Van itt minden

2024.08.18. 20:05

Megnéztük, milyen a kínálat a Hortobágyi Hídivásáron – fotókkal, videóval

Nagy tömeg, őrült meleg és közismert emberek társaságában indult a hortobágyi délelőtt augusztus 18-án, vasárnap. Elkezdődött ugyanis a Hortobágyi Hídivásár, amit ünnepélyes eseménnyel kötöttek össze: átadták a néhai világhírű prímásról, Burai Zsigmondról elnevezett sétányt, illetve leleplezték az ő tiszteletére elkészített emléktáblát.

Balogh Efraim

A brutális forróság ellenére is rengetegen látogattak ki Hortobágyra vasárnap kora délután. Ennek több oka is van, mivel egyrészt a hortobágyi származású, egykori világhírű prímás, Burai Zsigmond emléktábláját és a róla elnevezett sétányt avatták fel, illetve megnyílt az augusztus 20-ig, keddig tartó Hortobágyi Hídivásár. A nap sztárja egyértelműen Emilio volt, akivel tudtunk egy kicsit beszélgetni, és üzent a Haon olvasóinak is.

Emilióval is találkoztunk a Hortobágyi Hídivásárban
Emilióval is találkoztunk a Hortobágyi Hídivásárban
Forrás: Czinege Melinda

Megnéztük, hogyan alakulnak az árak a Hortobágyi Hídivásárban

Na, de kezdjük az elején a sztorit: délelőtti érkezésünkkor még annyira nem volt meleg, de már benne volt a levegőben, hogy nem marad ez így sokáig. Hangolódásképpen úgy döntöttünk, hogy szétnézünk a vásárban a hivatalos megnyitó előtt, és törvényszerű volt, hogy szinte azonnal egy lángosos bódénál kötöttünk ki. Így adta magát, hogy az árakat is feltérképezzük: volt olyan látogató, aki úgy gondolta, eszik egy sima lángost „feltétlenül”, egy ezrest kellett érte fizetnie.

A sajtos-tejfölöstől kezdve viszont jobban megugrottak az árak, 2000 forint fölött indultak, egy jókora baconösért nem sajnáltak 3500-at sem elkérni. Valamivel 12 óra előtt már az utolsó lánccsörgéseket lehetett hallani egyes bográcsok megforgatásakor, melyekben birka- és marhapörkölt főtt, nagyjából 3500-3700 forint körül alakult egy adag ára. 

Közben igen rendhagyó formában csinálta a hangulatot egy tradicionális öltözetet viselő, gólyalábas banda, akik szaxofonnal, dobbal, különféle hangszerekkel, és némi humorral szórakoztatták a látogatókat.

hortobágyi hídivásár
Egy tradicionális öltözetet viselő, gólyalábas banda szórakoztatta a vásározókat
Forrás:  Czinege Melinda

Haladtunk tovább a megújult Víziszínpad felé, ahol már hangoltak a zenészek, a közönség pedig a lelátón várta, hogy történjenek az események. Mint oázist a sivatagban, úgy kerestünk egy klimatizált helységet, ahol kicsit meghúzhattuk magunkat az egyre intenzívebben perzselő meleg elől – ekkor futottunk össze az Emilio-családdal. Meglepetésemre, mintha már ezer éve ismertük volna egymást a népszerű zenésszel, ugyanis igen közvetlenül állt hozzánk, lepacsiztunk, és ha már ilyen jól alakult minden, úgy gondolta, egy percre átveszi a Haon tiktokkere-szerepet (a cikk végén lévő videónkban hallhatjátok, mit üzent).

Nagy nevek tisztelgett Burai Zsigmond és családja előtt

Egyébként Burai Zsiga bácsi unokájával már egy évtizede dolgoznak együtt, feleségével, Tinával, illetve lányukkal, Vivivel érkeztek Hortobágyra a már említett avató okán. Na jó, azt azért nem bírom ki, hogy ne írjam le, hogy a szíve csücske Debrecen és Hortobágy, sőt, mint elmondta, anyai ágon a cívisvároshoz kötődik, szóval most gyakorlatilag itthon van. Mivel Emilio is hivatalos volt a néhai Burai Zsigmond tiszteletére felállított emléktábla leleplezésére, illetve a sétány átadójára is, így a színpad felé vettük az irányt, ahol lázas készülődést zajlott a kezdésre. Robi Lakatos és zenekara nyitotta meg az ünnepélyes eseményt, majd Jakab Ádám polgármester köszöntötte a közönséget.

