Ítélet

22 órája

Rendőröknek kellett megállítani a hajdúdorogi verekedőt

Egy hajdúdorogi férfi bűnügyi felügyelet alatt állt, amikor egy családi vita hevében elhagyta otthonát, és rátámadt ismerősére. Emiatt börtönbe is kerülhet

Haon.hu

A vádirat szerint a hajdúdorogi férfi április 13-án, délután, korábbi családi vitájuk miatt szóváltásba került a szemközti házban lakó sértettel. Veszekedésük közben a bűnügyi felügyelet alatt álló elkövető kiment az utcára, majd bement az ismerőse udvarára, ahol tovább szidalmazta a férfit – tudatta portálunkkal a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség kedden. 

A vádlott bántalmazás miatt börtönbe kerülhet
A vádlott bántalmazás miatt börtönbe kerülhet
Forrás: illusztráció / Napló-archív

A bántalmazásnak a rendőrök vetettek véget

Az udvaron a vita tettlegességig fajult, a vádlott ököllel többször megütötte a sértett arcát. Tettének a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget.

A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de a sérült testtájékra és az elkövetés módjára figyelemmel az elkövető szándéka súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására irányult.

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség a tettét beismerő férfit súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolja. Vádiratában mértékes indítványként kérte, hogy a Hajdúböszörményi Járásbíróság a vádlottat, beismerése esetén, 1 év 5 hónap börtönbüntetésre ítélje, és 2 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában