Labdarúgás

2 órája

DVSC: Változik a balhés hangulat?

A Loki kiemelt fontosságú meccs előtt áll. A DVSC labdarúgói a közelmúltban számos parázs csatát vívtak a felcsútiakkal.

Orosz Krisztofer

A DVSC pénteken Felcsútra látogat, ahol rendkívül fontos meccset vívhatnak Nagy Zsolték ellen a hajdúságiak. Azt aligha lehetne állítani, hogy jó formában érkezik a Loki a rangadóra, hiszen vereségekkel hangoltak Bárány Donáték, ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Fejér vármegyeiek is kikaptak a bajnokaspiráns FTC ellen múlt héten. A két klub azonban teljesen más szájízzel várhatja a találkozást, ennek ellenére biztosak lehetünk benne, hogy a cívisvárosiak mindent bele fognak adni, hogy Máté Csaba irányításával megszerezze első bajnoki győzelmét a Vasutas. Ennek apropóján összeszedtünk néhány pikáns és izgalmas meccset a két klub történelméből – 25 találkozó –, amelyből kiderült, voltak egészen komoly rangadók is… 

DVSC, PAFC, Loki, Labdarúgás
DVSC: Mindig paprikás hangulatú meccseket hoz a Loki-PAFC. Most is ez lesz a forgatókönyv? 
Forrás: NS-archív

DVSC: Eldőlt a bajnoki arany sorsa 

Az első igazán nagy rangadóig egészen 2014-ig kell visszautaznunk az időben, ekkor már tudni lehetett, a DVSC kezében van a bajnoki cím sorsa, de ehhez elengedhetetlen egy Felcsúton aratott siker az utolsó előtti fordulóban. Rengeteg debreceni drukker kísérte el a játékosokat Fejér vármegyébe, amely nem csoda: a tét az első hely volt! Legyünk őszinték, nem igazán működött a Loki játéka azon a napon, érezni lehetett, egy gól dönthet a kulcsfontosságú meccsen. Szerencsére Fortuna a piros-fehérekkel volt, Bódi Ádám egy remek keresztlabdát követően talált be a hazaiak kapujába, amely után nem engedett a koncentrációból a Vasutas, és ha nem is biztosította bajnoki címét – jobb volt több mint tízzel a gólkülönbsége a második helyezettől –, gyakorlatilag biztosra lehetett venni, 2014-ben is a DVSC nyeri a bajnokságot. 

Gólgazdag meccs volt 

Egészen 2016-ig repülünk előre az időben, a DVSC fogadta a PAFC gárdáját a Nagyerdei Stadionban. Érdekesség, hogy a vendégek együttesében már nyolc esztendővel korábban is a kezdőben kapott helyet a magyar labdarúgó-válogatott bekkje, Nagy Zsolt. A meccs nem kezdődött túl fényesen hazai szempontból, hiszen rögtön a 8. percben Vjateslav Curko szerzett vezetést a kék mezeseknek, A DVSC nem tört meg, négyszer is válaszolt a felcsúti találatra: Takács Tamás és Szakály Péter egy, míg Horváth Zsolt két gólt szerzett. Emlékezetes meccs volt, egy ilyen eredményt pénteken is elfogadnánk. 

Évek óta elmarad Szolnoki Roland sárga lapja… 

A bajnoki meccsek után muszáj tenni egy kis kitekintést is: 2023 márciusában úgy alakult, hogy a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében összesorsolták a két klubot, a pályaválasztó pedig a DVSC volt. Elég hamar megszerezte a vezetést Gruber Zsombor révén a vendég együttes. Néhány pillanattal később szertefoszlani látszódtak a debreceni álmok, Levi duplázta meg a felcsúti előnyt. Az izgalmak azonban ezt követően érkeztek, npoha nem is feltétlen a játékosok teljesítménye miatt… 

Ferenczi János egy hatalmas bombagóllal szépített a 31. percben, aztán következtek a játékvezető percei. A fordulást követően Szolnoki Rolandnak minimum négy sárga lapot kellett volna felmutatni, de egyet sem kapott a válogatott védő, majd egy jogos tizenegyest sem kaptak meg a hajdúságiak, s szinte törvényszerű volt, hogy ezért a PAFC góllal fog büntetni, Slagveer meg is szerezte a mindent eldöntő találatot, a DVSC pedig búcsút intett a kupaálmoknak. 

A tavalyi szezonban is volt Loki-győzelem 

A legutóbbi Loki-sikerig a tavalyi szezonig kell visszamenni. Emlékezhetünk, nem sikerült úgy az őszi szezon a DVSC-nek, ahogyan azt tervezték. Egy acélos tavaszban bízva még azonban volt esély a dobogós vagy a negyedik hely megszerzésére. Ehhez első lépésként meg kellett verni a PAFC gárdáját. Az előzményeket ismerve nem volt meglepő, hogy szintén paprikás hangulat uralkodott a Nagyerdei Stadionban, amelyből a Debreceni VSC jött ki jobban: Szécsi Márk a 75. percben eldöntötte a meccset, életben tartva hajdúsági reményeket a nemzetközi kupaszereplésre, de végül Nagy Zsolték végeztek ebben a pozícióban.  

Azt nem tudni, mit hozhat a két klub következő meccse, de az biztos, hogyha a DVSC komolyan gondolja a dobogó megszerzését, nem nagyon fér bele egy újabb vereség. A küzdőszellemen és a debreceni drukkerek biztatásán biztosan nem fog múlni semmi, innentől a játékosokon múlik minden. 

A két klub történelme: 

Puskás Akadémia-DVSC 4–1 

DVSC-Puskás Akadémia 1–0

Puskás Akadémia-DVSC 1-1

DVSC-Puskás Akadémia 0-1

Puskás Akadémia-DVSC 2-1

DVSC-Puskás Akadémia 1-1

DVSC-Puskás Akadémia 1-1

Puskás Akadémia-DVSC 0-2

DVSC-Puskás Akadémia 0-3

DVSC-Puskás Akadémia 2-2

Puskás Akadémia-DVSC 0-0

DVSC-Puskás Akadémia 1-2

Puskás Akadémia-DVSC 2-0 

DVSC-Puskás Akadémia 2-1

Puskás Akadémia-DVSC 0-1

DVSC-Puskás Akadémia 1-1

Puskás Akadémia-DVSC 0-0

DVSC-Puskás Akadémia 3-0

DVSC-Puskás Akadémia 4-2

Puskás Akadémia-DVSC 1-1 

DVSC-Puskás Akadémia 1-1

Puskás Akadémia-DVSC 0-1

DVSC-Puskás Akadémia 2-0

Puskás Akadémia-DVSC 0-1 

DVSC- Puskás Akadémia 2-1 

Az NB I. állása 

1. Ferencvárosi TC 6 6 – – 12–2 18 

2. Puskás Akadémia 7 5 – 2 12–8 +4 15 

3. Paksi FC 7 4 1 2 12–11 13 

4. MTK Budapest 7 4 – 3 10–8 12 

5. Diósgyőri VTK 8 3 3 2 7–8 12 

6. Újpest FC 8 3 2 3 12–7 11 

7. Nyíregyháza Spartacus 8 3 1 4 13–16 10 

8. Fehérvár FC 8 2 3 3 10–14 9 

9. Debreceni VSC 7 2 1 4 11–12 7 

10. Zalaegerszegi TE 7 2 1 4 9–11 7 

11. ETO FC Győr 7 1 2 4 5–10 5 

12. Kecskeméti TE 8 1 2 5 5–11 5 

Az előző forduló eredményei: 

Szeptember 27., péntek 

Újpest FC–ETO FC Győr 0–0 

Szeptember 28., szombat 

DVTK–ZTE FC 2–1 

Kecskeméti TE–Nyíregyháza Spartacus FC 0–2 

DVSC–MTK Budapest 2–3 

Szeptember 29., vasárnap 

Fehérvár FC–Paksi FC 1–2 

Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia 3–0 

A következő forduló párosítása: 

20.00: Puskás Akadémia-DVSC (Tv: M4 Sport) 

Október 5., szombat 

14.30: ETO FC Győr–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) 

17.00: MTK Budapest–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport) 

19.30: Nyíregyháza Spartacus FC–DVTK (Tv: M4 Sport) 

Október 6., vasárnap 

15.30: ZTE FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport) 

18.00: Paksi FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában