Beletörődött sorsába a debreceni ütközet honvédtábornoka

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban való részvételükért, felségsértés és hazaárulás vádjával végeztek ki tizenkét magyar honvédtábornok és egy ezredest Aradon, 1849. október 6-án. 

Az aradi tizenhármak nemzeti gyásznapján előttük, valamint az ugyanezen napon, Pesten kivégzett Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke előtt tisztelgünk.

Az ország függetlenségért vívott honvédő háború 1849. augusztus 13-án, a világosi fegyverletétellel ért véget és kezdetüket vették a véres megtorlások. Százakat ítéltek golyó és kötél általi halálra, több ezrek jutottak várfogságra. A Haynau tábornok által irányított vérengzés október 6-án érte el csúcsát.  

Két meghallgatás után született a halálos ítélet

A szabadságharcban résztvevő katonák csatáról-csatára néztek szembe a halállal, állandó veszély leselkedett rájuk és sosem tudhatták, mikor érkezik el az utolsó órájuk. A világosi fegyverletétel után azonban egy másik, az aradi vértanúk számára szűk kéthónapos küzdelem következett, de már nem a csatamezőkön. Ezekről már kevesebbet szólnak a tankönyvek. Nagysándor József, a debreceni csata honvédtábornokának utolsó heteiről dr. Fleisz János nagyváradi történészt, kutatót kérdeztük.

– ismertette a megadás utáni történéseket a szakember.  A városba végül 1849. augusztus 25-én kerültek, ahol rövidesen elkezdődött hadbírósági tárgyalásuk, amely mindössze két kihallgatást foglalt magába. – Szeptember 17-én volt még lehetőség egy utolsó felszólalásra, egy beadványt adott be Nagysándor József. Ezzel zárult a pere. Vagyona és rangja elvesztése mellett kötél általi halálra ítélték. Ezt az ítéletet október 5-én tudatták vele – emelte ki.  

Leveleiből tudjuk, mit érzett utolsó heteiben

Nagysándor utolsó heteiről családjának írt levelei árulkodnak. Dr. Fleisz János ezekről elmondta, a magyar honvédtábornok bebörtönzésének első pillanatától kezdve tudta, hogy nem sok reménye lehet a büntetés elkerülésére.

– mondta a történész. Leveleit húgának, Johannának, annak férjének, Schmidt Jánosnak, valamint unokahúgának, Emmának küldte. Ezekben az írásokban elbúcsúzik tőlük. Emmához fűzték legszorosabb érzései, akinek többek között ezt írta: „mindent elvesztettem, csak irántad való végtelen, határtalan szeretetem nem. Ez a legmélyebb, legszentebb érzés, amit valaha éreztem, és ez fog kísérni a sírba.”

– Tudta mi vár rá, s végig a búcsú, a sorsába való beletörődés hangulatában írta leveleit, még az utolsó napján is. Az egyik október 5-i levele például 2014-ben került elő, melyet nagybátyjának címzett. Úgy érezte, karrierje kiteljesedett azzal, hogy a magyar szabadságért hősiesen harcolt – fogalmazott dr. Fleisz János.

Ma nekem, holnap neked!

Október 6-án, a golyó általi halálra ítéltek kivégzését követően, reggel 6 órakor kísérték Nagysándor Józsefet, valamint a többi kötél általi halálra ítélt magyar tisztet a bitófákhoz.  

– Egykedvűen fogadta a kivégzését. Úgy tartják, az akasztófa alatt állva azt mondta: „Hodie mihi, cras tibi” („ma nekem, holnap neked”). Egyes visszaemlékezések szerint, amikor már a kötél a nyakában volt, elkiáltotta magát: „Éljen a haza!” – ismertette Dr. Fleisz János.  

Az aradi tizenhármakat aznap este, a bitófa alatt temették el, a Maros partjához közeli területen. A földi maradványaikat csak 1932-ben, a folyó megrongálódott töltésének erősítése idején találták meg. Nagysándor József hamvait először az egyik helyi temető kápolnájában helyezték el, majd 1956-ban az aradi kultúrpalotába került. Végül 1974. október 6-án, kivégzésük 125. évfordulóján temettek újra 11 aradi vértanút, s ekkor került Nagysándor József is végső nyughelyére Aradon, a vértanúhalált halt tábornokok obeliszkje alatti emlékdombban kialakított kriptába.