Közgyűlés

2024.08.24. 10:00

Októbertől emelkedhetnek a temetkezési költségek Debrecenben

Ha elfogadja a közgyűlés az előterjesztést, több mint 10 százalékkal drágulhat a temetés. A temető üzemeltetésében évről évre nagyon a hiány, ezért emelkedhetnek a temetkezési költségek Debrecenben.

Haon.hu

Magyarországon a köztemetők kialakítása és fenntartása helyi közügynek minősül, a törvény értelmében a temető tulajdonosa, köztemető esetén az önkormányzat a temető üzemeltetésével és fenntartásával kapcsolatosan felmerült szükséges és indokolt költségek alapján állapítja meg a díjakat. A köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló rendelet módosítására tett javaslatot tárgyalja soron következő, augusztus 29-i ülésén a debreceni közgyűlés. Mint az az előterjesztésből kiderült a Városfejlesztési Főosztály a debreceni köztemetők üzemeltetését végző A.K.S.D. Városgazdálkodási Kft. javaslatára áttekintette a rendeletben szabályozott díjak mértékét. A részletekből kiderül, ha a képviselők elfogadják az előterjesztést, emelkedni fognak a temetkezési költségek Debrecenben.

Emelkedhetnek a temetkezési költségek Debrecenben
Emelkedhetnek a temetkezési költségek Debrecenben
Forrás: Illusztráció/Napló-archív

A felülvizsgálatot követően szakmai álláspontunk alapján indokolt a köztemetők díjtételei vonatkozásában az inflációkövető emelés, továbbá a városi temetkezési igények kiszolgálására új koporsós parcella kialakítása és ennek következtében az új temetési helyként ütemezetten kialakítandó XL parcella temetési helyei díjának megállapítása – áll az előterjesztésben.

Egyre nagyobb a hiány, növelni kellene a díjakat

A módosításra tett javaslat indoklásában arról olvashatunk, hogy a temetkezési költségek a temetkezési szolgáltatásért felszámítható díjakból és a temető üzemeltetésével és fenntartásával kapcsolatosan felmerült díjakból tevődnek össze. A temetkezési költségek döntő hányadát a hozzátartozó által választott temetkezési vállalkozótól igényelt szolgáltatások díja jelenti. Az önkormányzat rendeletében kizárólag a temető üzemeltetésével és fenntartásával kapcsolatosan felmerült költségek díjtételeit állapíthatja meg, ideális helyzetben az önfenntartó állapot megközelítésével.

Az üzemeltető számítása szerint ezen önfenntartó állapot eléréséhez az inflációhoz képest nagyobb mértékű emelésre lenne szükség, melyre 2020-ban és 2021-ben nem volt mód a koronavírus-világjárvány miatt. Az üzemeltetési díjtételek 2022 augusztusában 10 százalékkal, majd 2023. január 1-től 18 százalékkal, 2024. január 1-től pedig 16 százalékkal nőttek átlagosan.

Az üzemeltető beszámolói szerint az üzemeltetési költségek terén keletkezett hiány 2020-ban 70,262 millió forint, 2021-ben 51,709 millió forint, 2022-ben 121,730 millió forint, 2023. évben 144,362 millió forint volt.

A legutolsó, 2023. novemberi rendeletmódosítás alkalmával a közgyűlés inflációkövető, átlagosan 16 százalékos díjemelési mértéket hagyott jóvá, bár már ekkor jóval nagyobb emelésre tettek javaslatot.

Így változhatnak a temetkezési költségek Debrecenben

A köztemetők működőképességének megőrzése érdekében az üzemeltetésből származó árbevételt meghaladó többletköltséget, vagyis a temető-fenntartás-, üzemeltetés veszteségét a saját temetkezési szolgáltatás árbevételéből származó nyereségéből fedezi az üzemeltető.

Az előterjesztés arra is kitért, hogy az üzemeltetési deficit ellensúlyát jelentő szolgáltatási árbevételek növelése esetén sem megoldás, mert akkor hátárnyba kerülnek a piaci árversenyben. Arra is rámutatnak, amennyiben a temető üzemeltetésből származó hiányt nem ellensúlyozzák az üzemeltetésből származó bevételek növelésével, az üzemeltetés színvonalának csökkenése (sírkert parkfenntartási gondozása, köztisztaság) is bekövetkezhet.

A temetők üzemeltetési és fenntartási költségeinek nagymértékű emelkedése indokolja a különböző díjak 13 százalékos emelését, valamint a vállalkozásszerűen munkát végzők által fizetendő temetőfenntartási hozzájárulás díj szintén 13 százalékkal emelkedne tekintettel arra, hogy ez a díjtétel magába foglalja a temetőbe történő behajtás, az ügyfélszolgálati irodán történő adategyeztetés, a sírköves csoportvezető által a sírhelynél történő helyszíni ellenőrzés és az üzletág vezető által a beadott dokumentumok ellenőrzésének díját is.

Összehasonlításként néhány tételnél megnéztük, mit jelent ez az emelés

A szolgáltatás 2024. január 1-től érvényes, áfa nélküli díja, illetve az esetleges emelés utáni díj, szintén áfa nélkül:

  • Technológiai tér és a ravatalozó tér használata, elhunyt hűtése 4 napig: most 75 469 Ft, új ár: 85 280 Ft
  • Elhunyt hűtésének díja 5. naptól (Ft/nap): most 2 782 Ft, új ár: 3 144 Ft
  • Elhunyt és a koszorúk sírhoz szállítása gyászgépkocsinként: most 14 159 Ft, új ár: 16 000 Ft
  • Sírásás és sírhelynyitás - normál sír esetén március 1. és október 31. között: most 24 725 Ft, új ár: 27 939 Ft
  • Visszahantolás - normál sírhely esetén: 10 619 Ft, új ár: 11 999 Ft

A temetkezési szolgáltatók kivételével a Debreceni Köztemetőkben vállalkozásszerűen munkát végzők által fizetendő temetőfenntartási hozzájárulási díja (áfa nélkül) 5 228 forintról 5 906 forintra emelkedne. 

Új parcellát alakítanának ki a Nagyerdei Köztemetőben

A temetkezési igények kiszolgálására a temethető területek folyamatos rendelkezésre állása céljából - a lakossági igények szem előtt tartásával - az önkormányzat és az üzemeltető megvizsgálta a Nagyerdei Köztemetőben lévő szabad területeket, melynek eredményeként új koporsós parcellát alakítanának minimális infrastrukturális beavatkozással a temető északi részén, egy összefüggő zöld, gyepes, fákkal ligetesen borított területen, a Csörsz árok szomszédságában.

Az új, XL parcellában 570 új koporsós temetkezési hely áll majd rendelkezésre, mely 1,5-2 évre biztosít temetkezési helyet – derül ki az előterjesztésből.

Amennyiben a közgyűlés elfogadja az előterjesztést, a módosított rendelet 2024. október 1. napján lép hatályba. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában