Fotókkal

2024.08.29. 17:11

A temetkezési költségek emelkedéséről és egy pályázatról is döntött a debreceni közgyűlés

Soron következő ülését tartotta a cívisváros döntéshozó testülete csütörtökön. A debreceni önkormányzat közgyűlése képviselői összesen huszonnégy napirendi pontot tárgyaltak.

Bekecs Sándor

A temetői díjak változtatásáról, több helyi rendelet módosításáról, épületek helyi védettség alá helyezéséről és önkormányzati cégvezetői kinevezésekről is döntött legutóbbi ülésén a debreceni önkormányzat közgyűlése. Összesen 24 napirendi pontot tárgyaltak a képviselők augusztus 29-én. Az első volt ezek közül a debreceni tűzoltóság beszámolója, melyet közmeghallgatás keretében tartottak meg

debreceni önkormányzat, közgyűlés, temetkezés
Összesen huszonnégy napirendi pontot tárgyalt a debreceni önkormányzat közgyűlése
Forrás: Molnár Péter

Elfogadta a debreceni önkormányzat közgyűlése a temetkezés díjainak változtatását is. Mint arról az előterjesztés alapján írtunk, a temető üzemeltetésében évről évre nagyobb a hiány, szükséges az árak emelése. A testület tárgyalt több településképpel, településrendezéssel kapcsolatos előterjesztést is. Az egyik alapján tovább 23 ingatlan került helyi védettség alá. Ezek a helytörténeti és építéstörténeti adatok alapján a XVIII-XIX. századi Debrecenre jellemző építészeti alkotások, melyek a város helyi építészeti örökségének részeként tekinthetők. Egy másik – a 4. számú főút és az Acsádi út közötti szakaszra vonatkozó – módosításnál Papp László polgármester elmondta: ez a keleti elkerülő út első üteméhez szükséges, amely jelenleg tervezés alatt van. A Dósa nádor tér módosítását is elfogadta a debreceni közgyűlés.

debreceni önkormányzat, közgyűlés, temetkezés
A temetkezés költségeinek változásáról is szavaztak a képviselők
Forrás: Molnár Péter

Új vezetőket is kinevezett a debreceni önkormányzat közgyűlése

Az Agóra Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjének, Somogyi Bélának 2024. november 1. napjával lejár a megbízatása. A képviselők – az előterjesztés javaslatának megfelelően – a jelenlegi vezetőnek szavaztak bizalmat újabb 5 évre. Szintén az előterjesztésben javasoltak szerint változik a Debreceni Képző Központ és a Debreceni Városüzemeltető Kft. ügyvezetőinek személye. Eddig mindkét pozíciót Hajnal János töltötte be, akit 2024. szeptember 1-től előbbi vállalkozás élén Harsányi Dezső, utóbbi élén pedig Nyiri László vált.  

A debreceni önkormányzat közgyűlése képviselői támogatták a város LIFE Program Klímapolitikai Alprogramjában való részvételt. A projektet a Zöld Kódex intézkedéseivel és az Európa Zöld Fővárosa díj pályázatával összhangban tervezik kidolgozni. A képviselők szavaztak arról is, hogy testvérvárosi megállapodást köt Debrecen a kínai Tiencsin és Ningde városaival. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában