Szépkorú köszöntése

2024.02.27. 11:42

Árván maradt gyermekeket is gondozott a debreceni kilencvenéves óvodavezető – fotókkal, videóval

Hajdu Béláné Irénke néni személyében egy igazán humoros és víg kedélyű asszonyt ismerhettünk meg.

Nagy Emese

Hajdu Béláné Irénke néni 2024. február 27-én lett 90 éves

Forrás: Kiss Annamarie

Hajdu Béláné Irénke néni február 27-én töltötte be 90. életévét, ebből a jeles alkalomból köszöntötte őt kedden debreceni otthonában Majer Tamás önkormányzati képviselő és Tóth-Vanka Judit, a debreceni polgármesteri hivatal szociális osztályának munkatársa.

Ottjártunkkor megtudtuk, Irénke néni Hajdúhadházon született, négyen voltak testvérek, két fiú és két lány, közülük már csak ő és 85 éves húga él. Az ünnepelt megosztotta a Haonnal, hétéves korában Debrecenbe költöztek, mivel édesapja a vagongyárban kapott munkát. 

Az elemi iskola négy osztályának elvégzése után a Dóczy Református Polgári Iskolába járt, majd gyors- és gépírónak tanult. 1949-től a Hajdúhadházi Gyermekvárosban adminisztratív munkakörben dolgozott, ahol csellengő, árván maradt gyermekek gondozását, nevelését látták el.

 Az intézmény később Tiszadobra, az Andrássy-kastélyba költözött és gyermekotthon néven folytatta tevékenységét.

Világéletében gyerekekkel akart foglalkozni

Néhány évvel később, 1951-ben Irénke néni visszaköltözött Debrecenbe, és ő is a vagongyárban kezdett dolgozni. Majd visszaült az iskolapadba, és óvodapedagógus-diplomát szerzett. Ezt követően a vagongyár intézményében, majd a MÁV igazgatóságához tartózó óvodában lett intézményvezető – itt 34 éven át tevékenykedett.

 Világéletemben imádtam a gyerekeket, már kicsi koromban az volt az álom – édesanyámtól tudom –, hogy felnőttként is ők vegyenek körül, és velük foglalkozzak

 – árulta el a kilencvenéves asszony. 1962-ben férjhez ment, egy fia született. Kedvesét korán, 1988-ban elvesztette, azóta özvegyen él. Megosztotta, 1995-ben fia és családja a Kartács utcai háza mellett építkezett, és azóta együtt élnek. – Nagyon szoros a kapcsolatom a fiammal, menyemmel és a három unokámmal. Nagy szeretetben éljük itt a mindennapjainkat – tette hozzá, kiemelve: együtt élnek, de mégis külön.

Debrecen Hajdu Béláné Irénke néni haon
Hajdu Béláné Irénke nénit Majer Tamás önkormányzati képviselő köszöntötte
Forrás: Kiss Annamarie

Szerető környezet és a humor

Irénke néni személyében egy igazán humoros asszonyt ismerhettünk meg, aki megérkezésünket követően elmondta, egyik célja volt az életben, hogy megérje a kilencvenet. – Úgy voltam vele, ha megérem ezt a szép kort, akkor keresek magamnak egy új legényt, majd 95 éves koromban újra férjez megyek – mondta nevetve. Hozzátette, a mozgása már nem olyan, mint régen, de évekkel ezelőtt még eljárt különböző kiállításokra, mindig is közel állt hozzá a művészet. A zenét is nagyon szereti, mindig elérzékenyül, ha meghallja a hegedű szavát.

– Szabadidőmben rejtvényt fejtek, mert úgy vagyok vele, ha már a végtagjaimat nem nagyon tudom megmozgatni, akkor legalább az agyamat tornáztassam, többek között ezért is emlékszem szinte mindenre a múltamból – fűzte hozzá. Elmondta, kedvenc ételei között szerepel a húsleves, a rakott krumpli és a paprikás krumpli.

Irénke néni szerint a hosszú élet titka az, hogy nem szabad abbahagyni a lélegzést… Mindemellett fontos, hogy az embernek szerető környezete legyen; ő is mindig olyan emberek között élt, dolgozott, akik viszont szerették. Kiemelte még a humor fontosságát, amivel ő maga is átvészelt sok mindent az élete során.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában