A delejes hatású polihisztor, akinek Arany is dedikált

Debrecen - Sorozatunk a Kollégium gyűjteményeinek, Nagykönyvtárának, Múzeumának nevezetességeit mutatja be. Értékeink nyomában, 31. rész: Lugossy József nyelvész akadémikusról, könyvtárosról, lelkészről és pedagógusról.

1841. június 20-án a Szatmári Református Egyházközösség új lelkésze megtartotta beköszöntő beszédét. A referátum a megszokottól eltérő módon ért véget, a lelkes papot – aki négy óra hosszan szónokolt – ájultan vitték le a szószékről. De ki is volt e szónoki hévvel megáldott személy, és milyen módon kötődik a Debreceni Református Kollégiumhoz?

A nagy írónk is tisztelte

Lugossy József 1812 decemberében született Felsőbányán, alsóbb iskolái elvégzése után 1827-ben kezdte meg tanulmányait a Kollégium falai között. Ekkor az ifjút már tehetséges költőként ismerték a tiszántúli vidéken. A kollégium szokásai szerint, ha hírneves egyházi vagy világi személy érkezett, egy hozzá szóló költeménnyel kellett őt üdvözölni. Lugossytól tanárai latin nyelvű ódákat vártak az ilyen alkalmakra.

Érdeklődése középpontjában a nyelvek álltak, a latinon, a germán nyelveken és a héberen kívül arabul és – Körösi Csoma Sándor példáján fellelkesülve – tibetiül is megtanult. Arab tanulmányai közben megírta az első magyar nyelvű arab nyelvtant.

1838-ban végzett a Kollégiumban, az 1840/41-es tanévben a berlini egyetem hallgatója volt. Még abban az évben, épphogy hazaérkezett, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották.

Pályáját szatmári papként kezdte, hívei tiltakozása ellenére azonban odahagyta papi hivatását, és a máramaros­szigeti líceum tanáraként helyezkedett el. Lelkes szónoki képessége ott is megmutatkozott, a tanítás során gyakran előfordult, hogy a következő órát tartó kollégája megérkezése szakította félbe előadását, amelyet csodálattal hallgattak tanítványai.

Lugossy reliefje. Fotó: Ősz Attila

1845-ben a Debreceni Kollégium magyar nyelv és irodalmi tanszékére hívták. A kinevezéssel a főiskolai könyvtárosság feladatkörét is megkapta, 1846-tól a könyvtár igazgatójaként is tevékenykedett. Itt újult erővel merült a magyar történetírás, a nyelvészet és a természettudományok tanulmányozásába. Mint a tanszék vezetője, kapcsolatot ápolt a kor szellemi elitjével.

1847-ben Arany János kölcsönkért Lugossytól egy könyvet. Visszajuttatva neki, mellékelt hozzá egy tiszteletpéldányt a Toldi kiadásából. Levelezésükből kitűnik: Lugossyt rendkívül meghatotta a gesztus. Ez a dedikált példány ma is megtalálható a kollégiumi Nagykönyvtár állományában.

Demosthenesi erővel

A szabadságharc alatt Lugossy József lovas nemzetőrként szolgált, a bukás utáni bujdosása idején Tégláson rejtőzködött, s házitanítóként dolgozott. 1851-ben térhetett vissza a debreceni tanszékére, s ott 1861-ig tanított, kutatott. Ismeretterjesztő is volt, népszerűsítette a literatúrát: 1852-től nyilvános előadásokat tartott magyar remek­írók műveiről. 1858-ban az akadémia rendes tagjává választották. 1862-ig folytatta könyvtárigazgatói munkáját is. „Mint könyvtárnok, mintaszerű s példátlan odaadó, ideje javát annak szentelte, anya gondosabban nem ápolja gyermekeit, mint ő a könyvtárat” – olvasható életrajzában.

Tanári pályája során a magyar irodalom mellett mértant, természettant, görög irodalmat, héber, görög és szanszkrit nyelvet is oktatott. Mint pedagógus, lelkesítő hatása csak nagy elődjeihez – Martonfalvi, Maróthi György, Piskárkosi Szilágyi Sámuel, Budai Ézsaiás és Péczeli József – hasonlítható. Életrajza utal erre is: „Delejes hatását minden hallgató érezte. Demosthenesi erővel ragadta magával hallgatóit, éreztetni tudta velök a tudomány fenséges hatalmát”.

Igazi polihisztor volt: felsorolt tevékenységei mellett csillagászati könyveket is írt. Nevét őrzi a Lugossy-kódex, amely a 16–17. századi vallásos költészet kéziratos forrása; széphistóriákat, oktató verseket, vallásos énekeket és bibliai históriákat tartalmaz. Az 1711 előtt megjelent köteteket nem csak az Alma Mater könyvtára számára gyűjtötte, hanem a Nemzeti Könyvtár gyarapodását is szívügyének tartotta.

1861-ben tanítás közben szélütés érte, így kénytelen volt egészsége megőrzése érdekében nyugdíjba vonulni. 1877-ben javuló egészségi állapota és a keleti nyelvek iránti rajongása vitte Londonba, s ott a szanszkrit nyelvet kutatta. Visszatérve Debrecenbe, újra tanított, 1884-ben bekövetkezett haláláig.

- Bétéri Barbara -