Idegen érdekek

2 órája

Hollik István: Magyar Péterék azt teszik, amit Manfred Weber diktál nekik

A KDNP országgyűlési képviselője a Parlamentben emlékeztetett: a Tisza Párt az EP-ben megszavazta azt a bizottsági javaslatot, ami a rezsicsökkentés kivezetésére szólít fel – írja a Magyar Nemzet.

MW

Hollik István, a KDNP képviselője azonnal kérdést tesz fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2024. október 7-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

– Az Európai Unió egy békeprojektnek indult, ám mégis azt kell tapasztalnunk, hogy a világ és benne Európa ma veszélyesebb hely, mint két éve volt – fogalmazott Hollik István a parlamentben. A KDNP országgyűlési képviselője szerint ennek a két legfőbb oka Brüsszel elhibázott bevándorláspolitikája, valamint a háborúra adott válaszok.

A megváltozott gazdasági és politikai környezetben Brüsszel nem mérte fel jól a saját helyzetét és szembement az európai érdekkel. Ma már a vak is látja, hogy Brüsszel szankciós politikája visszafelé sült el

– mondta.

A Magyar Nemzet cikke szerint a kormánypárti politikus jelezte, hogy a Fidesz–KDNP minden globális válságnál megmutatta, hogy nemzeti hatáskörben is lehet jó válaszokat adni a kihívásokra. Hangsúlyozta, hogy most sem nézhetik ölbe tett kézzel Brüsszel elhibázott politikáját, ezért hirdette meg a miniszterelnök a gazdasági semlegesség programját. Hozzátette: ahhoz, hogy elérjék a gazdasági semlegességet, meg kell őrizni a szuverenitást.

Aggályos, hogy Magyar Péter rálépett a gyurcsányi útra és a szuverenitásról való lemondás mellett érvel

– jegyezte meg Hollik István.

Emlékeztetett, hogy a Tisza Párt az EP-ben megszavazta azt a bizottsági javaslatot, ami a rezsicsökkentés kivezetésére szólít fel. Jelezte, hogy Tarr Zoltán, a Tisza Párt EP-delegációjának vezetője elismerte, hogy az Európai Néppárt álláspontjára támaszkodnak, ami Magyar Péter emberének az elmondása szerint kötelezettség számukra.

Azt teszik, amit Manfred Weber diktál nekik

– fűzte hozzá a KDNP politikusa. Ismertette, hogy a Néppárt igent mond a migrációra, a háborúra, a genderőrületre és a rezsicsökkentés megszüntetésére.

A teljes cikk ITT olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában