2024.09.17. 08:31
Utcai leszámolásig fajult egy kivitelező és egy ügyfél vitája Debrecenben
Az ügyészség utóbbi ellen emelt vádat garázdaság és személyi szabadság megsértése miatt. Egy befejezetlen tetőfelújítás miatt pattant ki balhé a nyílt utcán.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki tetőfedéssel bízott meg egy kivitelezőt Hajdú-Biharban, majd követni és fenyegetni kezdte, amikor az nem fejezte be a munkát. A vármegyei főügyészség ismerteti: a vádirat szerint a vállalkozó egy ismerőse közvetítésével vállalt tetőfelújítási munkákat egy hajdú-bihari településen. Munkájában az ismerősének két fia is segített, a megbízatást azonban nem végezték el teljesen, amit a tulajdonos sérelmezett.
Kíméletlenül számonkérte a befejezetlen tetőfelújítást
Február 16-án reggel a vádlott Debrecenben közlekedett autójával, amikor észrevette, hogy járművével előtte halad a sértett, és követni kezdte. Amikor a vállalkozó egy útkereszteződésnél meg akart fordulni, az elkövető mögé állt, hogy ne tudjon továbbhaladni. Kiszállt, odament a sértetthez, kinyitotta autójának vezető oldali ajtaját, és benyúlva kivette az indítókulcsot, hogy a férfi ne tudjon elhajtani. Közben számonkérte, hogy miért nem fejezik be a munkálatokat, és követelte, hogy hívja oda a két segítőjét is – áll az ügyészségi közleményben.
Amikor a két férfi rövidesen az autóhoz érkezett, az elkövető sérelmezte, hogy miért nem fejezték be a házának tetőfedését. Szóváltásba kerültek, közben a vádlott rángatta és megrúgta a munkásokat, majd a járművéből magához vett egy műanyag csövet, amivel egyiküket megütötte a karján. Ekkor érkeztek a helyszínre az időközben értesített rendőrök, akik előállították az elkövetőt.
A bántalmazás következtében a két munkás nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de könnyű testi sértés miatt nem kérték a vádlott megbüntetését.
A Debreceni Járási Ügyészség a tettét beismerő férfit személyi szabadság megsértésének bűntettével és garázdaság vétségével vádolja. Vádiratában indítványozta, hogy a Debreceni Járásbíróság az ügyiratok alapján hozzon büntetővégzést, melyben a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, az eszközként használt műanyag csövet pedig kobozza el.