Fél évszázados lett a debreceni „Postakert utcai” koli

Október 19-én délután önfeledt, vidám hangulat, móka, kacagás, zene, fel-felcsendülő slágerek, hosszú, meghitt beszélgetések moraja töltötte meg a Postakert utcai kollégium ebédlőjét. Ezúttal azonban nem tizenéves diákok szórakoztak, hanem az 50 évvel ezelőtt, elsők között beköltözött kollégisták maroknyi csapata gyűlt össze, hogy egy igazán önfeledt délutánon kicsit visszarepüljenek az időben, s felidézzék a kezdeteket, az első napokat, heteket, éveket. 

Kicsit mindannyian újra diákok, kollégisták lettek, pedig voltak olyanok, akik 45-50 éve nem látták egymást. A nyakukba akasztott kis fényképeket nézegetve azonosították be a régi szobatársakat, lakókat, majd jót mosolyogtak az átalakuláson. A külső kicsit más lett ugyan, de a szívükben ma is ugyanazok a vidám középiskolások maradtak, akik 50 évvel ezelőtt a diákotthon „első fecskéi” voltak. Terdik Mihályné kollégiumvezető helyettestől megtudtuk, hogy a múltidéző rendezvény része annak az általa összefogott programsorozatnak, melyet a kollégium szervezett a fél évszádos emlékezés jegyében.

Rangot jelentett a „Postakertben” lakni  

1974 meghatározó dátum volt a debreceni középiskolai élet akkori diákjai számára. Elsősorban a vidéki középiskolások voltak érintettek, hiszen ekkor fogadta első lakóit a ma már a Debreceni Szakképzési Centrumhoz tartozó legendás Postakert utcai diákotthon. Háromszáz középiskolás népesítette be az épületet, s élvezte az önfeledt diákéveket. 

A Postakert utcai koli fogalom volt a 70-es években, ikonikus jelleggel bírt a diákok körében, hisz a modern épület minden akkori igénynek, vágynak, lehetőségnek megfelelt, és ha nagyon akarták, még az álmokat is teljesítette. Miért is? Mert a város szívében volt, mégis csönden, békés, nyugodt helyen.

– A „Postakertben” lakni rangot jelentett abban az időben. Szigorú, de diákbarát szabályok vigyáztak ránk, amiket persze mindenki próbált kijátszani, remek nevelőtanárok egyengették útjainkat, kitűnő volt a hangulat, életre szóló barátságok, szerelmek születtek, amik nyomot hagytak bennünk egy életen át, és tényleg úgy éltünk itt, mint egy nagy család – fogalmazott az egyik „öregdiák”.

Fél évszázadnyi emlék

Az 50 éves évforduló alkalmából az „első fecskék” maroknyi csapata úgy érezte, a fél évszázad elég jelentős határkő az életükben ahhoz, hogy emlékezzenek. A kezdetekre, azokra az időkre, amikor a lelkes tanárokkal együtt ők töltötték meg élettel, vidámsággal az épület falait, és az udvar minden szegletét is. A találkozón az első két évben – 1974-75-ben - beköltözött kollégisták maroknyi csapata vett részt. A rendezvény ötletgazdája, megálmodója dr. Mészáros Aranka egykori diák volt, aki évek óta várja a jeles évfordulót. A több hónapos szervezés, a műsor összeállítása nem kis feladatot jelentett, de dr. Pallás Edith, Tassonyiné Kedves Judit, Ráthy István és Lovász László, és persze az ötletgazda kiváló csapatot alkotva állította össze a múltidéző délután programját, ahol Pallás Edith köszöntötte a megjelenteket. 

Külön szeretettel szólt a három egykori nevelőtanárhoz, Pándi Mártához, Bohdaneczky Lászlóhoz és Ladányi Zoltánhoz, akik az egykori diákok nagy-nagy örömére részt vettek a találkozón. Az „öregdiákokat” Kerek-Alföldi Éva Angéla, a DSZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium igazgatónője köszöntötte, s kiemelte, hogy a személyiségfejlesztés, a tanulás megsegítése mellett a sok-sok életre szóló barátság jelenti azt az értéket, amit egy kollégium adhat a lakóinak. Dinkó-Akli Anett, a kollégiumvezető igazgatóhelyettese röviden és szemléletesen foglalta össze az öt évtized változásainak folyamatát, majd a kezdeteket méltatva hozzátette: 

– fogalmazott az igazgatóhelyettes. A kollégium két jelenlegi diákjának vidám, zenés műsorát követően Mészáros Aranka régi fotókból összeállított film segítségével idézte a múltat, valamint felolvasta Kecze Lászlóné egykori kollégium igazgató levélben elküldött üzenetét is. A folytatásban a résztvevő nevelőtanárok idézték a múlt vidám, és még vidámabb emlékeit, valamint egy rövid visszaemlékezés erejéig fejet hajtottak az elhunyt tanárok emléke előtt. 

Kedves Judit szervező szívhez szóló bevezetője, majd az „Ilyenek voltunk” című remekbe szabott zenés-fotós múltidéző összeállítása hol mosolyt, hol könnyeket csalt a jelenlévők arcára. Ezt követően villáminterjú keretében két egykori diák beszélt érdekes pályájáról. Kozmáné Bődi Ildikó arról mesélt, hogy iparművészként hogyan jutott el Marokkóba, ahol egyedül képviselte Magyarországot egy találkozón, Kusai Sándor pedig, akinek 1985 és 2015 között a Távol-Kelet volt az otthona, arról számolt be, hogyan lett belőle diplomata, s milyen volt az élet Malajziában, Mongóliában, Észak-Koreában és Kínában, ahol 18 évet töltött. 

Az egykori tanárok és diákok múltidéző vidám sztorijai következtek, amik bizony sokszor próbára tették a nevetőizmokat is. A műsor utolsó részeként a három Kedves testvér, Kedves Andrea, Kedves Judit és Kedves György – akik szintén az „első fecskék” között költöztek a kollégiumba -, a kolirádióban gyakran felcsendült, 70-es évek slágereinek dallamára írt, a múltat és a jelent összekapcsoló szöveg segítségével előadott zenés, énekes produkciója teremtett fergeteges hangulatot a találkozó résztvevői körében. A kollégium által a régi fotókból összeállított kiállítás megtekintése, és közös vacsora után a késő esti órákig tartott a múltidéző beszélgetés a kollégium ebédlőjében.