2024.07.30. 19:00
DVSC: Bukó lesz a szezon? Hát...
A Loki pénteken kezdi szereplését a bajnokságban. A nyári pihenő után a DVSC drukkerei joggal bízhatnak a sikeres szereplésben.
A debreceni szurkolók a jó szereplésben bíznak
Forrás: Napló-archív
A Loki szurkolók hosszas kihagyás után egy emberként várják azt a pillanatot, hogy azt olvassák: „OTP Bank Liga 2. forduló, Győr–DVSC”. Vajon mire számítsanak a drukkerek? A szezon végén Szrdjan Blagojevics „Isten lesz”, vagy azok a „szurkolók” lesznek hangosak, akik inkább azt kiabálják majd, hogy „takarodj”?
DVSC, az örök szerelem
A debreceni szurkolók helyzete azért is különleges, mert a városban mindenki a Loki sikeréért szorít, ugyanakkor ez a játékosok vállára olyan terhet is helyezhet, amelyet valóban csak profi mentalitással lehet kezelni. A DVSC drukkerek minden szezont megelőzően pozitívak, várják, s már-már túlzás nélkül igénylik a sikert. Felesleges lenne helyezésekről beszélni, hiszen egyrészt még el sem kezdődött az idény, másrészt megint el kell mondani: a Ferencváros toronymagasan kiemelkedik a mezőnyből. Ugyanakkor mi jelentené a sikert? Talán még a legvérmesebb Vasutas szimpatizánsok sem feltétlen a bajnoki címet mondanák, sokkal inkább egy dobogós helyezést és egy esetleges kupagyőzelmet. Őszintén, lenne olyan, aki ezt ne írná alá a pontvadászat kezdete előtt? Aligha.
Mennyire elég a Loki kerete?
Véleményem szerint a Fradi után a DVSC-PAFC-Újpest hármasnak van a legjobb kerete az OTP Bank Ligában, de sokszor láthattuk már, ez önmagában semmit sem ér. A tavaly előtti szezon bronzérme után sokan azt hitték – én magam is bizakodtam – magasabb célokért is küzdhetnek a srácok, amely végül nem jött el.
Mindvégig szerénynek kell lenni, meccsről meccsre gondolkodni, ahogyan azt a játékosok és a szakmai stáb teszi. Persze, a szurkolók dolga, hogy álmodozzanak, mit is érne az egész fanatizmus, ha csak a számok alapján drukkolnának azok, akik hóban-fagyban, másodosztályban is ott voltak a játékosok mögött? Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy az elvárások jogosak, a csapat pedig ezt magának köszönheti, hiszen a feljutást követően egy dobogó, két tisztes kupaszereplés és egy ötödik hely szerepel a klub neve mellett. Véleményem szerint az elmúlt esztendők egyik, ha nem a legerősebb kerete állt össze a piros-fehéreknél, s amennyiben mindenki egészséges lesz, nagy dolgokat érhet el a gárda.
Ha a szurkolósereg és a futballisták egymásra találnak, az összes NB I.-es rivális lába megremeghet, a vezetőedzőt nevét pedig a szitokszavak helyett újra szép jelzőkkel illethetik.