Óriási felhozatal

1 órája

Hatalmas tömeget vonzott a behajtási ünnep Hortobágyon – fotókkal, videóval

Első osztályú családi program Hajdú-Bihar vármegyében – akár így is lehetne jellemezni a szombati eseményt, mely tömegeket vonzott a hortobágyi pusztán. Megtartották ugyanis a Szent Dömötör-napi behajtási ünnepséget, melyre rengeteg turista volt kíváncsi. És hogy milyen volt még a felhozatal? Riportunkban bővebben kifejtjük…

Balogh Efraim

Most sem maradhatott el a már hagyománnyá vált ünnep

Forrás: Molnár Péter

Bődületes felhozatallal találkozhatott, aki kilátogatott Hortobágyra október 26-án, szombaton. Tulajdonképpen az egész nap a Szent Dömötör-napi behajtási ünnepség köré szerveződött; délelőtt jótékonysági futással rajtolt az eseménysor, és rengeteg kísérőprogramon vehettek részt az érdeklődők. A nap fénypontjaként persze mégiscsak a fő attrakcióra, a behajtásra tekintünk.

Ünnepi ruhát öltöttek magukra az egykori pásztorok is
Ünnepi ruhát öltöttek magukra az egykori pásztorok is

A behajtási ünnep mellett évfordulónak is örülnek Hortobágyon

Ahogy a kellemesen tavaszias időjárásra, úgy a hangulatra sem lehetett panasz Hortobágyon, ráadásul óriási tömeget vonzott a rendezvény. Majdhogynem minden sarkon rotyogott valami a bográcsban, többek között birkapörköltet és slambucot is főztek a standoknál. Nem véletlenül köszöntötte elégedetten a látogatókat Budai Bernadett, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezetője. Kiemelte, hogy ez a nap a pásztorok ünnepe, akik hidat képeznek a természet és a pusztai legelőket „karbantartó” állatok között.

Budai Bernadett, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezetője
Budai Bernadett, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezetője
Forrás: Molnár Péter

Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója a kiváló időjárási körülmények miatt örült, majd kifejtette, hogy ilyen alkalmakkor különösen érezhetjük: Hortobágy nemcsak természetes érték, hanem kulturális örökség is. 

Idén különleges évfordulót ünneplünk, hiszen a Hortobágy 25 éve került fel a világörökségi térképre. Ez a behajtási ünnepség a közösség erejét is szimbolizálja, mert együtt gondoskodunk arról, hogy ezek az értékek a mai világban is éljenek, és átélhetőek legyenek

– szögezte le az igazgató.

Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója
Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója
Forrás: Molnár Péter

Jakab Ádám polgármester örömét fejezte ki, hogy a megújult Vásártéren rendezhetik meg az eseményt, majd ő is az együttműködések hatékonyságát méltatta.

Jakab Ádám polgármester
Jakab Ádám polgármester
Forrás: Molnár Péter

Miközben nézelődtünk a vásárban, természetesen meg is szólaltattunk érdeklődőket, és bizony, nemcsak pásztorokat láttunk figyelemfelkeltő öltözetben: Szakál Sándor Sárándról utazott el, hogy megcsodálhassa Hortobágy gyönyörű lovait. Aki látott már westernfilmet, bizonyára tudja, hogyan néz egy olyan ember, akinek winchester van a hátán… No, hát Sándor viseletéről minden bizonnyal átjön, milyen karakter is ő: – Én a vadnyugatot tolom – ismertette velünk öltözködési stílusát, majd folytatta:

A lovak, a puszta és a szabadság foglalkoztatnak a legjobban, és az a véleményem, hogy meg kell becsülni, tisztelni kell a hagyományokat. Meg kell élni ezeket a pillanatokat, én mindig feltöltődöm a pusztában, és nem is véletlen, hogy ennyien kilátogattak 

– mondta.

Nagyon messziről is érkeztek turisták 

Mások több száz kilométert utaztak a hortobágyi behajtási ünnepre: Kollár Krisztiánék Győr-Moson-Sopron vármegyéből érkeztek.

Az idei hídi vásáron jártunk először Hortobágyon, most épp bicskát készítettem az egyik barátomnak, úgyhogy úgy voltunk vele, eljövünk egy hétvégére. Főleg a lovak foglalkoztatnak minket, a kislányom különösen érdeklődik irántuk

– nyilatkozta a családfő.

Aki akart, vásárolni is tudott, volt portéka bőven
Aki akart, vásárolni is tudott, volt portéka bőven
Forrás: Molnár Péter

Molnár János a feleségével, sógornőjével és az ő férjével négyesben indult el Nagyhegyesről. Mindannyian egyetértettek abban, hogy az embereknek nagy szükségük van arra, hogy legyenek olyan közösségépítő rendezvények, mint a behajtási ünnep. Úgy vélik, a társadalomnak erre szüksége van, ezért nem is véletlen, hogy rengeteg a turista.

És valóban nem is véletlen, mert amellett, hogy végig autentikus körülmények között, jó időben és nagyszerű hangulatban zajlott a nap, 

a kilenclyukú hidat tömegével lepték el az érdeklődők délután két óra tájban, szinte moccanni is alig lehetett… A behajtást, tehát amikor a pásztorok állataik (racka juhok, szürke marhák, nóniusz lovak és bivalyok) társaságában vonultak fel, igazán különleges pillanatként élhettük meg, kicsit kiszakadhattunk a hétköznapi rohanásból, és közelebb kerülhettünk a természethez.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában