2024.06.07. 10:17
Teljesen megújult a Térey János hagyatékának otthont adó épület
A tetőcserével befejeződött a munka. Térey János hagyatékát tavaly ősszel helyezték el a Nyíl utca és a Hadházi út sarkán álló egykori könyvtárban.
Még tavaly szeptemberben adták át a 2019-ben elhunyt Térey Jánosról elnevezett könyvsarkot Debrecenben, a Nyíl utca és a Hadházi út sarkán. Az akkor még felújítás alatt álló épületben korábban működő könyvtár volt a Babérkoszorú-díjas költő, író egyik törzshelye, így az ősszel itt helyezték el a hagyatékát bemutató gyűjteményt is.
Puskás István alpolgármester csütörtöki Facebook-bejegyzésében rámutatott:
a hajdani könyvtárépület felújítása a tetőcserével befejeződöttt.
A Térey-könyvsarok megújult épületéről fotókat is közölt Puskás István.
Térey Jánost is ünnepli Debrecen
Ezekben a napokban egyébként 10 ezer Térey-kötetet osztanak szét a tanulók között az író halálának 5. évfordulója kapcsán. Az Árnyékunk útra vált ingyenes megszerzéséhez csak egy diákigazolványt kell felmutatni valamelyik Libri-üzletben.
A nemsokára startoló Debreceni Ünnepi Könyvhéten is lesznek Térey Jánossal kapcsolatos programok, az eseményről itt olvashatnak bővebben: