Megújult és újra kinyitott a népszerű debreceni uszoda – fotókkal, videóval

Még az évezred elején épült, majd a koronavírus-járvány miatt bezárt a létesítmény. A tócóskerti uszoda a nyáron megújult, a jövő héttől pedig már a lakosokat is fogadja.

Bekecs Sándor

A diákok már használatba is vették a megújult tócóskerti uszodát

Forrás: Kiss Annamarie

A nyár folyamán, mintegy 47 millió forint keretösszegből újította fel a Debreceni Vízmű a Kazinczy Ferenc általános iskola tanuszodáját. Az elkészült, s a napokban a diákok számára már újranyitott létesítményt még 2001-ben építették, azonban a koronavírus-járvány miatt 2021-ben be kellett zárni. A tócóskerti uszoda felújításáról október 2-án tartottak sajtótájékoztatót.

tócóskerti uszoda, Debrecen, Kazinczy Ferenc általános iskola, Margit tér,
A lakosok is kérték, hogy nyisson meg újra a tócóskerti uszoda
Forrás: Kiss Annamarie

Az elmúlt több mint két évtizedben nem volt felújítva a tócóskerti uszoda, csak a szükséges javításokat végezték el rajta, ezért is ütközött nehézségekbe az újranyitás a koronavírus-járványt követően

 – mondta Papp László, Debrecen polgármestere. A felújítást a jelenlegi üzemeltető, a Debreceni Vízmű Zrt. végezte el az ide nyár folyamán.

tócóskerti uszoda, Debrecen, Kazinczy Ferenc általános iskola, Margit tér,
Papp László, Debrecen polgármestere
Forrás:  Kiss Annamarie

Közel 47 millió forintból újult meg a tócóskerti uszoda

Debrecen polgármestere ismertette, a munkálatok júniustól szeptember végéig tartottak. 47 millió forintból többek között burkolatokat cseréltek, felújították a gépészetet és az álmennyezetet, cserélték a szűrőket és energiahatékonyabb szivattyúkat szereltek be. A Margit téri parkra néző kerítést is renoválták. Az üzemeltetését 2025-től a Debreceni Sportcentrum veszi át. 

– Debrecen kifejezetten nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a vizes sportok feltételeit minél nagyobb arányban megteremtse. A tócóskerti uszoda mellett működnek a Vénkerti-iskola, a Bocskai-iskola és a Tóth Árpád Gimnázium tanuszodái is. Utóbbi három felújítására idén 25 millió forintot fordítottunk. Mindezek mellett elérhető a városi uszoda és a strand is – mondta Papp László. Hozzátette, a tócóskerti uszoda – a lakossági igényeket teljesítve – újra a diákok és a környékbeliek rendelkezésére áll.  

Immár négy tanuszoda és egy városi uszoda is várja a debrecenieket

– Ha megnézzük, hogy a városban hány helyen vannak szökőkutak, csobogók és egyéb vizes attrakciók, láthatjuk, hogy ezek száma lakosságarányosan igen magas. Ugyanez elmondható az úszásra, vizes sportokra alkalmas létesítményekről is. Debrecen e tekintetben is kiemelkedik a vidéki városok közül – fogalmazott Pósán László országgyűlési képviselő. Véleménye szerint a víz iránti igény a lakosok részéről jelen van, amit a város igyekszik kielégíteni. 

A tócóskerti uszoda mellett példaként hozta, hogy minden évben nagy népszerűségnek örvend a végzős diákok ingyenes, egynapos strandolása.  

– Az egészségmegőrzés több lábon áll Debrecenben, ennek egyik része az úszásoktatás. A tócóskerti uszodával Magyarország legzöldebb lakótelepén nem csak szabadtéri rekreációs lehetőségek érhetőek el a környék a lakosai számára – emelte ki a honatya.

tócóskerti uszoda, Debrecen, Kazinczy Ferenc általános iskola, Margit tér,
Pósán László országgyűlési képviselő
Forrás: Kiss Annamarie

Mikor nyit a tócóskerti uszoda?

Türk László, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatója elmondta, immár 4 iskolájuk rendelkezik tanuszodával, s mintegy 1700 ötödikes részesülhet heti 2 órában, összesen 10 alkalommal úszásoktatásban, de lehetőséget biztosítanak más évfolyamok számára is tócóskerti uszoda és a többi tanuszoda használatára.

tócóskerti uszoda, Debrecen, Kazinczy Ferenc általános iskola, Margit tér,
Türk László, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatója
Forrás: Kiss Annamarie

Sánta János, a Tócóskert megválasztott önkormányzati képviselője elmondta, a tavasz folyamán számos lakossági visszajelzést kapott a tócóskerti uszoda újranyitásával kapcsolatban, ezért is került ez a kiemelt projektek közé. 

tócóskerti uszoda, Debrecen, Kazinczy Ferenc általános iskola, Margit tér,
Sánta János megválasztott önkormányzati képviselő
Forrás: Kiss Annamarie

A diákok már használják a létesítményt, a jövő héttől pedig a lakosok számára is megnyílik. Lesz reggeli és esti idősáv, illetve napközbeni szabad időpontok. Hétvégére is kinyit a tócóskerti uszoda

– ismertette.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában