Több mint ezer ember raboskodott az ebesi táborban – fotókkal

Kevésbé ismert, hogy 1950 és 1953 között a Hortobágy és Nagykunság területén létrehozott 12 kényszermunkatábor egyike Ebesen volt. 1951. november 21-én az első családok idehurcolásával népesült be az ebesi tábor, ahol a 22 hónapos fennállása során 1071 fő raboskodott. A szerdai rendezvényen az elhurcolt családokra emlékeztek. Az emlékezőbeszédeknek a polgármesteri hivatal adott otthont, ahol Szabóné Karsai Mária polgármester köszöntötte a megjelenteket. Felidézte, 1950 nyarán indult meg a kommunista hatalom a köztudatban legkevésbé ismert erőszakos tette, melynek során a nyugati és déli határsávból családok ezreit, mintegy 10 ezer ember hurcoltak el ártatlanul, ítélet nélkül kényszermunkatáborokba. 70 évvel ezelőtt, 1953 őszén szabadították fel a táborokat, ám a meghurcolt és földönfutóvá tett emberek nem térhettek vissza rabságuk előtti életükbe, a hatalom szemében továbbra is rendszer ellenségei maradtak.

– hangsúlyozta. Kifejtette, a településen a Széchenyi Ferenc Tájmúzeum dolgozta fel és mutatja be a munkatábor történetét, 2005 óta állandó kiállítás állít emléket ennek a történelmi szégyenfoltnak, továbbá a református templomkertben emléktáblát helyeztek el, a múzeumkertben pedig síremléket.

Beleivódott a lelkekbe az az éjszaka

Az idő múlásával egyre kevesebb a túlélő, akik hitelesen be tudnak számolni a tábor történésekről, az ebesi megemlékezésen Bárány Ottóné Badi Györgyi beszélt a 70 évvel ezelőtt átélt szörnyűségeiről. Visszaemlékezéseiben felidézte, a Hortobágyra történő deportálások 1950. június 3-án, éjszaka 2 óra körül kezdődtek. Az addig békésen élő, becsülettel dolgozó embereket kiemelték a lakóhelyükről, mert „a faluban való tartózkodásuk aggályossá vált”.

– Marhavagonokba zártak, és elindultak a vonatok velünk az ismeretlenbe. Néhány óra alatt veszítettük el mindenüket, és a tragédia, ami velünk történt, megindította sok-sok Dráva-menti falu visszafordíthatatlan pusztulását – osztotta meg fájó emléket. Mint mondta, azt az éjszakát soha nem fogja elfelejteni, olyan mélyen beleivódott a lelkébe. Az akkor mindössze 12 éves Györgyi családjával a Lenin-tanya nevű táborba került. Éjszaka érkeztek meg a tanyára, ahol egy 10x12 méteres fabarakk állt, 368-an jöttek akkor, az egyetlen barakkba 146-an költöztek be. 39 hónapig éltek itt, embertelen körülmények között. A szabaduláskor kezükbe adták a be- és kijelentő lapokat, az itt eltöltött idő alatt „nem léteztek”. A tábor miatt 3 évet hagyott ki az iskolából, a szabadulás után nem vették fel középiskolába, ezért magántanuló lett, leérettségizett, elvégezte az egyemet, majd pedagógus lett belőle.

– mondta Györgyi. Kutatni kezdtek a levéltárakban, bizonyítani akarták, hogy ez a tábor létezett. Fájóan mondta, hogy vannak, akik még most sem hiszik el, hogy voltak ilyenek. Köszönetet mondott az ebesi szoba létrehozásáért, mely az ő emléküknek állít emléket.

A kommunizmus ma is él

A visszaemlékezés után a kiállítás egyik rendezője, Rózsahegyiné Juhász Éva, az Ebes Fejlődéséért Alapítvány elnöke idézte fel, hogy is jött létre a síremlék, valamint a tájmúzeumban az Ítélet nélkül – családok a munkatáborban nevet viselő állandókiállítás, melyet 2005. október 8-án nyitottak meg.

Ezt követően Papp László, Debrecen polgármestere mondott beszédet, akinek személyes érintettsége is van a munkatáborok kapcsán, elsőként azonban a kommunizmussal kapcsolatos gondolatait osztotta meg.

– kezdte.

Úgy fogalmazott, a társadalom legelemibb egységeit próbálták meg szétzúzni a kommunisták, miközben a mindennapok részévé emelték a félelmet és az erőszakot. – Ma már kimondhatjuk, hogy hiába minden igyekezet, a kommunistáknak nem sikerült megtörniük a nemzetet. Ma könnyű demokratának lenni, akkor ez egyet jelentett jó esetben a börtönnel és a meghurcoltatással, rosszabb esetben a halállal – jelentette ki. Papp László szavai szerint hiába került süllyesztőbe a kommunista rendszer, az eszméje és annak képviselői itt maradtak. Mint mondta, a kommunizmus ma is él, képviselői bekapcsolódtak az európai fősodorba. – A kommunizmus zászlóvivői új külsővel, de ugyanazokért a célokért, ugyanazokkal az eszközökkel küzdenek, mint tették azt elvtársaik. Akkor egy keleti rendszerért, a Szovjetunióért, most egy nyugatiért, az Európai Egyesült Államokért küzdenek – beszélt a jelenről.

 – osztotta meg Papp László. A polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy minden alkalommal és a lehető legnagyobb őszinteséggel el kell mondani generációról generációra, hogy 70 éve mi és miért történt itt.

A jelen feladata emlékezni és emlékeztetni

Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja a táborokról beszélt, hangsúlyozva azt, hogy abban a tudatban éltek ott a családok, hogy örökre szól a kényszermunka, a szabadulás után pedig semmilyen kárpótlást nem kaptak a vagyonukért. A történésekről a rendszerváltozásig nem lehetett beszélni, 1990 után jelentek meg visszaemlékezések, tudományos munkák.

– szögezte le.

A továbbiakban a jelenlévők a múzeumkertben található síremléknél elhelyezték a megemlékezés koszorúit, majd Bank Barbara tartott tárlatvezetést az Ítélet nélkül – családok a munkatáborban című kiállításban.