Rendezvény

2024.08.27. 08:56

Fogathajtó versenyt tartottak Hajdúsámsonban

Dandé Melinda

Felsorakoztak a résztvevők

Forrás: Dandé Melinda

Gyönyörű időben és remek hangulatban mérte össze tudását 47 fogathajtó a vármegyéből Hajdúsámsonban az Epreskerti Rendezvénytéren a hétvégén, melyen Kettes fogat C és D, valamint Póni kettes C és D kategóriában indulhattak.

Balról jobbra: Sztancs Tibor versenyigazgató, Nagy János, a hajdúsámsoni fogathajtó verseny megálmodója, Antal Szabolcs polgármester, Hati István pályaépítő
Balról jobbra: Sztancs Tibor versenyigazgató, Nagy János, a hajdúsámsoni fogathajtó verseny megálmodója, Antal Szabolcs polgármester, Hati István pályaépítő
Forrás: Dandé Melinda

– Városunk egyik legnagyobb rendezvénye a fogathajtás, mely nagy hagyománynak örvend településünkön. Külön öröm számomra, hogy hajdúsámsoni fogatosok is indulnak minden évben, a Kettes fogat C kategória első helyét a mostani alkalommal pedig a helyi Beri Tibor és családja hozta el, valamint a vándorkupát is – tudtuk meg Antal Szabolcs polgármestertől.

A hajdúsámsoni Beri Tibor Kettes C kategória I. helyezett veszi át a díjat Dandé Lászlóné alpolgármestertől és a hajdúsámsoni Nagy Jánostól, a verseny alapítójától
A hajdúsámsoni Beri Tibor Kettes C kategória I. helyezett veszi át a díjat Dandé Lászlóné alpolgármestertől és a hajdúsámsoni Nagy Jánostól, a verseny alapítójától
Forrás: Dandé Melinda

A verseny igazgatója Sztancs Tibor, a Hajdú-Bihar Vármegyei Lovas Szövetség fogathajtó szakág vezetője, a vezetőbíró Huszár Róbert, a pályaépítő Hati István volt.

Az önkormányzat minden nevezőnek ajándékkal kedveskedett, valamint finom ebéddel várták őket délben.

A dobogó I. helyei a következőképpen alakultak:

Kettes fogat C kategória Beri Tibor Debreceni Lovasklub

Póni kettes C kategória Tóth Izabella Hajdúsági Hagyományőrző Lovasklub

Kettes fogat D kategória Pazurik Csilla Fülöpi HLE

Póni kettes fogat D kategória Kádár László Hajdúszováti LBE

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában