Kosárlabda

2024.08.23. 13:09

3x3 Debrecen: Olimpiai bajnokokat is láthatunk majd a következő napokban

A következő napokban Women’s Series-meccseket, U18-as világbajnokságot is rendeznek a cívisvárosban, de a férfi profi együtteseket felvonultató World Tour Masterst is láthatjuk majd a Nagytemplom előtt. Mutatjuk, mi a 3x3 debreceni tornáinak magyar vonatkozású programja.

Tóth Huba Elemér

Immáron 10. éve pattoghat a kosárlabda a Nagytemplom előtt, hiszen augusztus 24. és szeptember 1. között ismét lesz 3x3 Debrecenben. A májusi olimpiai selejtezők után tehát idén már másodjára térnek vissza a szakág képviselői a cívisvárosba. Az újabb világesemény első két napján a női meccseket tekinthetjük meg, amelyek azért ígérkeznek kimondottan izgalmasnak, mivel ez lesz a Women’s Series sorozat utolsó állomása. Aztán öt napon keresztül az U18-as világbajnokságon 19 női és 20 férfi csapat küzdhet meg egymással az érmekért. A tornát az utolsó két napban a férfi profi együtteseket felvonultató World Tour Masters zárja, melyen több párizsi olimpikon mellett a magyar válogatottat is láthatjuk majd az ingyenes eseményen. A kilenc napon át tartó rendezvény felvezetéseként a szervezők sajtótájékoztatót tartottak a Mercure Debrecen hotelben péntek délelőtt.

3x3 Debrecen
3x3 Debrecen: Szabó Zita, Széles Diána, Becsky István és Varga Ferenc
Fotó: Czinege Melinda

A Debreceni Virágkarnevál után jön a 3x3 

Széles Diána, Debrecen alpolgármestere felelevenítette, hogy az idei virágkarneválon volt egy 3x3-as tematikájú kocsi, így a sportágat még közelebb hozták a közönséghez. – A Face Team produkcióját ámulva nézte mindenki, fantasztikus éve ez a debreceni szurkolóknak. Városunkban a 3x3 gyökeret eresztett, ez a szervezőbizottság áldozatos munkájának is köszönhető. Nem áll meg az élet tehát a virágkarnevál után, a kosárlabda örömünnepe jön. 

Ezáltal a fiatalokat meg tudjuk szólítani, akik láthatják, hogy egy napon ők is eljuthatnak a csúcsra. Büszkék vagyunk a sztárokra, akik a Nagytemplom előtt mérhetik össze a tudásukat. Ráadásul a világesemény brandépítés szempontjából is nagyon fontos, Debrecen turizmusát pedig még inkább fellendíti a több milliós nézettségű sportesemény

– hangsúlyozta Széles Diána.

Az olimpikonok is a cívisvárosba látogatnak

Becsky István, a szervezőbizottság elnöke azt is megosztotta, hogy a párizsi olimpiára is volt szerencséje kilátogatni, ahol a 3x3-as kosárlabda hatalmas sikernek örvendett. 

– Már voltam sok világeseményen, de ez teljesen más volt. Az ötkarikás játékokon a 3x3 volt a hatodik legnézettebb esemény – fogalmazott Becsky István, aki azzal folytatta, hogy mikor először érkeztek a szakág képviselői Debrecenbe, akkor hatalmas lehetőséget hullott az ölükbe, amit aztán igyekeztek is meghálálni a Nemzetközi Kosárlabda Szövetségnek. – Most, hogy immáron sorozatban a 10. éve rendezhetünk 3x3-as világversenyt, a világon is páratlan. Igyekeztünk mindenben segíteni a FIBA-t, ugyanakkor mi is hatalmas segítséget kaptunk tőlük. 

Ez még mindig egy fejlődő sportág, amely nagyon jó úton jár. Külön öröm számunkra, hogy a következő napokban több olimpiai bajnok is a cívisvárosba látogat majd.

Legutóbb az olimpiai selejtezőn ugyan összetört a magyarok számára egy álom, de a csapatunk attól a német válogatottól kapott ki a hosszabbításban, amely az olimpiát végül meg is nyerte. A férfiaknál és nőknél egyaránt ott vagyunk a küszöbön, szeretnénk, ha Los Angelesben már mindkét válogatottunk ott lehetne. Ennek érdekében is igyekszünk minél több rangos eseményt rendezni a városban. Ahogyan az előző években, a mostani három nagy torna is ingyenesen megtekinthető. Reméljük, hogy az időjárás kegyes lesz hozzánk, és valamennyi meccs a főtéren lehet majd, de vésztervként az esőhelyszín az Oláh Gábor utcai sportcsarnok – mondta Becsky István.

CM20240823_3x3 sajtótájékoztató_HAON (8)
Ezeket az érmeket akasztják majd a sportolók nyakába
Fotó: Czinege Melinda

A 3x3-as sportolók is nagyon várják

Mint arra a szervezők már korábban felhívták a figyelmet, a Team Debrecen tagjaként szerepet kap majd a debreceni születésű Szabó Zita, míg az U18-as férfi válogatott tagjaként a DEAC Kosárlabda Akadémia kiválósága, Varga Ferenc is megcsillogtathatja tehetségét.

Óriási élmény Debrecenben játszani, a családok és barátok előtt. Kínával, Németországgal és a csehekkel csapunk össze, bízunk a legjobbakban, természetesen minél több meccset szeretnénk megnyerni. Bízunk benne, hogy az előző évekhez hasonlóan majd most is minél többen kilátogatnak az eseményre

– fogalmazott Szabó Zita.

Varga Ferenc kiemelte, hogy a 3x3-as szakágat is nagyon szereti, úgy érzi a csapat jó állapotban van, és minden adott ahhoz, hogy a tornán jól szerepeljenek. – Az időjárási körülmények néha nehezek, de a többiekkel jó munkát végeztünk. Rendkívül motiváltak vagyunk, bízom benne, hogy a vb-n minél jobban teljesítünk majd – zárta mondandóját a fiatal sportoló. 

3x3 Debrecen: a magyarok meccseinek tervezett programja 

  • A Team Debrecen elnevezésű női csapat szombaton 17.05-től az U24-es kínai gárdával mérkőzik meg, majd 18.55-től a freiburgiakkal találkozik, 20.24-től pedig a csehekkel küzdhet meg. A Women’s Series helyosztói vasárnap lesznek.
  • Az U18-as magyar férfi válogatott jövő hétfőn 17.55-től Üzbegisztánnal, 19.20-tól pedig Katarral küzd meg, jövő szerdán pedig 17.55-ös kezdéssel a szlovénokkal találkozik, 19.45-től pedig a németek ellen zárja a csoportkört.
  • Az U18-as magyar női válogatott ellenfele jövő kedden 17.55-től Franciaország, 19.45-től pedig Türkmenisztán lesz. Hazánk korosztályos együttese két nappal később 17.55-től a spanyolokkal, 19.45-től pedig a németekkel csaphat össze.
  • A World Tour Masters menetrendje csak később kerül nyilvánosságra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában