gálával zártak

2020.09.19. 15:41

Népzenei táborban jártak a ladányi népdalkörösök

A Törő Gábor Hagyományőrző Népdalkör aktív résztvevője volt a 35. Jubileumi Csutorás Tábornak.

Fotó: Tányér József

A népdalkör 16 fővel érkezett az örkényi helyszínre. Hadházi Andrásné együttesvezető és Romhányi István citerás, a Ladányi betyárok vezetője pár évvel ezelőtt itt, Örkényben a Csutorás táborban kaptak intenzív képzést, s azóta megszerezték a népdalkörvezetői tanúsítványt.

Életre szóló élmény

A Csutorás Nemzetközi Népzenei és Néptánctábor 1985 óta ad otthont, valamint teremt életre szóló élményt hivatásos zenészeknek, táncosoknak, népművelőknek, népművészeknek, a tanulni vágyó ifjabb és idősebb generációnak országhatáron innen és túl. Birinyi József népzenész, népzenekutató, a KÓTA társelnöke, a táborfalvi Csutorás Együttes alapítója, vezetője, valamint segítő csapata gondoskodott a napi és az egész hetes programok, kurzusok zökkenőmentes lebonyolításáról.

A tábor minden reggel zenés ébresztővel indult, majd ezt követték a jó hangulatú közös éneklések az udvaron fölállított nagy sátorban. A daltanulásokon megismerkedhettünk a különböző vidékek népzenéivel és népdalkincseivel. A heti délelőtti és délutáni szakmai továbbképzések, kézműves-foglakozások, népzenei-néprajzi filmnézés, padkaporos esti táncházak által mindenki fontos ismeretek birtokába jutott, bővíthette eddigi tudását.

Fotó: Tányér József

A szervezők a kevésbé gyakorlott résztvevőkre is gondoltak. A kezdő citerás-, furulyás-, valamint táncoktatáson a lelkiismeretes oktatók az alaptechnikákkal ismertették meg a jelentkezőket. A táborzáró gálán az egyéni és csoportos előadók pedig megmutathatták, mit tanultak a héten. A kitartó munkának köszönhetően számos színvonalas produkciót láthatott a közönség.

A szervezők gondoskodtak a változatos programokról: a hét elején a város nevezetességeit bemutató séta Kulcsár István polgármesterrel, moldvai táncház, tábortűz, szalonnasütés, a hét közepén játékos parasztolimpia, naponta lovagoltatás és játszóház gyermekeknek, vonópárbaj, prímásverseny, majd pénteken a pusztavacsi kirándulás és a dabasi strandfürdő a Csutorás strandfesztivállal színesítette a hetet.

A Kárpát-medence értékei

A szombat 19 órakor kezdődő 35. Jubileumi Csutorás gála nyilvános volt, az érdeklődők és hozzátartozók is megnézhették a különböző zenés-táncos produkciókat, egyéni és csoportos bemutatkozókat. A gálán a Törő Gábor Hagyományőrző Népdalkör hortobágyi pásztordalokkal szerepelt.

Elmondhatjuk: az örkényi tábor a magyarság, sőt, az egész Kárpát-medence kulturális értékeit közvetítette, s felejthetetlen élmény volt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Tányér József

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában