2024.07.30. 19:08
Bódi Ádám ügyét is felhozták az ultrák a debreceni klubvezetőségnek
Találkozót kért a klubtól az Ultras Debrecen, a beszélgetést nemrég tartották meg. A DVSC drukkerei szerint a kritikák megértő fülekre találtak.
A szezonkezdés előtt beszélgetésre hívták a debreceni ultrák a DVSC vezetőit, erről az Ultras Debrecen Facebook-oldal írt kedd este. A találkozót a bejegyzés szerint azért szervezték le, mert az elmúlt hetek több témát is szolgáltattak, amiket a szurkolók haladéktalanul tisztázni szerettek volna. A beszélgetésen a DVSC és a biztonsági szolgálat vezetői vettek részt, a tábor vezetői és több szurkolótársunk társaságában – tették hozzá.
Több előre meghatározott pontot érintettünk, az elmúlt évek szakmai munkáját (köztük a klub kommunikációját és marketingjét, a véleményes igazolásokat) és a folyamatos elégedetlenséget szülő vendéglátást a Stadionban. Ezeken felül természetesen Bódi Ádám ügye részletes átbeszélésre került
– írták, jelezve, hogy szerintük a jogos kritikáik megértő fülekre találtak, kérdéseikre egyenes válaszokat kaptak.
„Tartalmas beszélgetés volt, és hisszük, hogy eredményes is” – jegyezték még meg a posztban.
Mint ismert, a DVSC szerdán 17 órától szurkolói ankétot tart a Nagyerdei Víztoronyban. Az ankéton a tervek szerint részt vesz többek között Makray Balázs cégvezető, Szrdjan Blagojevics vezetőedző, valamint Megyeri Balázs, Vajda Botond és az egyik új játékos, Szűcs Tamás is..