Olyan emberről emlékezünk meg Burai Zsigmond személyében, aki tulajdonképpen eggyé vált Hortobágyi Csárdával, illetve szerves része Hortobágynak és mestere a magyar népművészetnek 

– emelte ki Jakab Ádám.

Ifj. Burai Zsigmond, Zsiga bácsi unokája, a rendezvény főszervezője elmesélte, édesapja és nagyapja több mint 30 évig zenéltek a Hortobágyi Csárdában, ahol még lemezt is vettek fel, melyet később világszerte árusítottak. A beszédet először vastaps, majd az emléktábla leleplezése és a sétány avatója követte.

hortobágyi hídivásár
A Burai Zsigmond tiszteletére és emlékére készült táblát is leleplzték
Forrás:  Czinege Melinda

Juha Richárd, Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész készítette el az emléktáblát. Kiderült róla, hogy ifj. Burai Zsigmond gyermekkori barátja, így adta magát, hogy ő is szóljon néhány szót az ünnepi eseményen.

Úgy gondolom, hogy a cigány zene és kultúra a magyar szerves része évszázadok óta, és ezt mindenképpen ápolni és gondozni kell

 – hangsúlyozta.

Brutálisan nagy a kínálat a Hortobágyi Hídivásáron

Kis idő múltán elindultunk tüzetesebben megnézni a vásárt, ahol aztán tényleg volt minden, mint a búcsúban. 

A milliónyi krizantém mellett színesebbnél színesebb virágok, a „világ összes” serpenyője, edénye, étkészlete, illetve játékok, bőrövek, kotyogós kávéfőzők, láncfűrészek, egyedi kerti bútorok és különböző méretű szekerek sokaságával találkoztunk – és még korántsem írtunk le mindent.

A képek majd szépen összefoglalják a látványt, viszont engedjétek meg, hogy tegyek egy személyes kitérőt: kisebb túránk során annyi helyen hallottuk, hogy „négy bugyi 1000 forint”, hogy kezdtük azt hinni, kivonult a vásárba egy „hortobágyi fehérnemű-franchise”. Egyébként abszolút jónak tűnt a hangulat még a perzselő kánikula ellenére is, legalábbis a fotókra és a gyors élménybeszámolókra vállalkozó látogatók reakcióiból ítélve.

Közel s távolról is sokan érkeztek a Hortobágyi Hídivásárra

Sok külföldi turista hangját hallottuk, s bár ha velük nem is, több magyar látogatóval beszéltünk arról, hogyan zajlik a vasárnapjuk. György és Bence családjukkal érkeztek Nyíregyházáról, megnézték a sétányavatót, majd körbejárták a vásárt. Habár Hortobágyra vasárnap utaztak, már néhány napja itt vannak a vármegyében, Hajdúszoboszlón strandoltak, illetve rácsodálkoztak a menő repülős bemutatóra, amiről itt írtunk: 

Zoltán két szép darab seprűvel állt be az egyik bódé előtt álló sorba, gondoltuk, megkérdezzük, hogyan telik a napja. Családjával érkezett Biharnagybajomból, s bár nem tervezte, hogy seprűkkel a kezeiben fogja végigjárni a Hídivásárt, úgy volt vele, nem bánta meg a spontán üzletet.

Szinti és Inti Budapestről látogattak Hortobágyra, és mivel családjuk révén kötődnek a községhez, a  vasárnapot erre a célra szánták, hogy körülnézzenek a vásárban, majd ebédeljenek a csárdában. Találkoztunk több tradicionális viseletben nézelődő vagy éppen árusító emberrel is, volt, akitől meg is kérdeztük, hogy nem fázik-e, mert valljuk be, abban a subában valószínűleg még télen is izzadnánk. Nélküle is éreztük a hátunkon lefolyó bizonyítékát a nyári kánikulának, de alighanem ennek ellenére is kellemes kikapcsolódást tud nyújtani a Hortobágyi Hídivásár.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában