Repülőtér

2 órája

A Wizz Air végső döntése: a 7 úti célból csak 1 lesz elérhető Debrecenből

Drasztikusan csökkentette járatai számát a népszerű légitársaság Debrecenből. Utánajártunk, a Wizz Air miért döntött így, és mi várható a jövőben.

Nagy Emese

A Wizz Air utolsó Debrecenből Rómába tartó járata október 26-án, szombaton indul

Forrás: Napló-archív

Mint ismert, a Wizz Air már júliusban bejelentette, hogy október 27-től Budapestre helyezi át a Debrecenben állomásoztatott bázisgépét. Akkori cikkünkben megírtuk, a légitársaság közleményében tájékoztatta a sajtót, hogy az áttelepítés ellenére továbbra is elérhetőek lesznek a Wizz Air debreceni úti céljai, vagyis a Burgaszba, Lárnakába, Londonba és Rómába tartó járatok ezután is üzemelnek. Mint írták, a jelenleg a debreceni repülőtéren szolgálatot teljesítő Airbus A321neo továbbra is Magyarországon marad, hogy kiszolgálhassa a magyar utazókat. A közelmúltban robbant a hír, többek között az Index is megírta: A Wizz Air újabb lépést tett a debreceni repülőtér kínálatának visszavágásában: 2024. október 6-ától felfüggeszti a Róma és a cívisváros közötti járatát. A Haon utánajárt, mégis mi az igazság, a végső döntés az lett: a Wizz Air utolsó Debrecenből Rómába tartó járata október 26-án, szombaton indul. Arra is kíváncsiak voltunk, a továbbiakban hova lehet repülni Debrecenből.

A Wizz Air drasztikusan csökkentette  a debreceni repülőtérről  induló járatai számát
A Wizz Air drasztikusan csökkentette  a debreceni repülőtérről  induló járatai számát 
Forrás:  Napló-archív

Wizz Air járatok Debrecenből

A témával kapcsolatban megkerestük a Wizz Air magyarországi PR és kommunikációs ügynökségét, és azt a tájékoztatást kaptuk,

 idén a Wizz Air 7 útvonalon összesen heti 18 járatot üzemeltetett Debrecenből: egész évben elérhető volt London-Luton, Eindhoven, Isztambul, Róma-Fiumicino és Lárnaka, idén nyáron a kínálat Burgasszal és Antalyával egészült ki. 

A légitársaság folyamatosan figyelemmel kíséri a járatok teljesítményét, a következő időszak menetrendjét ennek figyelembe vételével is tervezi meg. A rendelkezésre álló kapacitás tudatában a Wizz Air úgy döntött, hogy a március végéig tartó téli menetrendi időszakban a londoni járat fog továbbra is közlekedni

 – válaszolt arra a kérdésünkre a Wizz Air, miért döntöttek több járat felfüggesztése mellett. 

A légitársaság kiemelte: 2025 nyarán pedig ismét elérhetővé válik Burgasz és Lárnaka is.

Mint megtudtuk, a Wizz Air jelenleg 224 repülőgépből álló flottát üzemeltet, azonban soron kívüli hajtómű-átvizsgálás miatt több mint 40 darab Airbus A320neo családba tartozó repülőgép a földön van. 

A Wizz Air elkötelezett a magyar utasok kiszolgálása és a kínálat fejlesztése mellett, ezért a debreceni repülőtéren eddig állomásoztatott repülőgép Magyarországon marad

 – tudatta portálunkkal.

Wizz Air járatok Budapestről

Kíváncsiak voltunk arra, a fővárosból hány járat indul, és melyek azok, amik a közelmúltban kerültek fel a listára. „Budapestről a légitársasággal közel 70 célállomás érhető el, legutóbb olyan népszerű úticélok kerültek fel a Wizz Air térképére, mint Las Palmas, Marrákes, Genova és Memmingen, de az igények folyamatos nyomon követésével folyamatosan fejleszti a kínálatot” – tájékoztatott. 

Összességében tehát elmondható, november elejétől Debrecenből egyetlen helyre, Londonba repülhetünk a Wizz Air légitársasággal. Míg a Lufthansa – mely 2016 óta repül Debrecen és München között – továbbra is fenntartja járatát a vármegyeszékhely és a bajor főváros között.

Földre kényszerült a Wizz Air-flotta negyede
Földre kényszerült a Wizz Air-flotta negyede
Forrás:  Napló-archív

Az idei év elején megírtuk, hogy át kell nézni a hajtóműveket, földre kényszerül a Wizz Air-flotta negyede: 2024. március végéig 45 Airbus A320neo típusú gépet érint, és bár a pótlásról a légitársaság a régi gépek lízingjének meghosszabbításával gondoskodik, várhatóan így is a mintegy 190 tagú flotta körülbelül negyede kényszerül földre, az átvizsgálás és javítás több hónapot vesz igénybe, a folyamat egészen 2026-ig elhúzódhat.

 Az elmúlt hónapokban nagy volt a nyüzsgés a debreceni repülőtér körül, júliusban pályahiba miatt egy ideig nem fogadott és nem indított gépeket, majd egy hét kényszerszünet után újraindult a forgalom a debreceni repülőtéren. Nem is olyan rég, még szeptember elején egy különleges festésű Airbus A320-as landolt a debreceni repülőtéren: a Trident nevű, fekete-arany-vörös gép a belga labdarúgó-válogatottat szállította, amely Izrael ellen játszott Nemzetek Ligája-mérkőzést Debrecenben. Szeptember 25-én pedig új vezetőt neveztek kis a repülőtér élére, Király Tamás munkáját Györke Ernő vette át

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában