Eltűnt rendőrségi kamera, háború Nyíregyházán – emlékezetes sztorik a ’70-80-as évekből

A régi idők lelátójának hangulatába kaptak ízelítőt azok, akik megtekintették a Piros-Fehér Történetek legújabb részét a Nagyerdei Víztoronyban múlt csütörtök este. Az Ultras Debrecen szerevezésében létrejött beszélgetés vendége ”két régi motoros”, Bács Zoltán és Sándor Mihály voltat. Ahogy Macskin László moderátor fogalmazott, őket a Debreceni VSC egy drukkerének sem kell bemutatni, hiszen már több évtizede szurkolnak a Vasutasnak otthon és idegenben is. Most is villámkérdésekkel kezdtünk, melyekből kiderült, Sándor Mihály egyik legemlékezetesebb Loki-meccshez fűződő jelenete az volt, amikor 2005-ben a Hajduk Split–DVSC meccsen az egyik horvát kommandós minden debreceni gólnál magasba lendítette a kezét, mint megtudták Dinamo Zagreb-szurkoló volt, azért örült annyira Sándor Tamásék jó játékának. A legszebb Loki-mez sem maradhatott ki a kérdések közül: Sándor Mihály az 1999-es váci kupadöntőn viselt dresszre voksolt, míg Bács Zoltán az 1970-es évek végi adidas mezt választotta, de mint fogalmazott, „a lényeg, hogy a piros domináljon benne”.

Bírókergetés volt az első meccsélménye a Debreceni VSC bajnokiján

Ezt követően két mókás – tanulságos – sztori került elő a múltból. Az első egy FTC elleni meccshez kapcsolódott: – Az Üllői útra mentünk a szurkolói busszal. Egy Kamion nevű társunk megivott fél liter pálinkát az odaúton, majd mivel a busz nem állt meg olyan sűrűn, a hátsó ajtónál elvégezte a dolgát, aztán egy idő után belefeküdt – elevenítette fel Sándor Mihály a nézők hahotája közepette. Bács Zoltán sztorija után sem maradt el a nevetés, ő Szőke Sándorral, egy néhai barátjával megtörtént esetet idézett fel. – Sanyi IFA-val járt akkoriban, és éppen meggyet szállított. A Loki Szolnokon játszott, ő pedig nem tudta kivárni a hosszú sort a debreceni konzervgyárban, így a megpakolt teherkocsival eljött megnézni a fiúkat.

– emlékezett vissza.

A következő blokk bevezető kérdése adta magát, kinek mi volt az első meccsélménye. Sándor Mihály – sokaknak Sándor Misi – az 1971. július 31-i, Komló elleni MNK-meccset jelölte meg: – Pár hete költöztünk Debrecenbe, így még annyira nem ismertük a várost az öcsémmel, ezért megkérdeztünk a Béke útján (mai Szent Anna utca) egy bácsit, merre van a DVSC-pálya? A válasz: Menjetek a büdös bunkó bányász anyátokba! Komlóinak nézett bennünket. A meccsen a régi fedett lelátón ültünk, és végül nyertünk 2–1-re az akkor élvonalbeli bányászcsapat ellen, ami nagy bravúr volt, hiszen a Loki a másodosztályban szerepelt – hangsúlyozta.
Bács Zoli 7 esztendővel később jutott ki először egy meccsre. Az Erzsébet utcában laktak, a szomszéd házban élt Vaczlavik Ferenc, a csapat egyik játékosa, akivel jó viszonyt ápoltak, így kimentek a Váci Izzó elleni hazai bajnokira. –

– elevenítette fel.

Háborúba ment

Mint két régi B-közepes, annak idején az ország számos pontjára elkísérték a Lokit, és természetesen azokban az időkben volt pár olyan helyszín, illetve csapat, amely riválisnak számított. –

– így Sándor Mihály. – Általában 3-400-an mentünk oda, és a rendőrök többször is megvertek minket. A ’70-es években az egriek mellett a Békéscsaba, a Diósgyőr, a Kazincbarcika, a Hódmezővásárhely és később a Nyíregyháza voltak a legnagyobb riválisaink. Az 1978-as nyíregyházi meccsre úgy mentem, hogy nem tudtam háborúba megyek, alig szálltunk le, egyből dobáltak. A másodosztályban 25 ezer néző volt ott, köztük 7 ezer lokista. AZ 1979. június 3-i visszavágón Debrecenben 30 ezren voltunk, és azzal a győzelemmel a DVSC 15 év után újra felkerült az NB I.-be – emelte ki.
Bács Zoltán úgy emlékezett, hogy az 1980-as években ciklikusan változtak a riválisok. –

Ahogy elkezdtünk sikeresek lenni, úgy utáltak meg egyre jobban minket, addig csak sajnáltak – nevettette meg a közönséget.

Eltűnt a kamera

A beszélgetés egy pontját szóba került a szurkolók és csapat akkori kapcsolata. Sándor Mihály szerint akkoriban az volt lényeg, hogy jutnak ki a meccsre, azzal kevésbé foglalkoztak, miként jutnak haza. Felidézte, akkoriban a legtöbb játékossal közvetlen volt kapcsolatuk, a vezetőkkel nem mindig, de ettől függetlenül, ha volt hely a csapatbuszon, hazahozták őket. A legjobb külföldi túraként Sándor Misi a 2005-ös donyecki 5 napos vonatos túrát jelölte meg, ami szavai szerint olyan volt, mintha visszamentek volna az időben.
Bács Zoli a 2004-es brugge-i meccsre voksolt, ami valójában egy egy hetes túrát takart. – Nem tudtuk mikor jutunk ki legközelebb a nemzetközi kupára, így megadtuk a módját – mondta, és felidézett egy utólag már igen mulatságos történetet: –

Elmentem megnézni, mondom ez a kamera lesz. Csak egyetemistákkal voltunk, felhívtam Képíró Jánost a DVSC akkor főrendezőjét, hogy írta az NS eltűnt a rendőrségi kamera, szerintem én tudom hol van, gyorsan odaviszem, leteszem, és aztán nem láttuk. Így lett meg a kamera, és később az is kiderült, az egyik bölcsész hallgató a lefújás után, amikor örömében mindenki relikviákat – kapuhálót, füvet – gyűjtött, ő a kamerát hozta el, de mire hazaértünk rájött, hogy nem kell neki – mondta el Bács Zoli.

Remélik, viszatérnek a nagy sikerek

Az este további részében szóba került még milyen volt anno egy ideális meccsnap, illetve Loki-drukkerként számukra mi okozta a legnagyobb örömöt és bánatot. Utóbbi természetesen valamelyik kieséshez kapcsolódott: Zolit az 1991-es zalaegrszegi osztályozó elbukása, és utána pár játékos viselkedése a buszon szomorította el leginkább, a legszívesebben pedig a 2009-es a Levszki Szófia elleni budapesti visszavágóra emlékszik, ami után bejutott a DVSC a Bajnokok Ligájába. Ahogy fogalmazott, „ ott nagyon sokan sírtunk”. Misi számára legnagyobb trauma a legutóbbi kiesés volt, míg óriási örömként az 1979-es feljutást, a Liverpool elleni idegenbeli BL-meccs hajráját, a spliti 5–0-t, illetve a váci kupagyőzelmet sorolta fel.
Az este utolsó moderátori kérdése arra vonatkozott, vajon visszatérhetnek-e a régi szép idők, a sikerek a DVSC-nél? Vérbeli debreceni drukkerként természetesen mindketten ebben bíznak.
– Remélem megélem, hogy újra bajnok lesz a Loki az NB I.-ben, és remélem megélek még egy olyan túrát, mint a tavalyi bécsi volt, mert az emlékeztetett a régi szép időkre – válaszolt Sándor Misi.
Bács Zoli szerint megváltozott a világ, és a magyar foci is egyre inkább a pénzről szól. – De én nem bánom, hogy mi nem vagyunk ellátva annyi pénzzel, így magunk tudunk lenni, még ha sok kínlódással is jár. Bízom benne én is, hogy vissza fognak térni a régi sikerek. Nem mondom, hogy sokszor egymás után bajnokok leszünk, én annak is örülni fogok, ha stabil harmadikok leszünk.