2014.11.13. 14:04
Versbe vetett emlékezet
Debrecen - A Tóth Endre Emlékév programsorozat részeként versmondó versenyt szerveztek.
Debrecen - A Tóth Endre Emlékév programsorozat részeként versmondó versenyt szerveztek.„Én, aki voltam, most is az vagyok, Homlokomon az igazság ragyog” – ezzel a Tóth Endre idézettel hirdetett szavalóversenyt a Méliusz Juhász Péter Könyvtár a Déri Múzeummal közösen, a 100 éve született debreceni költőre emlékezve szerdán.
Az általános iskolások a Méliusz Juhász Péter Központi Könyvtárában, míg a felnőttek a Benedek Elek Könyvtárban adhatták elő a József Attila- és Csokonai-díjas debreceni költő egyik művét, illetve egy magyar alkotást. A zsűri elnöke Tóth Endréné volt, aki a különdíjas versenyzőknek ajándékozott egy Tóth Endre kötet.
A nyertesek november 14-én, pénteken a Déri Múzeumban rendezendő Tóth Endre Emlékünnepségen vehetik majd át a megérdemelt díjaikat.
HBN