Programajánló

2 órája

Ingyenes programok Hajdú-Biharban – lesz hova menni a hétvégén is

Október első hétvégéjén is érdemes kimozdulni, már csak azért is, mert az előrejelzések szerint 15-18 Celsius-fok körül alakul a nappali hőmérséklet. Az alábbiakban összeszedtük, milyen ingyenes programok lesznek Debrecenben és Hajdú-Biharban.

Bekecs Sándor

A debreceni ingyenes programok kapcsán ezúttal sem csalódhatunk, hiszen családi nappal, BMX-bajnoksággal és a Magda Feszt programjaival is várják az érdeklődőket a hétvégén. Mindezek mellett – többek között – Balmazújvároson szüreti mulatsággal, Mikepércsen pedig rengeteg gyermekprogrammal fogadják a látogatókat.  Kezdjük Debrecennel, az állatok világnapját őszköszöntő piknikkel és családi nappal ünneplik a Csapókertben. A Liget téri eseményen jelen lesznek debreceni állatmenhelyek is, akik gyűjtési akciót szerveznek négylábú lakóiknak. Október 5-én, szombaton 14 és 17 óra között színpadi műsorokkal, valamint különböző közösségi programokkal várják az állatbarátokat. A program ideje alatt alkalom nyílik táppal, konzervekkel vagy egyéb száraz eledellel, illetve meleg takaróval, megunt pulcsival vagy feleslegessé vált állatfelszereléssel támogatni a debreceni állatmentők munkáját. 

ingyenes programok, debrecen, hajdú-bihar, állatok világnapja, október
Az állatok világnapja alkalmából is lesznek ingyenes programok Debrecenben és Hajdúszoboszlón
Forrás:  Illusztráció / Napló-archív

Ingyenes programok Debrecenben

Hetedik alkalommal rendezi meg a Csokonai Nemzeti Színház Szabó Magda emlékére a MagdaFesztet 2024. október 2-5. között. A rendezvény középpontjában ezúttal is a női alkotás, a női társadalmi szerep, a nő, mint művészeti téma áll. A fesztivál ingyenes eseményeinek az Apolló Mozi ad otthont. Október 4-én 17 órától a Malter rövidfilmek – Női szemmel című, másnap 15 órától a Pilátus című programra várják az érdeklődőket. Utóbbin a filmvetítést követően Dombrovszky Linda rendezővel és Györgyi Anna színésznővel beszélgethetnek a résztvevők.

ingyenes programok, debrecen, hajdú-bihar, állatok világnapja, október
Hetedik alkalommal rendezik meg a MagdaFesztet, amely ingyenes programokkal is várja az érdeklődőket
Forrás:  Illusztráció / Napló-archív

Október 5-én már 8. alkalommal rendezi meg a VOKE Színjátszó Fesztivált a debreceni VOKE Egyetértés Művelődési Központja. A központ programajánlója szerint a fesztivál elindítását a közös játék iránti szeretet motiválta. A szervezők kezdeményezésének célja az volt, hogy lehetőséget teremtsenek a kistelepüléseken, a városokban működő amatőr színjátszó csoportok találkozására. Minden érdeklődőt szeretettel várnak az ingyenes előadásokra.   

A sportok szerelmeseinek is akad hétvégi program Debrecenben

Október 6-án a BMX Freestyle sportág legrangosabb versenyzői mérik össze tudásukat a Debreceni Extrémsport Parkban. A DEBEX x DSI BMX Országos bajnokságon a nőknél és a férfiaknál is összemérik tudásukat a sportolók profi kategóriában. A verseny a hivatalos UCI pontozás alapján zajlik majd, a zsűri a 2x1 perces körök végén értékeli a ridereket. A nézők számára a látogatás ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet a Debex oldalán keresztül tehetnek meg az érdeklődők.   

ingyenes programok, debrecen, hajdú-bihar, állatok világnapja, október
Látványban sem lesz hiány október első hétvégéjén
Forrás:  Illusztráció / Napló-archív

„Hátrányból előny – talkshow magyar paralimpiai csillagokkal” címmel szervez különleges beszélgetést élsportolókkal a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség és a Magyar Paralimpiai Csapat pénteken 17 órától a debreceni Nagytemplomban. Az ingyenes debreceni programon Konkoly Zsófia háromszoros paralimpiai bajnok úszó, Kiss Péter Pál kétszeres paralimpiai bajnok kajakos, Osváth Richárd, a DEAC paralimpiai ezüst- és bronzérmes vívója, Kerekes Gréta, a DSI Debrecen olimpikon gátfutója, valamint Becsky András, a Debreceni Sportcentrum ügyvezető igazgatója lesznek a vendégei. A beszélgetést Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke fogja moderálni. A részvétel ingyenes, de érdemes az esemény Facebook-oldalán keresztül előre beregisztrálni. Október 4-e az Állatok Világnapja, ezért a rendezvényt terápiás kutyák felvonulása és bemutatója vezeti majd fel a Nagytemplom előtti téren.   

Ingyenes programok Hajdú-Bihar vármegyében

Koncerttel, előadásokkal, tortával és ünnepséggel ünnepel a hortobágyi Madárkórház Alapítvány október 5-én. A 25 éves jubileumot 14 órától tartják a Hortobágyi Madárparkban, ahol a köszöntők mellett Veres Hajnalka ének-előadása, Attila & Bajszi Chrome Rt akusztikműsora, Dr. Aradi Csaba és Dr. Déri János visszaemlékezései várja az érdeklődőket. Az eseményen köszönetet mondanak az önkéntes madármentőknek is, a programot pedig a Chrome Rt vásártéri koncertje zárja.

Családi délutánt és óvodaátadót tartanak október 5-én Ma mikepércsi Csodavár Óvodában. A 15 órakor kezdődő ingyenes program részeként gyermekműsorokkal, ugrálóvárral, óriás csúszdával, ügyességi játékokkal és vándorjátszótérrel is várják a családokat.   

Az állatok világnapja alkalmából várják az érdeklődőket szombaton a Porszem Lovas Egyesület Hajdúszoboszlón. Az ingyenes családinapon közreműködik a Városszépítő Egyesület, a földesi Madásuli, a Hajráanyu, Gazdaház és a Búgócsiga Egyesület. A különböző előadások, bemutatók mellett lesz állatsimogató, kézműveskedés és vetélkedő is.   

ingyenes programok, debrecen, hajdú-bihar, állatok világnapja, október
Az ingyenes programok kínálatában ezen a hétvégén is találunk szüreti mulatságot
Forrás:  Illusztráció / MW-archív

Hagyományőrző nappal egybekötött szüreti felvonulás lesz október 5-én, szombaton 13 órától Balmazújvároson a 48-as Olvasó Népkör szervezésében, amelynek otthonában a felvonulás után bált is rendeznek. Az esemény során az érdeklődők megismerkedhetnek a szürethez kapcsolódó hagyományokkal, szokásokkal. A felvonulás résztvevői a 48-as Olvasó Népkörtől (Árpád utca) indulnak útnak. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában