Szenzáció

2024.07.05. 19:16

Nyugat-afrikai „király” érkezett Debrecenbe

Csehországból érkezett Debrecenbe a világ egyik legnépszerűbb hüllőfajának tagja, egy királypiton. A debreceni állatkert új lakója már el is foglalta otthonát.

Haon.hu

Különleges lakó érkezett a Debreceni Állatkertbe – tudatta portálunkkal az intézmény. Mint írják, június 21-én egy fiatal hím királypiton érkezett az állatkert megújuló oktatóépületébe, a Zookuckóba. A csehországi Ostravából érkezett jövevényt az új gondozói Perselus nevet adták, aki azóta már birtokba is vette új otthonát, ahol hét közben a zootáborosok, hétvégente pedig a látogatók is testközelből láthatják.

Perselus, a debreceni állatkert legújabb lakója
Perselus, a debreceni állatkert legújabb lakója
Forrás: Zoo Debrecen

A Nyugat- és Közép-Afrika füves területein és erdőiben őshonos királypiton (Python regius) legfeljebb 180 cm körüli testhosszával a kontinens legkisebb termetű pitonfaja. Napközben emlősök ásta üregekben húzódik meg, éjszaka pedig kisebb gerincesekre vadászik. Veszély esetén passzív védekezésként szorosan feltekeredik és labdaalakba gömbölyödik. Két-három évente szaporodik, a tojások kiköltését pedig a nőstény egyedül végzi.

Az egyik legnépszerűbb hüllőfaj

Bőréért és húsáért egyaránt vadássza a helyi lakosság, így a faj mérsékelten fenyegetett besorolással szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján. Szelíd természete és alkalmazkodóképessége miatt az egyik legnépszerűbb hüllőfaj a hobbiállattartók körében, a tenyésztők munkája nyomán pedig immár számtalan színváltozata létezik – az immár debreceni Perselusa ezek közül a természetben is előforduló színezetet hordozza.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában