Nagymajorban jártunk, ahol a fa roskadozik a szilvától, és a cica harap

Elnéptelenedő települések című cikksorozatunkban olyan Hajdú-Bihari falvakat, apróbb községeket látogatunk meg, ahová még az idő is megpihenni jár. Egy ilyen rejtett gyöngyszemre leltünk Tiszacsegétől 5 kilométerre délre, ahová az Egyek felé vezető út egyik leágazása vezet. A körülbelül 100 fős lélekszámú Nagymajornak kifejezetten jól áll az átmenő forgalom hiánya, autót alig látni errefelé, ennek köszönhetően valóban vidéki idillt sugároz a település. A vasútvonal ugyan ki van építve, de már évek óta nem töri meg a csendet mozdony zakatolása. Ettől a levegő is olyan zamatos, hogy szinte érdemes lenne palackozni, és árulni a szmogos nagyvárosokban. Jár viszont busz, méghozzá meglepően sűrűn: két óránként, bár a helyiek közül főleg az idősek veszik igénybe, ha vásárolni vagy orvoshoz kell menni. Bolt, rendelő, iskola, kocsma ugyanis nincs Nagymajorban, de mint később megtudjuk, ez nem is igazán okoz gondot.

Nagymajor, a gyümölcsparadicsom

A helységnévtábla után fecskék hada köszönt minket: százával üldögélnek a villanypóznák közt feszülő távvezetékeken, akár kottája lehetnének a csend dallamának. Fészkük a házak eresze alatt sorakozik, és a serényebb madarak folyamatosan ki-be repkednek belőle. Van dolguk, ugyanis bőven akad táplálék a környéken: köszönhetően a mindenütt gyümölcstől roskadozó fáknak, szép számmal vannak rovarok és darazsak. Kövérlik a szilva a levelek közt, és a körte is gömbölyűen kacérkodik, szinte könyörögve a szomjas utazónak, hogy szakítsa le.

Árad a béke Nagymajorból, veszélyt legfeljebb az a házimacska jelenthet a környékre, amelyikre az egyik kerítésre kiszegezett humoros tábla hívja fel a figyelmet, mely szerint

Arra leszünk figyelmesek, hogy egy mórabórát szüretelő átutazó csapattal társalog Szirti Sas. Ekkor döbbenünk rá, hogy Nagymajor ad otthont a Vay-kastélynak, a sámán lakhelyének, amit kollégáink nemrégiben jártak be tüzetesen.

Csend, tiszta levegő és biztonság

Ezzel a három kulcsszóval tájolja be a nagymajori mindennapokat Zsolt, akit éppen kerti munka közben szólítunk meg. Bemutatkozásunkkor kiderül, ismeri a Haon elnéptelendő településekről szóló sorozatát, és már várták is, hogy egyszer sorra kerüljön szeretett falujuk.

– Üde kivétel Nagymajor, ugyanis nem elnéptelenedik, hanem fejlődik – mondja a fiatalember, aki feleségével és hároméves kislányával, Lucával él a kistelepülésen. Debrecenből költöztek Nagymajorba, főként a város zaját szerették volna maguk mögött hagyni, és a magas ingatlanárak sem voltak marasztalóak számukra. Öt évvel ezelőtt vásároltak egy kertes házat kétmillió forintért, de hozzáteszi, jelenleg is van egy eladó ingatlan három és fél millióért, érdeklődő is van rá bőven.

Mivel ennyire alacsonyak az árak, vonzó a nyugodt élet után áhítozók számára. Zsolt elmondja, több debreceni családot is ismer a szomszédságában. Úgy látja, egyre többen költöznek Nagymajorra, főleg fiatal családok, mivel vidékies jellege miatt tökéletes helyszín a gyereknevelésre. 

 – fejti ki. A közbiztonság alapvető a településen, esténként egy-egy rendőrautó körbejárja Nagymajort, de szerencsére sosincs szükség a jelenlétükre.

A település felett elvonuló darvakon kívül alapvetően kevés a látogató, mindössze az üdülési szezonban térnek be sokan a kastély miatt Nagymajorba, nem sejtve, hogy a nevezetesség nem látogatható. A helyiek számára a legnagyobb probléma – már, ha ezt az apróságot gondnak lehet nevezni – mindössze annyi, hogy a közút még mindig nem távolította el a pihenőhely táblát, emiatt egy-egy kósza kiránduló tanácstalanul bolyong a utcákon éttermet keresve. Zsolt elmeséli, előfordult, hogy egy motoros állította meg, hogy szeretne egy kávét inni valahol. Az utazó igencsak meglepődött, amikor megtudta, hogy egy kisbolt sincs, ahol ásványvizet vehetne. 

Szintén a negatívumok közé tartozik, hogy a víz ihatatlan. A toalett öblítésére tökéletes, fürdésre és mosogatásra elmegy, de fogyasztásra nem alkalmas. Éppen ezért egy-egy bevásárlás alkalmával alaposan bespájzolnak ásványvízből. Gyümölcsből bezzeg bőven akad, saját kertjükben is mázsaszámra nő a szilva, nem is győzik leszedni. El sem engednek minket egy csordulásig megpakolt gyümölcsös szatyor nélkül. Rövid ismeretségünk ellenére közlik, bármikor szívesen visszavárnak minket, ha más nem, térjünk be egy kis szilváért. Mi pedig megígérjük, hogy ilyen árak mellett megfontoljuk a lakásvásárlást, de  legkésőbb akkor visszatérünk, amikor a kis Lucából ismert zongoraművész lesz.
Ha szívesen olvas elnéptelenedő településekről, íme néhány ajánlatunk: