondta Tünde és László.

debrecen zamat fesztivál
Tünde és László Dunaszerdahelyről
Forrás: Molnár Péter

A mellettük várakozó Ilona sem éppen a szomszédból ruccant át a Nagyerdei Stadionhoz, ugyanis Győrből nézte ki magának a rendezvényt. – Elsősorban a Kowalsky meg a Vega-koncert érdekel, de mindenkit meg fogok nézi, Geszti Pétert és Korda Gyuriékat is. Három napra jöttem Debrecenbe, az egyik közeli hotelben szálltam meg: délelőtt wellness, délután pedig Zamat, ez lesz a program – közölte terveit.

Végül a kordon előtt álló nagyobb csoporthoz is odamentem, akik Editkét jelölték ki sajtószóvivőnek. Talán eddigre már senkinek sem fog a homlokáig szaladni a szemöldöke, ha elmondom, hogy Kowalskyék fellépése miatt várakoztak már délután 3 óra óta, hogy megcsípjék a legjobb helyeket.

Ahogy kinyitják a kapukat, szaladunk, mint az állat!

– avatott be a stratégiájukba.

Kétezer alatt már van főétel a Zamat Fesztiválon

A beléptetés a kiírtnak megfelelően pontosan fél 6-kor el is kezdődött, és miközben a fotós kollégámmal szétnéztünk a rendezvénysátorban, intéztem is magamnak egy laza vacsorát. Nem volt könnyű választani, hiszen az étel- és az italkínálat olyan nagy, mint Kowáék rajongótábora. Dominálnak a húsételek és az alkoholos italok, de aki vegán, annak sem kell tepertőbe fojtania a bánatát, többféle opció közül válogathat. A főételek ára 1800 forintnál kezdődik, egy adag debreceni páros kolbász (amit az egész mátrixot megbontva hármasával árulnak) 2490 forintba kerül, egy marhapofás szendóért pedig 4350 forintot kérnek.

Én végül egy adag haltepertő és egy isteni cseresznyés tonikos koktél mellett tettem le a voksomat, és egyúttal a laptopomat a helyes piros-fehér kockás terítőre, hogy még lapzárta előtt tájékoztathassunk mindenkit:

a borús idő ellenére vidáman rúgta be az ajtaját a 13. Debreczeni Zamat Fesztivál.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában