2024.06.07. 12:32
Pósán László: Felszólítjuk Szabó Bencét, hogy adja vissza a mandátumát – videóval
Józsefvárosban kapták rongáláson a debreceni önkormányzati képviselőt. Pósán László szerint Szabó Bence ezzel a tettével bebizonyította, hogy méltatlan a tisztsége betöltésére.
Pósán László szerint Szabó Bence ezzel a tettével bebizonyította, hogy méltatlan a tisztsége betöltésére.
Forrás: Kiss Annamarie
Rendőrök fogták el Józsefvárosban a napokban menekülés közben a Momentum debreceni önkormányzati képviselőjét, aki rengeteg fideszes plakátot rongálhatott meg – számolt be róla csütörtökön a Magyar Nemzet. Cikkükből kiderül, bár Szabó Bence a helyszínen mindent tagadott, az ámokfutásáról videófelvétel is készült. Az ügyben a rendőrség is eljárást indított, a Fidesz egyik kampányszervezőjét, mint szemtanút, már ki is hallgatták a botrányos esetről. Ő elmondta, hogy június 4-én este két társával szórólapokat osztogattak a kerületben, majd éjjel negyed kettőkor arra lettek figyelmesek, hogy a Práter utcában egy bordó színű kapucnis pulcsiban lévő férfi matricákat ragasztott a korábban már kihelyezett választási plakátokra. Mint kiderült, Szabó Bencét látták.
Szabó Bencének nem ez volt az első ilyen megmozdulása
A történtek kapcsán Pósán László debreceni országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) tartott pénteken sajtótájékoztatót, ahol lemondásra szólította fel Szabó Bencét.
Rendőrök fogták el Szabó Bencét, aki debreceni önkormányzati képviselő, és képviselőjelölt létére úgy gondolta, hogy a helyi önkormányzati választást neki Budapesten kell megnyerni. A dolognak mégiscsak az a botrányos része, hogy Szabó Bence Budapesten garázdaságot, szándékos rongálást követett el, plakátokat tett tönkre
– kezdte Pósán László, aki arra is kitért, a keletkezett anyagi kárt a Fidesz-KDNP fővárosi testületei több mint félmillió forintra becsülik. Az országgyűlési képviselő szerint Szabó Bence már korábban is bebizonyította, hogy méltatlan arra, hogy köztisztséget töltsön be a városban. – Egy évvel ezelőtt a polgármesteri hivatalba való bejutást próbálta blokkolni néhány elvetemült barátjával együtt, ahol szabad mozgásban való korlátozást valósították meg, nem véletlen, hogy annak is rendőrségi ügy lett a vége, feljelentés volt, el is marasztalták, közmunkára ítélték. Most úgy tűnik, Budapesten kívánta ezen típusú képességeit kibontakoztatni – mutatott rá.
A Momentum debreceni alakjait Budapestről irányítják
Pósán László azt a kérdést vetette fel; hogy hogy képzeli Szabó Bence, hogy a debreceniek bizalmát kéri, de „kampányolni” Budapestre megy? – Ennek az lehet a magyarázata, amit korábban Mándi László apropóján elmondtunk, hogy a Momentum Debrecenben látható, nevesíthető alakjait Budapestről irányítják és finanszírozzák – húzta alá a honatya, hozzátéve, úgy tűnik, Szabó Bencét budapesti aktivistamunkára fogadták fel.
Ebben az egész cselekedetsorban mindennél ékesebben kirajzolódik az, hogy számára a debreceniek fikarcnyit sem jelentenek, nincs mondanivaló számukra. Szabó Bence egyébként Mándi László kampányfőnöke itt, Debrecenben. Ez az ember, aki Mándi Lászlót lenne hivatott polgármesterré megválasztatni, olyan cselekedetet követett el, ami büntetőjogi kategória. Ez az ember nem csak etikai értelemben méltatlan közbizalomra és köztisztségre
– jelentette ki. Pósán László arra is rámutatott, hogy a magyarországi jogszabályok alapján méltatlanság jogcímén meg lehet fosztani embereket mandátumoktól, ennek megvannak a feltételei. Mint mondta, a jogászok megnézik majd, hogy Szabó Bence budapesti garázdálkodása esetében fennállhat-e a méltatlanság jogi tényállása.
– Az biztos, hogy Szabó Bence esküszegést elkövetett. Minden választott köztisztség betöltéséhez hozzátartozik az, hogy az adott funkcióra megválasztott embernek esküt kell tennie a magyar törvénye és jogszabályok betartására és betartatására. Már egy évvel ezelőtt is bebizonyította, hogy neki az eskü számára smafu, pusztába kiáltott szó, a mostani józsefvárosi botránya pedig még inkább azt mutatja, hogy Szabó Bence és az eskü egymástól oly távol áll, mint Makó Jeruzsálemtől – húzta alá.
Pósán László felszólította Szabó Bencét, hogy adja vissza a mandátumát, és szálljon ki a jelöltségi versenyből is törvénysértő magatartása okán.