Kosárlabda

2 órája

Első hazai meccs, első hazai győzelem!

Tizennyolc pontos győzelmet aratott Andjelko Mandics alakulata első hazai bajnokiján az Endo Plus Service-Honvéd együttese ellen. A DEAC kosárlabdacsapata az első negyed felénél átvette a vezetést, s végig kézben tartva a mérkőzést, magabiztos sikert aratott.

Haon.hu

A 2024-25-ös szezon első hazai mérkőzésén az előző szezonban a csapat mumusává váló Budapesti Honvéd látogatott az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokba, írja a klub honlapja. Két vendégkosárral indult a találkozó, a hazaiak pedig kissé beragadtak a rajtnál, az első négy percben mindössze egy hajdúsági mezőnykosár került be a jegyzőkönyvbe. A negyed második felében aztán megérkezett a meccsbe a DEAC kosárlabdacsapata, Williamson triplájával előbb sikerült kiegyenlíteni, Drenovac betörései után pedig már a cívisvárosiak jártak előrébb (12-10). A szerb klasszis a folytatásban is megállíthatatlan volt, az első tíz perc alatt összesen 11 egységet jegyzett, mellyel a játékrész végére hétre nőtt a különbség, Andjelko Mandicsnak mindössze a pocsék lepattanózás miatt lehetett hiányérzete (21-14). Pongó Máté szemfüles kosarával és Anderson büntetőivel indult a második felvonás, Osztojics zsákolását követően pedig hamar kétszámjegyűre hízott a differencia, időt is kért a Honvéd szakmai stábja (27-16). Balogh ziccerével és Kopácsi hárompontosával zárkózott a rekordbajnok, de a felzárkózási kísérletet Drenovac egy középtávolival, Pongó egy triplával, Garamvölgyi pedig egy ziccerrel verte vissza, kialakítva a találkozó addigi legnagyobb különbségét (34-22). A nagyszünethez közeledve kissé megtört a DEAC lendülete, de Anderson jókor jött hármasának köszönhetően így is sikerült hét pontos vezetéssel zárni a félidőt.

deac kosárlabda, deac, honvéd, kosárlabda, deac-honvéd
Kyan Anderson, a DEAC kosárlabdacsapatának irányítója
Forrás: DEAC

Kovács Ákos is pályára lépett a DEAC kosárlabdacsapatában

A fordulás után Drenovac kezdte meg a pontgyártást, melyre Grubor válaszolt azonnal kintről, Gatling egypontosai után pedig rég nem látott közelségbe kerültek a csapatok (41-37). Anderson négy büntetővel, Osztojics pedig egy hatalmas zsákolással fújt ébresztőt, sőt előbbi hárompontosának hála újra tízre nőtt a debreceni fór.

Folytatódott a sorminta, a Honvéd két gyors kosárral ismét öt egységnyire közelített, de mielőtt nagyobb bajba került volna a hazai alakulat, az Anderson-Osztojics páros ismét előlépett, vezérletükkel egy 9-0-s rohamot futottak a negyed hajrájában, melyre Gatling ziccere csak szépségtapasz volt (59-47).

A záró felvonás kezdetén Williamson süllyesztett el egy hármast, a Drenovac védjegyéül szolgáló tempódobások után pedig az amerikai erőcsatár volt higgadt a vonalon, így a 33. percre nagyon közel került a győzelemhez a DEAC (68-51). Gatling két távolijával ugyan zárkóztak a fővárosiak, de ez sem törte a végére nagyon belelendülő fehér-feketék kedvét, szebbnél szebb támadásokat vezetve öt perccel a vége előtt Hőgye ziccerével már húsz volt közte (77-57).

A mérkőzés hajrája már csak formalitás volt, debreceni részről örömteli tény, hogy a súlyos betegségéből felépülő Kovács Ákos újra pályára léphetett, a nemrégiben élete első profi szerződését aláíró 17 esztendő Fekete-Gál Csongor bemutatkozhatott az első csapatban.

A Debreceni Egyetem 84-66 arányú győzelmének köszönhetően megszerezte első sikerét az idei kiírásban, és bizakodva várhatja a jövőheti PVSK elleni hazai bajnokit.

DEAC-Honvéd 84-66 (21-14, 18-18, 20-15, 25-19)
DEAC: Pongó 5/3, ANDERSON 18/12, DRENOVAC 24/3, WILLIAMSON 18/12, OSZTOJICS 13 csere: Garamvölgyi 2, Hőgye 4, Neuwirth, Kovács, Fekete-Gál, Várszegi, Czermann. Vezetőedző: Andjelko Mandics
Honvéd: GATLING 15/6, Kopácsi 4/3, Grubor 9/3, Balogh 8, Bajo 2 csere: MUCZA 16/9, Hardrict 2, Hajdu 7/6, Filipovics 3, Reizinger, Major. Vezetőedző: Zlatko Jovanovics

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában