Városfejlesztés

2024.07.15. 15:58

Debreceni útfelújítások: lendületes volt az első félév, de mi várható még?

Nagy csomópontok fejlesztése, forgalmas útszakaszok felújítása és új utcák építése. A debreceni útfelújításokra idén is több milliárd forint kormányzati és saját forrást fordít az önkormányzat.

Bekecs Sándor

Az év folyamán több fórumon, többektől is elhangzott, hogy a 2024-es év is a debreceni útfelújításoké lesz. Ezt erősítette többek között az a bejelentés, hogy idén öt nagyobb csomópontfejlesztés kivitelezése, valamint több mint ötven útszakasz felújítása, aszfaltozása indulhat el még ebben az évben. Féltávnál most megnéztük, hol tartanak a tervezett beruházások a cívisvárosban.

debreceni útfelújítások, útfejlesztések,
Jelentős kormányzati és városi forrást fordítanak idén is a debreceni útfelújításokra
Forrás:  Napló-archív

Legutóbb áprilisban számoltunk be arról, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és a debreceni önkormányzat közös munkacsoportja egyeztetett a helyi állami beruházásokról, melyet követően sajtótájékoztatót tartottak a felek képviselői. 

Akkor elhangzott, az idei évben elindulhat a Csigekert – Szabó Lőrinc – Füredi – Balmazújvárosi utak kereszteződésében lévő csomópont-fejlesztés, a Domokos Márton utca kialakításának második üteme; az Árpád tér és Ótemető utca találkozásának fejlesztése; valamint a Hétvezér utca és Vámospércsi út csomópontjának átalakítása és a Szoboszlói út és a Külső vásártér kereszteződésének fejlesztése.  

Az áprilisi sajtótájékoztatón Papp László polgármester hangsúlyozta, elsőként (várhatóan a nyár folyamán) a Csigekert – Szabó Lőrinc – Füredi – Balmazújvárosi utak csomópontjának átalakítása kezdődhet el, majd ezt követően, még idén a másik négy beruházás kivitelezése. Mindezek alapján a közeljövőben újabb bejelentés lehet a fejlesztésekkel kapcsolatban.

Az állami útfejlesztéseket tekintve pedig jelenleg is dolgoznak a Sámsoni út bővítésén, továbbá az elmúlt hetekben írták alá a keleti elkerülő út tervezésére vonatkozó megállapodást. 

Nagy lendületet vettek a debreceni útfelújítások 2024 első felében

Nagyfelületű aszfaltozásokra, járda- és lépcsőfelújításokra mintegy 2 milliárd forintot fordít idén Debrecen önkormányzata. Az eltelt több mint 6 hónapban elkészült a Pallagi út (a TEVA V. és VI. kapuja között); az István út, a Kishegyesi út; az Ondód – Kádár dűlő (700 méter), a Jégvirág utca, az Ady Endre utca I. ütem (Nagyerdei körút temetőbejárat, 2. kapu); valamint a Faraktár utca 21-32. szám közötti szakasza; továbbá a Derék utca 124-142. szám közötti szakasza, a Dugovics Titusz utca, az Illyés Gyula utca felújítása. Befejeződött az előbbieken túl az Alma utca (Kisdobos utca – Tubarózsa utca közötti szakasz félpálya), a Hortobágy utca 14-16. szám közötti szakasza, a Sinai Miklós utca I. ütem (szervizút); a Szabó Lőrinc utca Bay Zoltán és Akadémia utca közötti szakasza; valamint az Izsó utca I. ütem, a Sétakert utca és Kismacson a Napraforgó utca harmadik üteme, illetve a Kastélykert utca.

Folyamatban van, illetve várhatóan az év második felében indul el az alábbi utcák felújítása:

  • Tóth Árpád utca
  • Dombostanyára vezető út, I. ütem;  
  • Újkert utca,  
  • Szív utca,  
  • Tímár utca,  
  • Monostorpályi út,  
  • Nyugati utca, II. ütem;  
  • Poroszlay út,  
  • Vezér utca (a vasút utáni rész),  
  • Nagyerdei körút – a Pálma cukrászda és Nagyerdei körút 76. között félpályán  
  • Váradi Miklós utca,  
  • Rózsástelep utca, II. Ütem

Szilárd burkolatot kap több debreceni utca is

Szilárd burkolattal nem rendelkező utcák fejlesztését is célul tűzte ki az idei évre Debrecen önkormányzata. Ezekre mintegy 2,5 milliárd forintot fordít az önkormányzat. Az elmúlt hónapokban elkészült a Pásti utca második üteme, a Basahalom utca első üteme, valamint a Bádogos utca és Bádogos köz. Továbbá a Kartács utca (a Hajdú köz és a Hangyás utca között), a Bezerédj utca és a Seregély utca (a Csíz utcáig).

debreceni útfelújítások, útfejlesztések,
Egyebek mellett szilárd útburkolatot kapott a Bezerédj utca is
Forrás:  Napló-archív

Folyamatban van és a következő hetekben elkészülhet a Kárókatona utca, a Keresztesi utca (az Erdei Ferenc utca és a Tordai Gábor utca közötti szakasz), az Északi sor, a Vashámor utca; a Mészöly Géza utca első üteme, a Zelemér utca, a Fekete István utca első üteme és a Hegyköz utca építése. Mindezek mellett a szakemberek dolgoznak a Hun és a Jósa Miklós utcák fejlesztésén is.  

Az útépítések közül hátra van még a Barna utca befejezése, a Délibáb utca és a Hordó – Dézsa utcák építése; a Dolmány és a Dessewfy utcák fejlesztése, valamint a Derekassy István utca második üteme. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában